A Netgear Push2TV új generációja

Netgear PTV3000

Idestova három éve annak, hogy a Netgear Push2TV révén először találkoztunk Intel Wireless Display, vagyis WiDi technológiával, melynek lényege, hogy a rendszert támogató eszköz képtartalmát és hangját vezeték közbeiktatása nélkül küldi át egy külső kijelzőre. Az elmúlt években sokat fejlődött ez a technológia, és a notebookok, okostelefonok térnyerésével további alternatívák jelentek meg. Természetesen a hardver is csiszolódott, ami a Netgear legújabb generációs Push2TV (PTV3000) eszközén már kívülről is jól látható: elődjéhez képest még kisebb lett a most már csak kártyapakli méretű, fekete dobozka.

Meghajtásához már nem kell feltétlenül külön táp, az áramellátás USB-ről is megoldható. Hátuljáról eltűnt az analóg csatlakozósor, csak a HDMI maradt, amivel ma már a legtöbb televízió és monitor kompatibilis. A mellette lévő mini USB aljzaton keresztül látható el árammal, ehhez egy USB kábelt és elektromos hálózatba dugható töltőt is mellékeltek, de igény szerint a televízió (vagy monitor) USB-jéről is meghajtható. Kapunk még egy pici nyílást reset gombbal, oldalt pedig egy nagyobb gomb van, amivel firmware-frissítési módba lehet tenni az alkalmatosságot.

A kis dobozt szétkapva sajnos nem tudtuk kideríteni a hardver mibenlétét, ugyanis minden lényeges komponenst árnyékolólemez alá rejtettek. De az internet most is segített a részletek kiderítésében. A megoldás alapja a számunkra ismeretlen Caviumtól származó PureVu CNW6611L chip, ami egy fejlett multimédiás chip WiDi, DLNA és HDMI 1.3 támogatással. Mellé valamennyi DDR3 memória (a kódoláshoz) és flash ROM (a firmware tárolásához), valamint Atheros AR9374 n-es Wi-Fi modul került.

Az új hardver révén most már nem csak a WiDi technológiás vezeték nélküli összeköttetést tudja a Netgear P2TV, hanem az okostelefonok és tabletek körében terjedő Miracastot is, mely szintén a Wi-Fire alapoz.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés