Gyorskeresés
Szponzorunk
Asus házak a mindennapokra
Nem mindenki költhet tízezreket házra és tápra. Az olcsóbb megoldások között vannak jók és rosszak is. Ma az Asus gazdaságos közepes és mini tornyai méretnek meg.
Hirdetés
Miditornyok kívülről
A számítógépeknek csak nagyon kis hányada kerül közép- vagy felsőkategóriás házba. Ugyan a Prohardver! olvasóinak birtokában nagyobb arányban fordulnak elő olyan számítógéplakások, melyek ára táp nélkül is meghaladja a 20 000 forintot, a többség kénytelen olcsóbb megoldással beérni. A drága házakról szóló bemutatóink és egyes olcsó megoldásokról terjengő kétes legendák alapján azt hiheti a kedves olvasó, hogy amiért nem kell sokat fizetni, az nem lehet jó. Mai tesztalanyaink, az Asus egyszerűbb házai ezt a tévhitet próbálják meg eloszlatni.
Tesztlaborunkban négy fekete Asus ház tette tiszteletét, kettő a midi méretű TA, kettő pedig a mini TM sorozatból. Az Asus azt a jól bevált költségcsökkentő stratégiát alkalmazta, hogy egyforma méretű házai ugyanazt a belsőt kapták, csak az előlap kialakításában – vagyis megjelenésükben – különböznek. Ezzel a húzással tesztalanyaink száma mondhatni kettőre redukálódott. A következő költségcsökkentő lépés az egyenformatervek alkalmazása volt. Egy adott formából van midi és mini kivitel is. Az Asus palettáján pillanatnyilag ötféle dizájn létezik midi és mini méretben is, ebből kettő járt nálunk, szóval formailag is kétféle tesztalanyunk volt.
Az 55-ös és 58-as dizájn jól tükrözi az Asus egyszerűbb házaira jellemző, visszafogott formavilágot. Senki sem mondaná, hogy ezek a diszkrét ládikók ugyanazzal a márkajelzéssel rohamozzák a piacot, mint a formabontó Vento. A TA-55 elejét ezüstszürke berakás díszíti, melynek alsó részében egy kör alakú szellőzőnyílás van, közepén Asus márkajelzéssel. A TA-58 még egyszerűbb. A teljesen fekete homlokzat alsó harmadát egy szellőzőrostély tölti be. A házak egyik oldalán Asus felirat, a másikon – a processzor magasságában – kör alakban, alatta pedig egy vonalban szellőzőnyílások vannak.
Az előlapi csatlakozókat a nagyobb házaknál okosan helyezték el. Nem legalulra kerültek, ahol gyakran nehezen érhetőek el, hanem a szellőzőnyílás fölé. Alapvetően háromféle konfiguráció létezik. A legegyszerűbbnél csak két USB és az audiocsatlakozók vannak. A közepesnél már 4 USB van, a legjobban felszereltnél pedig a FireWire foglalat is él. Esetünkben a TA-55-nek megvolt minden aljzata, a TA-58 viszont a legegyszerűbb csatlakozópanellel érkezett.
Mindkét ház bekapcsológombja meglehetősen rövid úton járt, szinte alig kellett benyomni őket. A reset gomb kialakítása kissé szerencsétlen lett. A kis gombocskákat csak tűvel vagy írószerszám hegyével tudtuk használni. Ettől az apróságtól eltekintve meg voltunk elégedve az Asus házak előlapjaival; a négy 5,25 hüvelykes és két külső 3,5 hüvelykes bővítőhely takarója nem lötyögött.
Hátulról is volt némi kölönbség a két ház között. Bár alapvetően egyformák, az elölről is jobban felszerelt TA-55 fara is igényesebb. A bal oldalfalat kézzel oldható csavarok tartják, a bővítőkártyák fölött pedig segédeszköz nélkül működtethető rögzítők vannak. Ettől a két részlettől eltekintve teljesen egyforma az Asusok hátsója. Az alaplap csatlakozói fölött két ventilátorhely van, melyekbe két 80 x 80 milliméteres vagy egy 92 x 92 milliméteres ventilátort szerelhetünk. Ahogyan a képen is látható, a házakhoz táp is jár. Ez a miditornyoknál 350 wattos, a miniknél 300 wattos.
