Gyorskeresés
Szponzorunk
Acer Aspire One netbook
Az Asus és MSI netbookjához képest kisebb csinnadrattával érkezik nyár végén az Acer aprósága. Most egy előszériás példánnyal találkoztunk.
Külső
Újabb kisméretű notebook avagy netbook landolt szerkesztőségünkben. Az Acer apróságát távolról sem előzte meg akkora hírverés, mint a lavinát elindító Asus Eee PC-t vagy az MSI Wind Notebookot. Pár hete még jóformán csak azt lehetett tudni, hogy az Acer is komolyan készül ebbe a szegmensbe, és még idén több millió apró laptopszerűséget szeretne eladni, 2009-re pedig a húszmilliós számot célozta meg. Nagy örömünkre az Acer hazai képviselete rövid időre rendelkezésünkre tudott bocsátani egy gyártás előtti Aspire One mintadarabot, mely ugyan még nem végleges – különösen belülről –, de már nagyon közel van hozzá. Nem meglepő, hogy ez a gépecske is fehér (pontosabban nagyon világos krémszínű), ezen kívül még fekete és sötétkék színben lesz elérhető. Becsukva természetesen csak részletekben különbözik a konkurensektől. Ügyes húzás, hogy visszajelző LED-jeit a zsanérnál keresztbefutó sávba tették, így zárt és nyitott állapotban is jól látszanak.
Rápillantva úgy tűnt, mintha nem illeszkedne rendesen a felső, LCD paneles rész az alsóra, de elölről nézve kiderült, hogy amit mi árnyéknak hittünk, az valójában egy fekete műanyagsáv. Nekünk ez a részlet nem nagyon tetszett, de könnyen lehet, hogy a végleges darabon más színűre festik, hogy jobban harmonizáljon a többi elemmel. Elöl csak egy kis csúszkája van a kis Aspire-nak, amellyel a Wi-Fi és a Bluetooth egység kapcsolható ki-be. Ahogy a többi minin, hátul itt sem találtunk csatlakozót, csak egy széles akkumulátort és két helytakarékos zsanért. A nálunk járt tesztpéldánynak háromcellás, 24,42 Wh-s akkumulátora volt, mely teljesen belesimul a fenekébe. Kapható lesz majd hozzá nagyobb kapacitású, hatcellás telep is, az egy kicsit megemeli majd a gép hátulját.
Két dolog tűnt fel a kis Acer oldalait, csatlakozóit nézegetve. Az első, hogy jobbra és balra is SD kártyához való aljzatot véltünk felfedezni. Mint kiderült, nem hallucináltunk, ugyanis az Acer tényleg két kártyaolvasót szerelt a noteszre, ami valljuk meg, ügyes ötlet. Míg az egyikkel (a jobb oldali 5 az 1-ben olvasóval) például fényképezőgépünk kártyáját kezelhetjük, addig a másikba (a bal oldali csak SD-t kezel) állandóra betehetünk egy kártyát, kibővítve ezzel a 8 GB-os SSD háttértárat. Annak ellenére, hogy két kártyaolvasója van, az Aspire One oldalai nincsenek túlzsúfolva. Jobbra Kensington zárat, az 5 az 1-ben olvasót, két USB-t és két hangcsatlakozót találunk; balra a táp, a D-Sub monitorkimenet, az Ethernet aljzat, még egy USB és a csak SD-t kezelő olvasó fogja közre a nagyon picike szellőzőnyílást.
A kis Acert megfordítva derült ki, hogy miért ilyen kicsi a szellőzőnyílás. Nem kicsi, csak nagyobbik része alulra irányul. Középtájon látható az egyetlen hangszóró nyílása, a túloldalon pedig egy kis ajtócska, ami mögé nem nézhettünk be, mert a gép még nem végleges darab, tilos szétszedni. Érdekes a csuklótámasz alján végigfutó szellőzőnyílások sora, és az is, hogy az első lábakat meglehetősen hátra rakták. Jól látszik az alábbi képen, hogy a 3 cellás akkumulátor milyen aprócska.
