Hirdetés

Bemutatták a Panasonic Lumix DMC-GX80-at

Már egy ideje lehetett pletykákat hallani az újdonságról, azonban hivatalosan csak ma került a nagyközönség elé a GX80 (vagy Észak-Amerikában GX85). A külső vonásokat illetően egyértelműen a nagy testvér, a GX8 volt az irányadó. Az alapot az 16 MP-es aluláteresztő szűrőt nélkülöző CMOS szenzor adja, melyet a Venus Engine jelfeldolgozó egészít ki, ISO 25 600 maximális  érzékenységgel. Az AA filter hiányával nagyjából 10%-ot javult a képélesség a gyártó állítása szerint. Szintén a GX8-tól ered az újratervezett zár is, mely legrövidebb (elektronikus) zárideje 1/16000 s, immár elektromágnes működtet, így a jelentősen csökkenti az exponáláskor fellépő rázkódásokat, ami a kép bemozdulásához vezethetne. Ezen felül a GX80 lehetőséget biztosít a Dual IS stabilizálásra is, mely a vázban található öt- és az objektívekben található kéttengelyes stabilizátorokat hangolja össze, mely együttesen 4,5 FÉ korrigálására képes.


[+]

Természetesen a gép megkapta a 4K/UHD videofelvételi opciót 25p maximális sebesség mellett, illetve az ehhez kapcsolódó 4K Brust sorozatfelvétel és Post Focus funkciókat is, FHD esetén pedig 50p a maximum, így a nagysebességű felvételekről le kell mondanunk. A kontrasztalapú fókuszt a DFD technológia (Depth from Defocus) egészíti ki, és a megszokottak mellett itt is megtaláljuk az AFF (AF-Flexible) meghajtási módot. Sorozatfelvételkor 8 kép/mp AF-S vagy 6 kép/mp AF-C esetén a legnagyobb sebesség, emellett tovább finomították a követő funkciót is. A számos művészi szűrő mellett újként jelenik meg az L.Monochrome.


[+]

A hátul található 3"-os érintésérzékeny, csak dönthető LCD kijelző 1,04 millió képponttal, míg a szintén LCD elektronikus kereső 2,764 millió ponttal rendelkezik és a beépített vaku mellett vakusaru is helyet kapott a vázon. A távoli elérést a Wi-Fi biztosítja, azonban NFC támogatást most nem kapunk. A GX80 május végétől három színben (fekete, ezüst, barna) válik elérhetővé és a 12-32-es kitobjektívvel várhatóan 800 dollárt, az az nagyjából 280 000 Ft-ot kell a kasszánál hagyni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés