Gyorskeresés
Megateszt: a GeForce3-tól a Radeon 9600-ig
Összehasonlító, generációs tesztünkben a GeForce3/Radeon 8500-tól a GeForce FX5600/Radeon 9600-ig mindent rangsorolunk.
Hirdetés
Mitől teszt a teszt?
Update: ezen cikk megjelenése óta nagyon sok víz folyt le a Dunán, és bár az eredmények, amelyek a tesztben szerepelnek nem valótlanok, mindenképpen kissé régiek és idejétmúltak. Az utóbbi fél évben számos videokártyákkal foglalkozó teszt látott napvilágot oldalunkon, köztük egy mégtöbb munkát, mégtöbb videokártyát és mégtöbb eredményt tartalmazó is, ezért azt javasoljuk, hogy videokártyavásárlás előtt az olvasók inkább a Megateszt: a GeForce4-től a Radeon 9800-ig cikket tanulmányozzák át tüzetesebben, mint ezt. Természetesen ez azon olvasóinkra igaz, akik az adott kategórián belül szeretnének választani.
Ha mérni akarnánk egy-egy hardver témájú cikk minőségét, mindenképp arra helyeznénk a hangsúlyt, hogy az adott anyag mennyire világos kérdéseket tesz fel, azokat milyen alapossággal válaszolja meg, illetőleg mennyit mutat meg a cikkben szereplő vasakból (ekkor persze még nem is érintettük a fényképeket, a grafikonokat, stb.). E tekintetben tehát egy rövid bemutató is lehet hibátlan, míg egy monstre összehasonlító teszt is sántíthat könyörtelenül (és persze fordítva..). Mindkettőre láttunk már számos példát, ám az ítélkezéstől most eltekintenénk -- ítéljen az olvasó, hiszen amennyiben alapos és kellően kíváncsi, hamar a dolgok [hardver cikkek] mélyére lát.
Jelen tesztünkkel a VGA-piacon eluralkodott káoszt szeretnénk némileg visszaszorítani, de természetesen célzottan. Hogy jobban értsük, mi lehet kérdés, képzeljünk el egy vásárlót, aki a mostanra összekuporgatott 35.000 Ft-jából akar videokártyát venni. Hívjuk őt Árpádnak, elvégre jómunkásember..
Árpád először sejthetően azt a kérdést teszi fel (már ha elég sok árlistát böngészett..), hogy vajon melyik típusú videokártya az igazi: a GeForce4 Ti, esetleg az olcsóbb GeForce FX-ek? Vagy netán az ATI felé érdemes kacsintgatni, és egy Radeon 9200-ba fektetni? Az nem rossz, de mivel tud többet egy Radeon 9600? És mi az a Radeon 9500? Sorolhatnánk még, de a lényeg látszik: legelső körben azt kell eldöntenie, hogy a piacon lévő kártyatípusok (családok, generációk) közül melyikre voksoljon.
Tegyük fel, hogy Árpád hosszas mérlegelés után megválaszolta kérdését, és egy Radeon 9600 mellett döntött... A következő kérdés minden bizonnyal az lesz, hogy melyik gyártó videokártyáját vegye az adott típusból.
Az összehasonlító tesztek a fenti két kérdés alapján két kategóriába sorolhatók. Az első kategóriát hívhatjuk "generációs tesztnek", vagy "vertikális tesztnek", hiszen lényege, hogy az adott hardver típusból (pl. VGA) piacon lévő, különböző családokat összevesse és ítéletet mondjon (pl.: Radeon 9600 vagy GeForce FX5600?). A második kategória a már jól ismert "shoot-out", vagy "horizontális teszt", amikor egy adott terméktípusból az egyes gyártók megoldásai versenyeznek (pl.: Sapphire, Gigabyte vagy Club-3D Radeon 9600?).
