Gyorskeresés
A daloló csillag
Az MSI Mega Player 536 típusú médialejátszója nem tartozik a cég legeredetibb termékei közé, viszont meglepően szépen szól és olcsó is.
Hirdetés
Ismeretlen ismerős
A hordozható médialejátszók piaca az elmúlt években olyan tág teret kínált a gyártók számára, hogy a szórakoztatóelektronikában érdekelt cégek közül amelyik csak tehette, lekötötte magának ilyen célra egy-egy kínai gyártósor több éves kapacitását. Ezek a vállalatok a jelek szerint jó lóra tettek, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a karácsonyi szezon egyik legkeresettebb árucikke évek óta az MP3-lejátszó (pontosabban most már „médialejátszó”), és valószínűleg nem lesz ez másképpen idén vagy az elkövetkezendő pár évben sem.

A médialejátszók piacának főbb szereplőit jelentő néhány nagy gyártó mellett igyekeznek maguknak minél nagyobb szeletet kihasítani ebből a hatalmas tortából a „kisebb” nevek is: eme cégek némelyike azonban más üzletágakban éppen a legnagyobbak közé tartozik. Ilyen például a tajvani Micro Star International, ismert nevén MSI, a PC-s videokártyapiac vezető gyártója, mely Mega Player termékcsaládjában immáron tucatnyi különböző kiépítésű és tudású médialejátszót kínál a minimális háttértárral rendelkező flash-alapú eszközöktől kezdve a merevlemezzel ellátott, komolyabb modellekig.
Ilyen komolyabb médialejátszónak tekinthető a Mega Player 536 típus, mely tudását és felszereltségét illetően igyekszik felvenni a versenyt a nagyokkal, mi több, kialakításában is kísértetiesen hasonlít a piacot uraló termékekre. A Mega Player 536 már a médialejátszók azon generációjához tartozik, amelyek színes kijelzőjük révén képesek álló- vagy akár mozgóképek megjelenítésére is, bár az aprócska kijelző miatt jelen esetben ennek a funkciónak a használhatósága erősen korlátozott.
A médialejátszó dobozából a fehér-ezüst színkombinációban játszó, valamivel több, mint másfél centi vastag készülék mellől a szükséges kábelek, illetve CD, továbbá egy magyar nyelvű szövegrészt is tartalmazó gyorstelepítési és használati útmutató kerül elő. A Mega Player 536-hoz kapunk továbbá egy puha szütyőt is, ez utóbbi helyett talán szívesebben látnánk egy övre csíptethető bőr védőtokot. Exhibicionista felhasználók a mobiltelefonokhoz hasonlóan a megfelelő pánt segítségével akár a nyakukba is akaszthatják az MSI médialejátszóját, mi azonban inkább azt tanácsoljuk az efféle szerkezetek tulajdonosainak, inkább ne mutogassák becses szerzeményüket fűnek-fának.
Az MSI Mega Player 536 lekerekített oldalainak köszönhetően kézre álló darab, felemelve pedig szinte pillekönnyűnek hat. Ez utóbbi tényt magyarázza, hogy a lejátszó egy aprócska és csekély tömegű 1 hüvelykes merevlemezre épül, a külső borítás pedig szintén könnyű – és minőséginek ható – műanyag.
A matt felületű előlap egyetlen gombot sem tartalmaz, a kezelésért felelős érintőmezők a műanyag felületre pingált hat ikon alatt rejtőznek. Az előlapi vezérlőszervek átlátható és logikus rendszert alkotnak, az érintőmezők érzékenysége megfelelő, nem szükséges erővel nyomkodni a felületet a kívánt funkció eléréséhez.
Az előlapon a gombok felett helyezkedik el a 128x160 pixel felbontású, 1,8 hüvelyk képátlójú CSTN kijelző, melyhez hasonlóval leginkább mobiltelefonokon találkozhattunk eddig. A színes kijelző jól használható a merevlemez tartalmának böngészésére, illetve kitűnően nyomon követhető rajta a zenelejátszási folyamat, az apró kijelzőméret és a részben ebből fakadó az alacsony felbontás miatt a képek, illetve mozgóképek megtekintésére viszont – ahogy fentebb is írtuk – csak erős kompromisszumokkal használható.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Cowon iAudio F2, az álruhás zenész
A Cowon új zenelejátszója majdnem tökéletesre sikerült. A déja vu érzés és az apró gombok ellenére azonban így is az egyik legjobb készülék a piacon.
-
A zenehallgatás „transcendens” eszközei
Tud-e újat mutatni a patinás memóriagyártó a zenelejátszók piacán, vagy elvegyül inkább a tömegben? A Transcend három lejátszóját vizsgálva kerestük a választ.
-
A félgigás trió előadása
A zenelejátszásra specializálódott médialejátszók mezőnyéből három különböző tudású és minőségű példányt emeltünk ki. Közös vonás az 512 MB-os háttérkapacitás.
-
Zenélő elefántcsont
A Sapphire Ivory nem csak jó minőségű MP3-lejátszó, de karaokegép és diktafon is. Van rajta tetris és még sok más extra.
Előzmények
Ez történt 2005-ben: multimédia
Eredeti svájci bicska beépített zenelejátszóval
-
A zsebes, aki sokra vitte
A Cowon A2 kategóriájának egyik legnagyobb kijelzőjével büszkélkedhet, ráadásul nemcsak lejátszani, de felvenni is képes mozgóképet.
Flashmemóriával is megjelent a Zen Neeon
-
X-Micro újdonságok
Az elsősorban adattárolóiról ismert vállalat két nemrégiben bemutatott terméke járt nálunk.
-
Apple iPod nano
Az Apple legújabb és egyben második legkisebb zenegépe került terítékre.
Walkman: régi brand új célokkal
Megjelent a Creative Zen Vision
-
SanDisk Sansa mp3-lejátszó
Hangminőségével, kezelésével a magasabb kategóriák felé nyújtózkodó készüléket mutatunk be.
-
iAudio X5 - multifunkciós zenegép
A Cowon új, igen profi MP3-lejátszóval kopogtatott ajtónkon, az iAudio X5-tel.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Globális internetforgalom 2016-ban: 1 zettabájt
Öt éven belül várhatóan megnégyszereződik az in...
Piacon a Lenovo LePhone K800
Kínában debütált a Lenovo első, Intel Medfiled ...
IT-szakembereket a válság ellenére is keresnek a cégek
Bár sok cég teljesen befagyasztotta az új munka...
Alkalmazásbemutató: Deluge
A mai irományban egy magyar fejlesztésű android...
Szürreál, Alfa, Omega
Általánosságban írva is nyilvánvaló, nem én vag...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.









