Hirdetés

DTK házak jó áron

DTK CAS-VE02B – I.

Már első ránézésre is furcsálltunk valamit a DTK minitornyán. A szellőzőnyílások az ellentétes oldalra kerültek, amiből arra lehet következtetni, hogy az alaplapot is megfordították. Az előlapról hiányzik a 3,5 colos meghajtó előlapja. A két kisebb tárolóhelyet közvetlenül a két 5,25 colos alá telepítették, a fekete zónába.

Belülre kézzel kitekerhető csavarok oldása után juthatunk, és az elénk táruló látvány is kellemesebb, mint a miditorony esetében. Látható, hogy a formatervet tényleg a feje tetejére állították, így a processzor került legalulra, és fölötte van a méretből adódóan miniATX alaplap bővítőkártyás része. A merevlemezek dobozát a ház aljába rakták, majd egy rés és a kívülről is elérhető helyek jönnek. Az összes meghajtó csavarmentes rögzítést kapott. A fordított alaplap miatt a ház hátulját is át kellett szervezni. A táp felül maradt, de közvetlenül alatta a bővítőkártyák vannak. Az alaplap csatlakozópanelje mellett két 8 centiméteres ventilátorhely van.

A két merevlemezt befogadó tartót egy csavar és pár rövid sín rögzíti a ház aljához. Az adattárakat rugalmas műanyagelemek tartják, így kevesebb rezonanciára számíthatunk, mint a csavaroknál.

A kis ház vezetékei kényelmesen elérnek mindenhova. Ahogyan nagyobb testvéréhez, hozzá is járt négy műanyagláb, kábelfogók, csavarok, ferritgyűrű és egy fül, mellyel lakatot vagy egyéb zárat tehetünk a házra.

Főbb paraméterek:

 

Termék megnevezése DTK CAS-VE02B
Elérhető színek fekete, ezüstszínű betéttel
Méret 350 x 188 x 367 mm
Anyag acél
Beszerelhető alaplapok microATX
5,25"-os helyek száma 2 db
3,5"-os helyek száma 2 db külső, 2 db belső
Bővítőkártyák száma 4 db
Hűtés hátul két 80 x 80 x 25 mm-es ventilátor,
elöl 80 vagy 92 mm-es ventilátorhely,
szellőzők az oldallapon
Előlapi csatlakozók 2 db USB 2.0, mikrofon, hangszóró
Tápegység 300 wattos, ATX
Tömeg táppal 8 kg
Forgalmazó Komel Kft.
Bruttó fogyasztói ár kb. 12 100 Ft

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • DTK

Azóta történt

  • Isteni házak

    A Gigabyte a vizek isteneiről nevezte el új házait. Az alumínium előlapos, vízhűtésre is felkészített Tritont és Poseidont teszteltük.

  • Cooler Master - olcsó elit

    Az új Elite házsorozat nevével ellentétben a Cooler Master friss gazdaságos szériája. Első tagját, a 330-ast teszteltük.

Előzmények

  • Jön a Zalman Fatal1ty-háza

    A rég várt PC-ház mellett egy notebookhűtő szállítását is megkezdi a gyártó.

  • Nívós HTPC trió

    A SilverStone és az Antec három nagyszerű formájú HTPC házát teszteltük. Vajon belül is olyan jók, mint kívül?

  • Mystique 632 ház - kifinomult részletek

    A Cooler Master új alumíniumházának előlapját ötletes és esztétikus ajtó védi.

  • Asus házak a mindennapokra

    Nem mindenki költhet tízezreket házra és tápra. Az olcsóbb megoldások között vannak jók és rosszak is. Ma az Asus gazdaságos közepes és mini tornyai méretnek meg.

Hirdetés