Panasonic Lumix DMC-GX8 – emeli a tétet

Használat közben

A GX8 mindenképpen megszokást igényel, de utána meglepően kezes és jól használható, amiben nem csak a nagyfokú testreszabhatóság, de a beltartalom is partner. Rögtön az elektronikus keresőbe pillantva változást láthatunk, ugyanis nemcsak a panel változott, de felbontása is csökkent 2,36 millió pontra, míg nagyítása nagyobb lett, immár 0,77-szeres, képaránya pedig 4:3. A kisebb felbontás a GX7-től (16:9) eltérő képarány miatt valójában nagyobb. A képfrissítése hozza a ma elvárhatót, azonban elég hamar jelentkezik az EVF egyik betegsége, a szaggatás, érzésre az E-M10 II kevésbé volt érzékeny erre. Ugyanez megfigyelhető a hátsó kijelzőn is, azonban ott kevésbé zavaró a jelenség.


[+]

A hátsó megjelenítő a korábbiaktól eltérően már kihajtható és forgatható, illetve természetesen érintésérzékeny. Ezt maximálisan ki is lehet használni; nem csak a fókuszpontok kiválasztásában lesz segítségünkre, de mindezt az EVF használata közben is megtehetjük, ami igencsak meggyorsítja a folyamatot. Továbbá a menü használatát is jelentősen megkönnyíti, de az aktív státuszkijelzőt vagy a komponáláskor látható 5 virtuális funkció gombot is így érhetjük el.

Autofókusz terén szintén előrelépés történt, mivel a korábbi 23 pont helyett immár 49-cel gazdálkodhatunk. Azonban, bár szívesen láttunk volna egy hibrid megoldást, a várttal ellentétben továbbra is maradt a kontrasztalapú érzékelés. Ez előrevetíti, hogy a folyamatos fókusz esetén továbbra sem fog kiugróan teljesíteni a gép. AF módok közül, a szokásos egyszeri, folyamatos és manuális mellett rendelkezésre áll az úgynevezett AFF (AF Flexible), ami alapvetően egyszeri fókuszálást jelent, azonban a váz egy gyors és rövid ellenőrzést hajt végre. Ha a fókuszban lévő téma elmozdult, akkor automatikusan átvált a rendszer folyamatos fókuszra.

Az autófókuszt viszonylag nehéz zavarba hozni, és leginkább az AF-S módban csillogtatja meg tudását a rendszer: gyors és pontos, még a legkisebb fókuszterület használata esetén is. Azonban az igazán figyelemreméltó teljesítményt kevés fényben nyújtja, így egy fényerős objektívvel olyan szituációkban is magabiztosan dolgozhatunk, ahol más gépek csak kínlódnak.


[+]

Folyamatos fókusz esetén a technológia korlátjába ütközik a gép, mert ugyan általános használat mellett többnyire kielégítő teljesítményt nyújt, de bármi, ami gyorsabb egy átlagos tempójú biciklisnél, már komolyan gondot okozhat. Ezt kombinálva a sorozatfelvétellel, ami a megnövelt felbontás ellenére hozza a G7 sebességét, a 6 kép/mp-es tempó mellett egészen korrekt eredményt nyújt mind AF-C, mind követő módban.

C-AF C-AF+Tracking
Balra C-AF, jobbra C-AF+Tracking. Kattintásra galéria nyílik! [+]

A GX8-cal debütált a Panasonic Dual IS rendszere is, ami a vázban és az objektívekben lévő stabilizálást ötvözi, így a váz 4-tengelyes stabilizátora a megfelelő objektívvel együttműködve jobb eredményt ígér. A rendszer működése alább látható.


[+]

Bár minden helyzetet ez sem képes megmenteni, azonban még az ilyen "extrém hosszú", 0,6 másodperces, kézből készült képet is sikerült értékelhető mértékben megfognia, és itt van a rendszer határa is körülbelül, esetleg egy nagyon stabil kezű használó elmehet egészen 1 másodpercig is.


[+]

Ezek pedig a 100 százalékos kivágások.


[+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés