Gyorskeresés
Integrált grafika Intel platformon
Megvizsgáltuk, milyen lehetőségei vannak azoknak, akik integrált GPU-s alaplapot szeretnének Intel processzoruk alá.
Hirdetés
Abit Fatal1ty F-I90HD – ATI Radeon Xpress 1250
Teljesen más tészta az Abit Fatal1ty F-I90HD. Hogy nem egy tucattermékről van szó, azt már a díszes doboz is sejteti. Benne kör keresztmetszetű IDE-kábelt, négy SATA-vezetéket, telepítőlemezt és két füzetet találtunk. A készlet legérdekesebb eleme a HDMI/DVI átalakító.
Az alaplapra pillantva szinte mágnesként vonzotta tekintetünket a lap közepét uraló, hatalmas fekete északihíd-borda, melyet nem köt össze hőcső a déli híd kisebb, Fatal1ty feliratos hűtőjével. A többi alkatrész is a játékosra jellemző színösszeállításban pompázik: fekete-piros. Elhelyezésük nagyjából rendben van. A 90 fokkal elforgatott IDE csatlakozó nem áll majd a mellette lévő SATA-k útjában, és a fő tápcsatlakozó sem zavaró, igaz, tehették volna a jobb alsó sarokba is, hogy ne kelljen a floppy csatlakozóját a túlsó szélre, a piros PCI aljzat mellé száműzni. Összesen négy ventilátorcsatlakozót találtunk, melyek közül a CPU hűtőjét hajtó négytűs, PWM-es, a maradék három (kettő a fő tápcsatlakozótól jobbra, egy a floppycsatlakozó mellett) háromtűs. A CPU tápellátásán szilárdelektrolitos kondenzátorok dolgoznak.
Összehasonlítva az AMD platformos 690G északi híddal, az inteles RS600-nak sokkal nagyobb alapja, több lába van. Nem csoda, hiszen itt a Radeon Xpress 1250 GPU mellett a memóriavezérlőt is bele kellett építeni. Diplomatikus húzás (vagy kényszer eredménye?), hogy az Intel processzorokhoz való északi hídon nem az AMD, hanem az ATI logója látható. A chip nemcsak tudásában, hanem gyártástechnológiájában is nagyon modern, 80 nm-es csíkszélességgel készül.
A hátsó panel majdnem fullextrás. Van rajta D-Sub és HDMI monitorcsatlakozó (ne feledjük, az utóbbihoz DVI átalakítót is kapunk), hat analóg és egy optikai digitális hangkimenet, egy halom USB és egy Ethernet csatlakozó, amely mögött gigabites elektronika bújik meg. Amit hiányoltunk, az a FireWire és a külső SATA aljzat. Ha Fatal1ty az Asusszal szerződött volna, valószínűleg ezeket sem hagyják le a nevével fémjelzett deszkáról. Sajnos, a sok jónak ára is van, jelen esetben több mint 28 000 Ft, tehát a Fatal1ty F-I90HD drágább, mint a két előző versenyző együttvéve, persze célközönsége is más.
A BIOS is fatális, vörös. A modernebb chipkészletnek köszönhetően itt több a tuningos lehetőség. Az FSB 133 és 500 MHz között választható, a CPU feszültsége pedig 1,3125–1,6875 V között 0,025 V-os lépésekben, és végre van szorzóállítás is. Memóriafronton hivatalos a DDR2-800 támogatás, a feszültség pedig 1,75–2,50 V között állítható 0,05, majd 0,10 V-os lépésekben, ráadásul a késleltetésállítási lehetőségek is teljesek. Még az északi híd feszültsége is módosítható, 1,800–2,088 V között 0,036 V-os lépésekben.
Főbb paraméterek:
| Alaplap | Abit Fatal1ty F-I90HD |
| Processzortámogatás | Intel Core 2 Duo/Extreme/Quad, Pentium D/4, Celeron CPU-k, maximum 1066 MHz-s FSB |
| Foglalat típusa | Socket T (LGA775) |
| Lapkakészlet | AMD RS600 + SB600 |
| Monitorcsatlakozók | D-Sub, HDMI |
| Memória | 4 DIMM / maximum 16 GB DDR2-800 / 667 / 533 kétcsatornás memóriavezérlő |
| Bővítőfoglalatok | 1 PCI Express x16 2 PCI Express x1 1 PCI |
| Parallel ATA / RAID | 1 Ultra-ATA133 – SB600 |
| Serial ATA / RAID | 4 SATA-300 csatlakozó – SB600 |
| Integrált audio | Nyolccsatornás Realtek ALC888 (SPDIF kimenet van) |
| Integrált hálózati vezérlő | 10/100/1000 Mbps Ethernet – Realtek RTL8111B |
| FireWire (IEEE 1394) | nincs |
| USB 2.0 | 4 port a hátlapon, 6 port kivezetéssel |
| Méret | mATX, 244 x 244 mm |
| Gyártó honlapja | www.abit.com.tw |
| Termék honlapja | Fatal1ty F-I90HD |
| Bruttó kiskereskedelmi ár | kb. 28 600 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
GeForce 8200 chipset: az NVIDIA mindenese
Az AMD után az NVIDIA is bizonyítja, hogy a gazdag funkcionalitás és az elfogadható grafikus képességek nem csak a nagy PC-k kiváltságai.
Előzmények
Intel 3 Series chipsetcsalád - hivatalos premier
Újabb olcsó megoldásokkal rukkol elő ősszel az NVIDIA
Hamarosan jön az Intel első mini-ITX alaplapja
-
AMD chipset integrált grafikával
AMD 690G és 690V lapkakészletek köré épülő alaplapokat teszteltünk.
A DirectX 10 felé halad a SiS chipsetek evolúciója
-
Alaplapok Core 2 Duo alá - 2. rész
Cikksorozatunk újabb részében Abit, Asus, Biostar, Foxconn és MSI márkájú modelleket állítunk tesztpadra.
-
Erősítés az Intel-vonalon: nForce 680i SLI
Az NVIDIA nemrég piacra dobott inteles lapkakészletcsaládjának legerősebb modelljét vizsgáltuk referenciaépítésű alaplapokon.
-
Alaplapok Core 2 Duo alá - 1. rész
Újabb cikksorozatunk első részében összesen nyolcféle ASRock, Asus, ECS és Gigabyte alaplapot tesztelünk.
Átszervezi csapatait a VIA Technologies
-
Socket AM2-es lapok integrált VGA-val
Olyan alaplapokat teszteltünk, melyek ATI, NVIDIA és VIA gyártmányú lapkakészletei grafikus vezérlőt is magukban foglalnak.
Percről percre
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.













