Gyorskeresés
Szponzorunk
Philips 46PFL9705: 46 col, LED, fény, glória
A Philips Ambilight LED LCD csúcstévéjével ismerkedtünk meg alaposabban.
Philips 46PFL9705
Bár sokszor úgy tűnik, hogy a piaci szereplők egymáshoz kísértetiesen hasonló termékeket gyártanak, kivételek azért mindig akadnak. Az egyik utolsó nyugat-európai tévégyártóként megmaradt Philips évekkel ezelőtt fejlesztette ki az Ambilight technológiát, amellyel szó szerint új színt hoztak erre a területre.
A kezdetektől figyelemmel kísértük az eljárás fejlődését, úgyhogy nagyon örültünk, amikor a vállalat hazai képviseletének köszönhetően alkalmunk nyílt kipróbálni a 2010-es év egyik csúcsmodelljét, a Philips 46PFL9705 típusjelzésű készüléket.
Külső szemmel
A múltkori Sharp tesztben azt állítottuk, hogy a japán vállalatra jellemző a lekerekített sarkok alkalmazása. Íme, a PFL9705 ékes bizonyítéka annak, hogy mekkora bakot is lőttünk is akkor, hiszen itt van ez a pofás készülék, amely szintén hasonló megoldással operál. Igaz, hogy ez esetben kevésbé lendületesek az ívek, de a lényegen ez nem sokat változtat.
A szokásosnál vékonyabb káva jót tesz a tévé külsejének, a külső felén végigfutó kicsit elcsépelt műanyag élre nincs esztétikai magyarázat. Ez valószínűleg az Ambilight LED-ek közvetlen fényét hivatott tompítani, amely akkor lehetne zavaró, amennyiben valaki oldalról kívánja nézni a képernyőt. Szerencsére a keretnél elfelejtették a lakkfeketét, és inkább a matt fémborítás mellett döntöttek, amely kétségkívül jó húzás volt, mert kiemeli a készüléket a terméktengerből, és még az ujjlenyomatok sem látszanak meg rajta.
A modell alsó részének kialakítása meglehetősen egyedi: itt a káva alá zsuppolták be a hangszórót. Ám még annak a formáját is megvariálták, hiszen középtájt a felső része elvékonyodik, és az így keletkezett résbe kerültek a vezérléshez szükséges gombok. Mivel ezek kezelése némiképp körülményes, nem is lehet őket jól látni, csak akkor jöhetnek szóba, ha a távirányító beadta a kulcsot vagy ha eldugta a kutya. A talp és a nyak is szürkés-fémes árnyalatot kapott, jól mutat, de ez elmondható az egész tévéről. Az összhatás elegáns és stílusos.
A Full Backlit háttérvilágítás miatt nem szállhat harcba komoly esélyekkel a slim versenyben Edge-lit rokonaival, de bánja a kánya! A 6,9 centiméteres vastagság teljesen rendben van, ráadásul a csatlakozók jó része, így például a tápkábelé is függőleges, amit az értékel majd igazán, aki falra szeretné szerelni.
A tévén helyet kapott két Scart, egy digitális audiobemenet, egy D-sub, 3 db 1.3 HDMI, egy 1.4 HDMI, két USB port, a fizetős műsorokhoz szükséges CI-foglalat, SD kártyaolvasó, digitális audiokimenet, egy Ethernet csatlakozó, fülhallgató-kimenet, SPDIF kimenet, beépített Wi-Fi (IEEE 802.11b/g/n), és a 3D szinkronjeladó csatlakozója. A tv rendelkezik beépített DVB-T/C dekóderrel, ami a digitális adások vételét teszi lehetővé mindenféle külső segédeszköz nélkül.