Visszatérve a felső részre, megnéztük, meddig nyílik ki az Aspire One kijelzője. Szerencsére elég nagy szögben, így ölbe véve is jól rálátunk majd.
Némileg rendezetlennek éreztük a felső részt biztatóan stabilan tartó zsanér környékét. Itt találkozik a felső panel feketéje, a billentyűzet fehérje, a körülötte lévő világos krémszínű perem és az akku fölött kidudorodó LED-sor szürkés alapja, mely csak azért tűnik más színűnek, mert íves, és a felső rész beárnyékolja. Mindezt megfejelik még a zsanér krómjával, amely körül vöröses perem van. Túl sok a szín túl kis területen, de persze lehet, hogy a végleges gépen finomítanak ezen a részleten.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Optimális netbook vagy sem?
Erre a kérdésre keressük a választ az Acer Aspire One 751 kapcsán, mely az első netbook 11,6"-os kijelzővel.
-
A bestseller utódja
Netbookok között állítólag az Aspire One-ból adták el a legtöbbet. Most az aktuális D150-es modellt nézzük meg.
-
Fókuszban a netbook
Eheti piaci bemutatónkban elsősorban a pici, hordozató számítógépekkel foglalkozunk az aktuális újdonságok mellett.
-
Mini AMILO
A Fujitsu Siemens is előállt saját netbookjával. Kipróbáltuk az AMILO Minit.
-
Itt a nagy Eee PC!
Az Eee PC 1000H érkezése és egyéb hardveres érdekességek mellett egy Mode Com MP3-lejátszót is bemutatunk.
-
Atomot asztali számítógépbe?
Kis költségvetésű mini rendszereket vizsgáltunk használhatóság szempontjából.
-
Felnőtt az Eee PC
Kistestvérei után itt a legnagyobb Eee PC, az 1000H 10 hüvelykes kijelzővel, nagyobb billentyűzettel.
-
Eee PC-k - a három kislegény
Együtt tettük próbára a celeronos Eee PC 701-et és 900-at, valamint az új, Atom processzoros 901-et. Vajon melyik a nyerő?
Előzmények
-
MSI Wind Atommal - nyerő kombináció?
A múltkori rövid fotózás után másodszorra már alaposabban megvizsgálhattuk az MSI mini notebookját.
Érintőkijelzőt kapott a Gigabyte netbookja
Jönnek az Atom-alapú Eee PC-k
Új korszakot nyit az Intel az olcsó gépek szegmensében
-
HP 2133-as mininotesz
Kipróbáltuk a HP válaszát az Asus Eee PC-jére, amely legalább annyi dologban hasonlít rá, mint amennyiben különbözik tőle.
Nyílt VIA platform olcsó mininoteszekhez
-
Acer Aspire - három táskányi drágakő
Az Acer nemrég teljesen átterveztette noteszgépeit, melyek ára arányaiban nem változott, de sokkal drágábbnak néznek ki.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Lenovo Thinkpad Edge E525 notebook 134 900 Ft!
PR
Most a 15,6” matt kijelzős Thinkpad Edge E525 üzleti notebookot adjuk padló áron! AMD A4 processzor, 4 GB RAM, 500 GB HDD www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Diablo III: Megjelenés 2012 Q2. Call of Duty: Idén folytatódik a sorozat
Az Activision-Blizzard ismertette ezévi terveit...
MATT
Avagy hogyan járjuk le tövig a lábunkat húsz ór...
Nokia: Nincs „B-terv”
A finn gyártó mindent egy lapra tett fel az oko...
Skyrim: Konzolokra nem jelenik meg a Hi-Res textúra csomag
A Bethesda készítői megerősítették, hogy Xbox36...
A netről kukkolható kamerákat adott el a lakásokba egy vállalkozás
Habár a szoftveres hiba már rég napvilágot láto...
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
Velem jön a hálózat
Egy névtelen és egy ismertség tekintetében feltörekvő márka mérte össze erejét a szerkesztőségben és a zsebünkben.













