Gyorskeresés
Szponzorunk
24 colos dizájnmonitorok
A szoba dísze, de szemünk ellensége lehet? Az Acer, az LG és a Samsung 24 colos, TN+film paneles monitorát vizsgáltuk.
Hirdetés
Szemmel tesztelve

A panelek sötétben (Acer / LG / Samsung) [+]
A műszeres mérések után a szemünkre hagyatkozva teszteltük a monitorokat. Természetesen ez már egy szubjektív metódus, de az általunk korábban megvizsgált számos kijelző után már tudjuk, hogy mire kell odafigyelni. Először a feketét vizsgáltuk, a kijelzőt sötétben, egy teljesen fekete háttér megjelenítése közben fényképeztük le. A kalibrálás során bemért fekete értéke itt akár mérvadó is lehetne, de ez a szám nem képes kifejezni a panel háttérvilágításának egyenletességét, ezért van szükségünk a szemmel tesztelésre, illetve a fényképre. Azt hittük, hogy a három megjelenítő majd közel azonos teljesítményre lesz képes, de nem így történt. Mind a három típuson látható legalább egy kicsike bevilágítás, foltosodás. Ebből a szempontból is az Acer volt a nyerő, a panel fényereje nem egyenletes és alulról látszik egy kis fényesség, de alapjában véve még ez volt a legsötétebb egy sötét szobában. Őt követi a Samsung, a panel alsó fele már jól láthatóan világít, és végül az LG, ami a másik két típushoz képest nem csak foltos volt a felső régiókban, de világos is, a panel nagy része gyakorlatilag sötétkék volt a fekete helyett.

„Barnateszt” (Acer / LG / Samsung ) [+]
Továbbra is a panel homogenitását vizsgáltuk. Ezúttal is egy rendkívül egyszerű módszert választottunk, a kijelzőn megjelenítettünk egy barna képet, majd azt vizsgáltuk, hogy a fejünk mozgatásával hogyan változik a szín. Ideális esetben, ha pontosan középről nézünk egy kijelzőt, akkor a szélek felé haladva sem tapasztalunk színváltozást. A fénykép pontosan középre állított fényképezőgéppel készült. A barnatesztben a három monitor ugyanúgy viselkedett, lentről felfelé besötétedtek a kijelzők, ez a TN+film panelek jellemzője. Ez a mindennapokban azt eredményezi, hogy a panel tartalma csak akkor marad változatlan, ha egy picit előredöntjük a kijelzőt, minden más esetben látható a jelenség. Erről készítettünk egy videót is, lásd itt, ez nem a Samsung T240 baja, hanem az összes TN+film panelre jellemző probléma.

Fényerő eloszlása (Acer / LG / Samsung) [+]
A „barnateszt” után bemértük a fényerőt (fehéren) a panel kilenc különböző pontján. A monitortesztekben a minimális, maximális stb. fényerő mértékét mindig a képernyő közepén szoktuk meghatározni, viszont az egyre növekvő paneleken néha már szabad szemmel is jelentős eltéréseket lehet felfedezni a kijelző egymástól távol lévő pontjai között (azaz kissé foltosak). Ebből a szempontból is az Acer végzett az első helyen, a maximális "kilengés" 5%-os volt, az átlagos pedig 2%, erre kevés kijelző képes. Az LG végzett a második helyen, a maximális fényerőváltozás 14%-os volt a panel bal alsó harmadában (ez már elég magas), de az átlagos eltérés még mindig 5%-on belül volt. A kalibrátoros mérések szerint a Samsung T240-nek a legsötétebb a feketéje, de most kiderült, hogy ezzel önmagában nem érünk sokat, homogenitásban jelentősen alulmaradt versenytársaival szemben, a maximális kilengés 21%-os volt, ami már igen súlyos (szintén a bal alsó sarok), az átlagos eltérés pedig 12%-os, bőven az 5%-os küszöb felett, ez pedig sajnos meglehetősen gyenge eredmény.
Megvizsgáltuk a betekintési szögeket is. Az egyes paneltípusok (TN, MVA/PVA, IPS) a gyártástechnológiából kifolyólag ebből a szempontból eltérő jellemzőkkel bírnak. A leghátrányosabb helyzetben a TN+film panel van, mely vízszintesen és függőlegesen sem rendelkezik baráti értékekkel, ami főleg akkor érhető tetten, amikor a monitort szemből nézve már a panel szélén sem olyan színt látunk, mint középen, ez a széles képernyős (widescreen) kijelzőkön fokozottan megmutatkozik. A három TN+film paneles monitor hozta a tőle elvárható szintet, az Acer talán kicsit jobban teljesített, de összességében ugyanazok a problémák sújtják, mint a konkurenciát.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Különlegesen elegáns
Takarékos kicsik és színpompás óriás
Januári monitoreső az LG-től
Hamarosan érkeznek a Samsung CES-en bemutatott újdonságai
Markáns profilú Eizo
-
Samsung F2380 C-PVA panellel
A Dell után a Samsung is a TN panelek hegemóniáját kívánja megtörni, de vajon sikeres lesz-e?
-
Dell UltraSharp 2209WA: a kakukk két tojást rakott
Különc Dell a 22 colosok mezőnyében E-IPS panellel.
-
P2370: Ecofit monitor a Samsungtól
Kipróbáltuk a gyártó új sorozatának 23 hüvelykes modelljét.
Előzmények
Fehér Samsung monitor várható
A monitorok Ferrarija
-
Három plusz egy monitor
Három 24 hüvelykes, valamint egy nagy felbontású, de csak 22 hüvelykes LCD kijelző került a tesztpadra.
-
Samsung monitor - profiknak
A 24 hüvelykes, LED-es háttérvilágítású, saját szegmensében kedvező árúnak mondható SyncMaster XL24-et teszteltük.
Acer G24: feltűnő 24 hüvelykes
-
30 hüvelykes Samsung monitor
Nagy és kellemes panellel, de korlátozott csatlakozási és beállítási lehetőségekkel bír a nagy SyncMaster 305T Plus kijelző.
Újfajta LCD panelt mutat be a Samsung
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.








