Hirdetés

Az AMD felvázolta útitervét

Érdekességek a háttérben

A Fusion Developer Summiton a hivatalos és élőben közvetített előadások mellett különböző cégek is tarthattak prezentációkat. Ezek egy részét az AMD nem mutatta be élőben, ami egyrészt annak volt köszönhető, hogy a résztvevők komoly pénzt fizettek azért, hogy bejussanak a rendezvényre, másrészt nem szabad elfelejteni azt sem, hogy nem mindegyik partner szeretné, ha előadása publikus lenne. Egy idő után minden prezentáció letölthető lesz, de addig csak arra tudunk alapozni, amit a résztvevőktől megtudtunk.

Nagy érdeklődés övezte Takashi Sekine és Yusuke Tokuyoshi előadását. A nevek alapján nem valószínű, hogy bárkinek beugrik, miről van szó, de az alábbi videóban megnézhető a Square Enix Luminous néven ismert motorjának legújabb változata.

Az említett szakemberek Shinji Ogaki segítségével rendkívül gyors globális illumináció effektet dolgoztak ki a ray-bundle tracing technikával. Az említett motorra épül az E3-on bemutatott sokkoló technikai demonstráció, melyet a pletykák szerint az egyik új generációs konzol renderelt le valós időben.

A Square Enix szakemberei az előadáson vázolták és demonstrálták a technológia működését, mely technikailag egy DirectX 11-es grafikus processzoron is megvalósítható. Persze a számítás nagyon épít a GPU compute képességeire, így ajánlott az újgenerációs hardver.

Az egyik legnépszerűbb videolejátszó fejlesztői is tartottak egy előadást. A VLC mára nagy sikernek örvend, és Jean-Baptiste Kempf felvázolta, hogy merre fejlesztették a rendszert az elmúlt hónapokban.

Először is szóba került, hogy az AMD Steady Video technológiája már része a programnak, emellett a VLC kihasználja az OpenCL előnyeit is, így a videóméretező szűrő (video scaling filter) Llano APU-n 10-szer, míg Trinity APU-n 18-szor gyorsabban dolgozik, mint a konkurens processzorokon, emellett a de-noise szűrőt is átrakták OpenCL-re. Ezt az algoritmust nem a legkönnyebb párhuzamosítani, de a VLC szakemberei megküzdöttek a sikerért, így elérték, hogy a Trinity IGP gyorsabban dolgozzon, mint a konkurens termékek.

A fentiek mellett Erwin Coumans és Takahiro Harada is tartott egy előadást a Bullett fizikai motor újításairól. A legfontosabb, hogy megjelent a GPU-val gyorsítható rigid body, avagy a merev testek fizikáját szimuláló algoritmus. Ez GPU-n az egyik legnehezebb eljárás, ugyanis rengeteg adatot kell másolni a központi és a grafikus processzor között.

Mindenesetre a Bullett az AMD Radeon HD 7970-en százezer objektummal képes elbánni, ami a probléma bonyolultságát tekintve elég jó eredmény. Elhangzott azonban, hogy a Kaveri APU ennél jóval potensebb, dacára annak, hogy jelentősen kisebb az IGP számítási kapacitása. Ennek az az oka, hogy amíg a CPU és a GPU között az adatok másolgatása zajlik, addig a Kaveri APU számol, mivel a CPU és az IGP teljesen koherens memóriát oszt meg, illetve ugyanazokat a pointereket használják.

Végül, de nem utolsósorban a Zebra Imaging előadása is nagyon érdekes lehetett. A cég már régóta kísérletezik a holografikus megjelenítéssel, ám ez a terület sem problémamentes. Sean O'Connell előadásában részletezte, hogy a hagyományos, raszterizációra alapozó tradicionális módszerek nem éppen kedvezőek a holografikus megjelenítésnél. A legnagyobb probléma, hogy erősen limitálják a fénymező párhuzamos generálását, ezenkívül az adatok felbontása sokszor túllépte a kijelzőét, amit valamilyen módon egységessé kellett tenni.

Technikai oldalról jó megoldásnak tűnik a ray-tracing, de sok számítást igényel, így a rendszer is sok energiát emészt fel, ami már kedvezőtlen. A Zebra Imaging végül az APU-ban találta meg az ideális hardvert, mellyel gyors lehet a fénymező párhuzamos generálása, emellett az energiaigény szempontjából is megfelelő alternatívát jelent. Az előadáson Sean O'Connell lényegében az AMD Vision APU-kkal elért sikereket és fejlődést mutatta be, illetve elemezte, hogy mi várható a jövőben.

Hosszúra nyúlt cikkünkben megpróbáltuk csak a legérdekesebb részleteket kiemelni, hiszen 134 prezentációból lehetetlen mindent bemutatni. Az látható, hogy megfeszített tempóban dolgoznak a cégek a háttérben, és valamennyire körvonalazódik a jövő is.

Abu85

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés