Gyorskeresés
Interjú: látogatóban Moddingboynál
Megnéztük, hogyan készültek a kivágott hátú egerek, a mézeskalácsház és a nagyon igényes Gymkhana Mod.
Hirdetés
A kezdetek
Talán a modding, vagyis a házak és hűtések átalakítása az a számítógépes hobbi, amivel a legtöbb ötlet és egyéni alkotóképesség vihető be a hardvervilágba. Biztosan rengeteg olvasónk maga is próbálkozott már az extra ventilátor beépítésétől a teljesen egyedi házak építéséig terjedő skála valamelyik fokozatával.
Interjúsorozatunk részeként ezúttal Szentmártonkátára tettünk kirándulást, hogy bemutassuk Böszörményi Szilárdot, akit a közösség Moddingboy néven ismerhet. Hozzá kapcsolódik a mostanában nálunk és más fórumokon, de külföldön is nagy nyilvánosságot kapó Gymkhana Mod, és ő alkotta azt a mézeskalácsházat is, ami szerintünk az egyik legötletesebb mod, amivel valaha találkoztunk. Moddingboyt nem csak azért látogattuk meg, hogy megnézzük, bemutassuk az olvasóknak a fő sztárt, a Gymkhana gépet, amit a különleges, új autósport neves képviselője, Ken Block járgánya mintázott, hiszen annak minden részletéről olvasni lehet a Logout.hu-n. Inkább arra voltunk kíváncsiak, milyen ember az elkövető, és hogy mekkora szakmai és egyéb rákészülés kell egy ilyen vitathatatlanul igényes átalakítás elvégzéséghez.

Készül a mézeskalács számítógépház
Megérkezésünk után egy teljesen átlagos srác invitált be, semmilyen kockaságra utaló jelet, derékszögeket a fején és hasonlókat nem fedeztünk fel, összes ujja a helyén volt, szeme nem volt vörös a hegesztéstől. Befelé menet egy teljesen hétköznapi garázst láttunk, Szilárd elmondta, ott szokott tevékenykedni.

Ebben a teljesen átlagos garázsban dolgozik Moddingboy
Kicsi furán néztünk, hogy hol vannak a célszerszámok, de nyugtáztuk, hogy biztos téliesítve van már az egyébként fűtetlen terep. Benn megcsodáltuk kicsit a Gymkhana modot, ami élőben talán még látványosabb, mint képen, bár a vártnál kisebb – naná, hogy egy microATX torony kicsi. Meghallgattuk újra a lényeges paramétereket, hogy Ken Block kocsija volt az ihlet, hogy kb. 160 munkaóra van benne, és hogy a szponzorok is ráharaptak, aztán jöttek a mi kérdéseink.
PH: Alapkérdés: hogyan kezdődött nálad a moddolás?
Moddingboy: Tizenöt évesen, unokatestvérem haverjánál láttam egy plexi oldallapos, neonos gépet, ami nagyon megtetszett. Elkezdtem érdeklődni a téma iránt, és ahol csak tudtam, információt gyűjtöttem. Akkoriban, 2004 környékén még nem volt netelérésem, így gyakran látogattam a városi könyvtárat, és számítógépes magazinokban rendszeresen nézegettem az újdonságokat. Az egyikben találtam egy nyereményjátékot, aminek egy Thermaltake Xaser III nagytorony volt a fődíja, ráadásul a kedvenc kék színemben. Nem bíztam a dolgot a véletlenre: SMS küldés helyett inkább elkezdtem spórolni, és egyeztettem a Jézuskával is, így a karácsonyfa alatt ott virított a nagy kékség, amit máig használok.

Thermaltake Xaser III a Mod-Tech Hall 2006-on
Új konfiguráció csak hónapokkal később került bele, és fokozatosan, még gyári alkatrészekre támaszkodva (ventilátorok, fénycsövek, extra hűtés stb.) fejlesztgettem, szépítgettem. Ahogy egyre jobban beszippantott a modderek közössége, elkezdtem ezzel a géppel versenyekre járni. Az első díjamat a Computermode 2005-ös karácsonyi versenyén szereztem, majd többször is részt vettem a Mod-Tech Hall nevű hazai moddingversenyen.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Interjú: jones965, avagy modding mesterfokon
Remekbe szabott, átalakított házakat, érdekes felszerelést és extrém tuningos rendszert láttunk egyik olvasónknál.
Újabb állig felfegyverzett PC ház, ezúttal Call of Duty bűvkörben
Egy honfitársunk lett a Guru3D hónap moddere
-
Revoltec utca hetvenhármas szám
Bemutatjuk a Revoltec Seventy 3 névre keresztelt, kívül-belül fekete, fokozottan szellős miditornyát.
Előzmények
Magyar siker a bit-tech.net nemzetközi házmod versenyén
-
Interjú: csúcskonfig passzívan hűtve
Bemutatjuk szab.tam fórumozónk közel 25 kilogramm fémből épített hűtését, ami a GeForce GTX 480-at is legyőzi.
Magyar mézeskalácsház a Cooler Master versenyén
Percről percre
Mass Effect 3: Két oldalas dobozképpel; kicsomagoljuk a játék X360-as verzióját
A Bioware egy újabb videót adott ki a közelgő M...
YouTube csatorna
Egy ideje egy új Youtube csatornát működtetünk,...
Asura's Wrath - PS3 vs. Xbox360
Újra egy összehasonlító videó, most a héten érk...
Windows 8 – SkyDrive támogatással
A SkyDrice Metro alkalmazás az online tárhelyen...
Borderlands 2: Megjelenési dátum videóval
A 2K Games egy új videót adott ki az ez évben m...
MA!TV: Sony Xperia S
Csúcsmodell jön a tévébe, a japán gyártó legdurvább gépe teszi nálunk tiszteletét.
Samsung P6800 Galaxy Tab 7.7
Elképesztően vékony, döbbenetes a kijelző, rettentő módon átgondolt kezelőfelület. A 7.7-es Galaxy Tab nagyon komoly szerkezet, de meg is kérik az árát.