A fenti két cikk-típust keverni nem érdemes, mert kb. úgy végezzük, mintha kisfröccsöket kóstolgatva akarnánk borversenyt rendezni -- egy kicsit ebből, egy kicsit abból, és már nem is tudjuk, mit is akartunk pontosan. Mi, most még, vagy most épp, de tudjuk. Ezért is írtunk egy olyan generációs tesztet, melyben a
- GeForce3 Ti200 - GeForce4 Ti4200 - GeForce FX5200 - GeForce FX5600 és a
- Radeon 9100 (= 8500LE) - Radeon 9200 - Radeon 9500 - Radeon 9600
mérkőzik. Ezek a kártyák tekinthetők a mai tág középkategóriának, árban ugyanakkor komoly különbségek is vannak, így érthető, ha szerettük volna látni és megmutatni, hogy mennyi az annyi. Nem tettük ide ugyanakkor a Radeon 9800-ast, se a GeForce FX5900-ast, hiszen azok se árban, se teljesítményben, se "képességekben" nem illenek a fenti sorba. Egy ilyen high-end kártyánál már a képminőségen a hangsúly, az összes FSAA és anizotropikus szűrési beállítás, no meg a CPU/VGA-limitek megmérendők és megnézendők, összenézendők. Természetesen érdekes információ, hogy mennyivel gyorsabb egy GeForce FX5900 egy FX5600-nál, de míg az előbbit szinte kötelező 8x-os FSAA-val és minél nagyobb anizotropikus szűréssel használni, addig az utóbbi ennél szerényebb pályán játszik, más célt szolgál. Jó esetben persze, mert mindig akad olyan elvetemült, aki 1024x768-as felbontásban, FSAA nélkül használ egy ilyen vasat... (nem árulunk el nagy titkot: egy 3 GHz-es P4-essel is CPU-limitált).
Térjünk most vissza tesztünk tárgyához...
A VGA-piac helyzete napjainkban
A számítástechnika nagy ütemű fejlődésének óriási előnyei vannak. Gondoljunk csak bele, egyre gyorsabb processzorokkal találkozhatunk, egyre gyorsuló chipkészleteket és memóriákat csodálhatunk meg, és eközben a videokártyák fejlődése is csak fokozódik (mint az a bizonyos helyzet)! Az előnyök mellett meg kell említeni a hátrányokat is, amelyek a cikk szempontjából is fontosak: a videokártyák piacán egy laikus, de még egy hozzáértő számára is nehézkes eligazodni a gyártók kiterjedt kínálata miatt. Az egyes zsugák még elnevezésükben sem segítenek, ezek a legtöbb esetben nem logikusan következnek egymás után, megtévesztve a vásárlót -- a gyártók így szednek ki egyre több pénzt zsebünkből.
A 3dfx ominózus csődje után talán most tisztul ki újból a piac: mindkét vezető gyártó (nVidia és ATI) mára elérte azt a fejlődési ritmust, amellyel frissíti termékpalettáját, ám eközben a piac teljes lefedése érdekében "mutáns-butított-kártyák" tömkelegét zúdítják a vásárlókra, olyan zűrzavart okozva, ami talán csak magának a gyártónak jó.
Némi rosszmájúsággal azt mondhatjuk, hogy a bevált képlet a következő: adj ki egy csúcskártyát, nevet szerezve cégednek és magának a terméknek. Utána butítsd azt le egy kicsit itt, egy kicsit ott, majd adj ki még egy kártyát, amelyikben mindkettő butítás létezik, és még ezt is butítsd le, nehogy tudjuk, miről is van szó.. mindezt természetesen tedd úgy, hogy az eredeti, jól csengő nevet használod alapvetően. Újabban és nagy vonalakban sajnos ez a gyakorlat, gondoljunk csak a GeForce4 MX-re, vagy a GeForce FX5200-ra, esetleg a Radeon 9800SE-re! Ezt összegezve elmondható, hogy nem mindig az újabb a jobb - ezt viszont sokan nem tudják.
