Gyorskeresés
Szponzorunk
24 colos dizájnmonitorok
A szoba dísze, de szemünk ellensége lehet? Az Acer, az LG és a Samsung 24 colos, TN+film paneles monitorát vizsgáltuk.
Hirdetés
Samsung Syncmaster T240
Harmadik tesztalanyunk a Samsungtól érkezett hozzánk, a T sorozat 24 colos változata, a T240. A Samsung szerint alacsony válaszidejével, rendkívül magas kontrasztarányával (persze dinamikus kontrasztról van szó) és külső megjelenésével fog hódítani. Ami a külsőt illeti, ha a kijelzőn nem szerepelne a Samsung logó, akkor felületesen szemlélve könnyen össze lehetne téveszteni napjaink dizájn-monitoraival, így például az előzőleg bemutatótt LG W2452V-vel is, hiszen annyira egy húron pendülnek. Na ez azért nem teljesen igaz, mert a T240, ha nem is túlságosan, de különbözik az LG-től. A T240 egy, a monitorhoz illő dizájnos dobozban található, ami valóban szebb, mint a Samsung korábbi típusainak csomagolása: ez valami újat sejtet. A monitor mellé csomagolt kellékek esetében első ránézésre a Samsung volt a legkevésbé fukar, a csomagban felhasználói leírásokat, garanciapapírt, CD-t és egy adag kábelt találtunk (és ez soknak tűnik), de ezek között csak analóg, DVI-D, USB és tápkábel volt, a HDMI-kábelt végül a Samsung is kispórolta a csomagból.

Samsung Syncmaster T240 szemből [+]
A megjelenítő külsőleg nem hasonlít egyik korábban tesztelt Samsungtól származó típusra sem, bár azoknak egyes védjegyei megtalálhatóak rajta. A T240 legszembetűnőbb tulajdonsága csillogó, tükröződő felülete, ez természetesen nem maradhat el, ha dizájnmonitorról van szó. A kijelző bal felső sarkában találjuk a típusjelzést, a jobb felső sarokban néhány kiemelendő specifikációt (20 000:1 kontrasztarány, 5 ms válaszidő), alul középben pedig a Samsung logót. A kezelőgombok közül összesen egy, a bekapcsológomb helyezkedik el a megjelenítő elülső oldalán, ennek a jelölése alig látszik, egyébként meg egy érintésérzékeny gombról van szó, már számos monitortípuson találkozhattunk hasonlóval. A káva nagy része fekete, de a szélén egy vékony szürke sávot találunk, alul pedig egy sötétvöröses, bordó rész is van. A csillogó felületen mondani sem kell, meglátszik minden porszem, ujjlenyomat és karcolás. A kijelző hátoldala is tükröződő felületű, műanyag borítású, a panel szellőzése megoldott, a csatlakozókhoz pedig könnyen hozzáférhetünk. A csomagolásban egyébként egy hátoldali takarólapot is találtunk, amivel eltakarhatjuk a kábeleket.
A T240 az Acerhez és az LG-hez hasonlóan előre és hátradönthető, de a talapzat, bár nagyon stílusos megjelenésű, szintén meglehetősen könnyű lett, így a kijelző stabilitása nincs a topon. Például a hátradöntéshez érdemes lefogni a talpat, hogy ne dőljön el az egész monitor (és így persze azonnal összemaszatoljuk az egész monitort és hozzáfoghatunk a törölgetéshez). A T240 a W2452V-hez hasonlóan elforgatható, de a magasság állítására nincs mód és a portré módot sem támogatja.
A T240 az olcsóbb monitorok sorában a drágábbak közé tartozik, éppúgy, mint az Acer G24, ennek megfelelően felkínál egy-egy analóg, digitális és HDMI bemenetet. Ezeken kívül találunk rajta USB-portokat és analóg (pl. fejhallgatóhoz), illetve digitális audiokimenetet, utóbbi jól jöhet, ha házimozirendszerhez szeretnénk csatlakoztatni a monitort a HDMI-n keresztül átjövő jel miatt.
A kezelőszerveket a panel oldalába építve találjuk meg, a feliratok jól láthatóak, a gombok egy pici pattanó hang kíséretében reagálnak a lenyomásra. Két gomb közvetlenül a fényerő beállítására szolgál, a Source gombbal válaszhatjuk ki a bemeneti jelet, a menü gombbal hívhatjuk elő az OSD-t, az Auto gomb pedig analóg csatlakozás esetén beigazítja a képet.
Szerencsére a T240 – ellentétben egyes Samsung modellekkel – rendelkezik beépített OSD-vel, márpedig mi mindig is az OSD-t pártoltuk. Bár a Samsung saját fejlesztésű monitorbeállító szoftvere, a MagicTune is jól működik, az OSD használata nincs platformhoz kötve, tehát bármikor hozzányúlhatunk. A menürendszer a régebbi időket idéző Samsung monitoroknál megszokott elemekre épül, informatív, könnyen kezelhető és átlátható, minden olyan opciót megtalálunk benne, amire szükségünk lehet, és amit egy mai modern monitornak ismernie kell. Természetesen a T240-ben is találunk előre beállított profilokat (custom, internet, movie), egyéni preferencia kérdése, hogy kinek melyikre áll rá jobban a szeme.
A MagicTune valószínűleg már mindenki számára ismerősen cseng, segítségével a fényerőtől és képélességtől kezdve a színhőmérsékleten át egészen a jelforrás kiválasztásáig mindent be tudunk állítani. S ami a legszebb az egészben, mindezt kényelmesen, operációs rendszerünk alól – természetesen ez csak a Windowsra érvényes, Linuxon nem fut.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Különlegesen elegáns
Takarékos kicsik és színpompás óriás
Januári monitoreső az LG-től
Hamarosan érkeznek a Samsung CES-en bemutatott újdonságai
Markáns profilú Eizo
-
Samsung F2380 C-PVA panellel
A Dell után a Samsung is a TN panelek hegemóniáját kívánja megtörni, de vajon sikeres lesz-e?
-
Dell UltraSharp 2209WA: a kakukk két tojást rakott
Különc Dell a 22 colosok mezőnyében E-IPS panellel.
-
P2370: Ecofit monitor a Samsungtól
Kipróbáltuk a gyártó új sorozatának 23 hüvelykes modelljét.
Előzmények
Fehér Samsung monitor várható
A monitorok Ferrarija
-
Három plusz egy monitor
Három 24 hüvelykes, valamint egy nagy felbontású, de csak 22 hüvelykes LCD kijelző került a tesztpadra.
-
Samsung monitor - profiknak
A 24 hüvelykes, LED-es háttérvilágítású, saját szegmensében kedvező árúnak mondható SyncMaster XL24-et teszteltük.
Acer G24: feltűnő 24 hüvelykes
-
30 hüvelykes Samsung monitor
Nagy és kellemes panellel, de korlátozott csatlakozási és beállítási lehetőségekkel bír a nagy SyncMaster 305T Plus kijelző.
Újfajta LCD panelt mutat be a Samsung
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.


















