Tuning, DDR3 vs. DDR4
Szokás szerint most is megnéztük, hogy mekkora órajeltartalék lapul még a főszereplő processzorban. Mivel egy "X" végződésű Extreme Edition processzoról van szó, ezért szerencsére a szorzózárat elfelejthettük.
Kíséreltünk során 4400 MHz-ig jutottunk 1,3 volt mellett, mely eredmény nagyjából hasonló az i7-4960X esetében elért értékhez. Egyetlen processzor kipróbálásából azt természetesen nem lehet megtudni, hogy mennyire tuningolható a Haswell-E.
Ez bizony kettétört – forrás: OCDrift.com [+]
A magasabb TDP érték miatt és a jobb hőátadás végett az Intel forrasztást alkalmaz a kupakon belül. Ennek ellenére mi a tuning során könnyen elértük a 85 Celsius-fokos maghőmérsékletet.
A fogyasztási értéket vizsgálva ez nem is csoda, hisz a tuning hatására 130 wattal nőtt a már amúgy sem alacsony érték.
Bár a DDR4 témakörével mélyebben egy későbbi, különálló cikk keretein belül foglalkozunk majd, de azért egy gyors mérés erejéig összevetettük a két memóriát. Ehhez az előd, Ivy Bridge-E rendszert hívtuk segítségül. A magok számát, illetve azok frekvenciáját egységesen 6-ra, illetve 3 GHz-re fixáltuk, majd lefuttattuk az AIDA64 benchmarkját.
Mindhárom esetben látható előrelépés, de írásban különösen kijön a különbség.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!