Cikkünkkel tehát rendet kívánunk tenni a fejekben, és tanácsot próbálunk adni arra az esetre, ha esetleg valaki éppen váltani akar, mert a jelenlegi kártyáján már nem fut elég gyorsan egyik-másik játék, vagy grafikus alkalmazás. A tesztben nem a csúcskategóriáról lesz szó, sokkal inkább az szélesebb körben elérhető középkategóriáról, és az ebbe sorolható régebbi és újabb típusú kártyákról. Meglátjuk majd azt is, hogy "nem minden arany, ami fénylik".
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
ATI Radeon 9550
Az ATI RV350-es chipjére épülő Asus Radeon A9550 GE videokártyában egy jó árú, kiválóan tuningolható termékre bukkanunk.
-
ATI Radeon X800 Pro
Egy X800 Pro, 12 játék, pixelek, shaderek, tuning és tuning... Vajon mennyit bír az ATI új kártyája, ha rendesen megizzasztják?
-
ATI Radeon X800: élj a mának!
Cikkünkből kiderül, milyen újdonságok kerültek az ATI új generációs chipjébe és hogy állja-e a sarat a GeForce 6800-zal szemben.
-
Megateszt: a GeForce4-től a Radeon 9800-ig
Generációkon átívelő tesztünkben a GeForce4/Radeon 8500-től a GeForce FX 5900/Radeon 9800-ig mindent rangsorolunk.
-
Megérkezett a hatodik GeForce
Cikkünkben az NVIDIA új generációs grafikus processzorának újdonságait mutatjuk be.
-
Zajtalan Radeon 9800 Pro
Bemutatkozik a hőcsöves hűtéssel rendelkező Sapphire Radeon 9800 Atlantis Pro Ultimate Edition.
-
Csupa szem videokártyák
Ezúttal egy új videokártya-gyártó, a MAD VIEW – már hazánkban is kapható – ATI alapú termékeit mutatjuk be.
-
ATI Inside: Radeon 9100 IGP
Cikkünk tárgya az ATI Pentium 4-es, integrált grafikus maggal rendelkező lapkakészlete, a Radeon 9100 IGP.
Előzmények
Közeleg az R360
Részletek az új ECS videokártyákról
ATI - nVidia: lassuló ütemű GPU-fejlesztés?
Radeon 9800 SE a kínzópadon
NV36 aka GeForce FX 5700
-
Három GeForce FX 5600 gyorstesztje
AOpen Aeolus, Albatron Gigi és XFX a kínálat, már ami az FX 5600-asokat illeti. Bedobtunk egy GigaCube Radeon 9600 Pro és egy XFX GeForce4 Ti4200 kártyát is.
-
Powercolor: mindörökké Radeon 9500
Lassan nem lehet több bőrt lehúzni a témáról. A Club3D, Powermagic, Sapphiretech és Gigabyte után most a Powercolor is ringbe száll.
-
Első kézből: GeForce FX 5200 teszt
Az XFX, pontosabban a Pine jóvoltából az nVidia low-end FX kártyáját fogadtunk. Vegyes érzelmekkel.
-
Radeon 9700 - a nagyvizit
Van-e élet az éleken túl? Képes-e ötszörös teljesítményre az ATI legutolsó chipje egy Ge4-hez képest? 2003. végül is kinek az éve lesz? Ilyesmi kérdésekre kerestük a választ kb. 21GB-nyi RAM sávszélesség mellett..
-
Elérhető videokártyák tesztje -- II. rész
GeForce256 DDR, GeForce2 Ti, Matrox G450, Matrox G550, Radeon 7000, no meg a Voodoo3. A verseny folytatódik!
-
A MAYA helye: Gigabyte Radeon 8500 kontra GeForceX
A Radeon 8500-at eredetileg a GeForce3 ellenfeléül szánta az ATi, ám tesztünkben a GeForce4 Ti/MX is ringbe száll. A kérdés: mire elég a Gigabyte kártyája az nVidia farm ellenében?
-
GeForce GeNerációk! -- ki a nyerő?
Három generáció, négy kártya, egy cikk, egyetlen kérdés: Mi mire elég..? GeForce 2Ti-3-4Ti-4MX meccs, rengeteg menetben.
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?






