A programozó

Richard Matthew Stallman 1953. március 16-án született New Yorkban. A számítógépekkel először 16 éves korában találkozott, és ez a randevú meg is pecsételte a sorsát: az analitikus gondolkodású, lázadó természetű srácból hamarosan igazi hacker (a szó eredeti értelmében: virtuóz és nem feltétlenül rossz szándékú programozó) vált. Még középiskolás volt, amikor már nyári munkákat vállalt az IBM New York-i kutatóközpontjában és a Rockefeller Egyetem biológiai laborjában (tanárai szerint hihetetlen tehetsége volt a biológiához is, de ezt a szenvedélyét később feladta a szabad szoftverekért). Egyetemi évei alatt (a Harvardon tanult fizikát, de az MIT híres-hírhedt mesterségesintelligencia-kutató laboratóriumának oszlopos tagja is volt), a hetvenes évek hacker-hippi kultúrájában az RMS „művésznéven” (ami valójában csak a monogramja volt) lett híres mint briliáns programozó.

Magányos farkas: akinek az elvek számítanak és nem a pénz

Az egyetemen Richard a világ vezető MI-kutatóival dolgozott együtt, operációs rendszereket, programozási nyelveket tervezett, és összebarátkozott a legendás John McCarthy professzorral (ő fejlesztette a Lisp programozási nyelvet, és ő használta először a „mesterséges intelligencia” kifejezést).

Richard legmaradandóbb egyetemi műve kétségkívül az Emacs multifunkciós unixos szövegszerkesztő és fejlesztői környezet volt, a hetvenes évek „editor wars” néven elhíresült programozói „szent háborújának” egyik résztvevője (a másik a VI nevű szerkesztőprogram volt). A hetvenes évek vége felé, ahogy a számítástechnika egyre inkább kezdett nagy üzletté válni, az MIT zseniális programozói egymás után elszökdöstek a hacker-mennyországból az óriáscégek kínálta zsíros állások kedvéért. Richard lassan egyedül maradt...

A szoftverből üzlet lesz

A nyolcvanas évek elején egyre több cég szállt be a számítógépek gyártásába, s nem állt érdekükben elősegíteni az univerzálisan használható, „hordozható” szoftverek elterjedését. Abból a célból, hogy a saját gépükre írt szoftvereket ne lehessen könnyen átvinni más gépekre (hiszen már akkor is a szoftver adta el a hardvert, és az a gép számíthatott a legnagyobb sikerre, amelyhez több jó minőségű programot lehetett elérni), lassan megszűnt a szabad forráskód nemes hagyománya, és a helyét különféle copyrightok, licencszerződések és titoktartási nyilatkozatok vették át.

Pellengéren a mamutok: gyújtó hangú beszédekkel tüzeli hallgatóit az óriáscégek ellen

Richard ezt a programozás szabadságának elárulásaként, a szép elvek pár(ezer) dollárért való kiárusításaként fogta fel, és tűzzel-vassal harcolt ellene az MIT laboron belül – amíg tudott. 1980-ban a labor megmaradt hackerei két táborra, azaz két cégre – a List Machinesre és a Symbolicsra – szakadtak; mindkét társaság a saját feje után menve próbált meg pénzt csinálni a laborban közösen megalkotott szoftverekből. A társaiban mélységesen csalódott Richard pedig megkezdte magányos keresztes háborúját a szabad szoftverekért.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!