| Philips 46PFL9705 | |
| Panel | LED Backlit LCD panel |
|---|---|
| Képernyőméret | 46 hüvelyk (117 centiméter) |
| Látószög | 176°/176° |
| Válaszidő | 0,5 ms |
| Felbontás | Full HD, 1920x1080 |
| Max. dinamikus kontrasztarány | 10 000 000:1 |
| Maximális fényerő | 500 cd/m² |
| Képbeállítások | Élénk/Természetes/Mozi/Játék/Energiatakarékos/Szabványos/Fénykép/Egyéni |
| Kimeneti audioteljesítmény | 30 watt |
| Hangzásmód | Szabványos/Hírek/Film/Játék/Színdarab/Sport |
| Beépített tunerek | DVB-T, DVB-C, analóg |
| Interfész | 2 db SCART, 3 db HDMI 1.3, 1 db HDMI 1.4, D-Sub, 2 db USB port, CI-slot, SD-kártyaolvasó, Ethernet csatlakozó, fülhallgató-kimenet, SPDIF kimenet, Wi-Fi (IEEE 802.11b/g/n), 3D szinkronjeladó csatlakozó, digitális audiokimenet |
| Extrák | 3D megjelenítés, Ambilight, internetes tartalmak, ECO üzemmód, külső fényérzékelés, virtuális térhatású hangzás, digitális zajcsökkentés, beszédhang-kiemelés, Easylink, gyerekzár, médialejátszó, EPG, időzítő, súgó, demó, gyors képbeállítás, integrált Wi-Fi |
| Médialejátszó | Zene (MP3, WMA), kép (JPEG), videó (formátum: AVI, MKV) (kodek: H.264/MPEG-4 AVC, MPEG-1, MPEG-2, MPEG-4, WMV9/VC1) |
| Teljesítményfelvétel | Otthoni módban átlagosan: 119 watt, maximum: 138 watt, készenléti állapot: 0,2 watt |
| Méret | 1088 x 671 x 69 (állvánnyal 260) mm |
| Tömeg | 23 kg (állvánnyal 25 kg) |
| Gyártó honlapja | www.philips.hu |
| Termék honlapja | Philips 46PFL9705 |
| Ár | 550 000 Ft |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Philips PDL7906: különleges LCD tévé
Smart TV, Net tv, Ambilight, különleges dizájn, passzív 3D: mindez egy tévébe sűrítve.
PH!TV – Philips PicoPix 1430, a zsebvetítő
Philips Rise and Shine: igényes kialakítású otthoni hangrendszer
Philips: a tévé-sztorinak vége
Blu-ray lejátszók 2011-re a Philipstől
Bemutatkozott a Philips új vezeték nélküli hangrendszere
A Philips is ráugrik a passzív 3D-re
Előzmények
-
Sharp tévé belépőszinten
Kipróbáltuk a Sharp olcsó LED háttérvilágítású Full HD LCD tévéjét, az LE320E-t.
-
LG LE 5500: kicsi a bors...
Kipróbáltuk az LG LED háttérvilágítású, 32 colos, Full HD LCD tévéjét.
-
3D plazma baráti áron
Kipróbáltuk az ötven hüvelykes Samsung C490 3D plazmatévét.
-
P50VT20: térbe visz a Panasonic
Kipróbáltuk az idei csúcsmodellt, a Panasonic TX-P50VT20 Full HD 3D plazma tévéjét.
-
Sharp tévé négy alapszínnel
Kipróbáltuk a Sharp Aquos LC-40LE810E LED háttérvilágítású LCD tévéjét, mely újfajta képmegjelenítő eljárást alkalmaz.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
Házimozi témák
Plazma TV - hozzászólás előtt olvasd el az #1. hozzászólást!
[Re:] Új termékkategória a Maxelltől: érkezik a tévétalp alá szánt hangsugárzó
Házimozi erősítő és minden, ami hozzá csatlakoztatható - hozzászólás előtt olvasd el a #1 hsz-t!
[Re:] UPC Mediacard villámteszt: digitális HD adások médiabox nélkül