Az Asus házaira jellemző volt, hogy meglepően könnyűek, még táppal együtt is. Ez nem amiatt van, hogy a tápból kispórolták az anyagot, hanem mert a ház borítása csak 0,6 mm-es acélból készült. Nem olyan merev, mint az erősebb házak 1 mm-es anyaga, de valahol kompromisszumot kell hozni, ha alacsony árat szeretnénk. Átlagos használatnál a vékony falak nem jelentenek problémát, aki viszont sokat nyitogatja, szereli és cipeli házát, annál gondok lehetnek a deformálódással. Persze a szerelős, hurcolászós közönség általában nem a táppal együtt 10-15 000 forintos árkategóriában szokott válogatni. Irodai és kímélő használatra bőven elegendőek a vékonyabb falak is.
Főbb paraméterek:
| Termék megnevezése | Asus TA-581 |
| Elérhető színek | fekete |
| Méret | 425 x 190 x 440 mm |
| Anyag | 0,6 mm-es acél |
| Beszerelhető alaplapok | ATX, microATX |
| 5,25"-os helyek száma | 4 db |
| 3,5"-os helyek száma | 2 db külső, 4 db belső |
| Bővítőkártyák száma | 7 db |
| Hűtés |
hátul 92 x 92 x 25 mm-es ventilátor, |
| Előlapi csatlakozók | 2 db USB 2.0, mikrofon, hangszóró |
| Táp | 350 wattos, ATX |
| Tömeg táppal | 6 kg |
| Gyártó weboldala Termék weboldala |
www.asus.com TA-581 |
| Forgalmazó | Go-Run Kft. |
| Bruttó fogyasztói ár | 12 700 Ft |
| Termék megnevezése | Asus TA-551 |
| Elérhető színek | fekete |
| Méret | 425 x 190 x 440 mm |
| Anyag | 0,6 mm-es acél |
| Beszerelhető alaplapok | ATX, microATX |
| 5,25"-os helyek száma | 4 db |
| 3,5"-os helyek száma | 2 db külső, 4 db belső |
| Bővítőkártyák száma | 7 db |
| Hűtés |
hátul 92 x 92 x 25 mm-es ventilátor, |
| Előlapi csatlakozók | 4 db USB 2.0, FireWire, mikrofon, hangszóró |
| Táp | 350 wattos, ATX |
| Tömeg táppal | 6 kg |
| Gyártó weboldala Termék weboldala |
www.asus.com TA-551 |
| Forgalmazó | Go-Run Kft. |
| Bruttó fogyasztói ár | 15 300 Ft |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Cooler Master - olcsó elit
Az új Elite házsorozat nevével ellentétben a Cooler Master friss gazdaságos szériája. Első tagját, a 330-ast teszteltük.
-
Negyedméteres ventilátor a házon
A Point of View hatalmas szélkerékkel szerelt Turbine házait teszteltük.
-
Isteni házak
A Gigabyte a vizek isteneiről nevezte el új házait. Az alumínium előlapos, vízhűtésre is felkészített Tritont és Poseidont teszteltük.
-
DTK házak jó áron
A DTK hagyományosan jó ár/érték arányt mutató házai közül vizsgáltunk meg kettőt, egy mini és egy midi tornyot.
Előzmények
Friss ötletek a New Solution házsorozatban
SilverStone házak Home Theater PC-khez
Látványos Asus ház játékosoknak
-
Chieftec Maestro, a mozigépház
A tornyairól és tápjairól ismert Chieftec első HTPC házával kerültünk közeli kapcsolatba.
-
Mozigép Zalman módra
A Zalman időnként megörvendeztet minket valami különlegességgel. Most első HTPC házuk, a HD160 próbálta bevenni a szívünket.
Három új házat dobott piacra a Thermaltake
-
Deltás Chieftec trió
Három tápegységet teszteltünk a vállalat jelenlegi legjobb sorozatából.
MicroATX házakkal jelentkezik az Asus
-
Antec P180 - hűsen, hangtalanul
Bemutatkozik az Antec legújabb, halk üzem mellett csúcsteljesítményre kihegyezett álomháza.
-
AOpen házújdonságok
A nyárelőn bemutatott EZ Solution, Impression és Nouveau házakkal ismerkedtünk.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
EU-s felmérés készült a szolgáltatók p2p-korlátozásáról
Az önkéntesen megadott adatok szerint a szolgál...
ICS frissítésekbe kezd az LG
A kisebbik dél-koreai gyártó is megkezdi az And...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.












