Hirdetés

A TSMC emeli az árakat a 28 nm-es waferekre

A TSMC nemrég már jelezte, hogy az idei év a negyedik negyedévében a 28 nm-es waferekből a bevétel 1%-a fog származni. Ez a korábban remélt 2-3%-hoz képest visszalépés, de a vállalat bizakodó az új gyártástechnológiák bevezetésével kapcsolatban. Probléma azonban, hogy nem kevés cég akar áttérni a kisebb csíkszélességű node-ok valamelyikére, így a 28 nm-es waferekre meglehetősen nagy az igény. Mint ismeretes az NVIDIA és az AMD az új generációs GPU-kat a tajvani bérgyártónál szeretnék készítetni, de beszáll a buliba az Apple is az új A6-os lapkákkal. Ez már önmagában is sok megrendelést jelent, ám nem beszéltünk még a Qualcomm – szintén nem elhanyagolható – igényeiről, továbbá az FPGA-k piacán ismert Altera és Xilinx is újítani akar.

Nem kis probléma előtt áll tehát a TSMC, mivel az év végéig nagyjából 8-10 ezer 28 nm-es wafer megmunkálására van lehetőség, de az igények ennél sokkal nagyobbak. Annyi már biztos, hogy az eredeti ütemterv némileg változik. A bérgyártó a régebbi SiON/poly-Si megvalósításra épülő 28 nm-es LP node-ot várhatóan gond nélkül bevezeti elsőként, és hetek múlva megindulhat rajta a tömeggyártás. Ez elsősorban az Altera számára jó hír, mivel erre a technológiára építenek a vállalat új FPGA-i. A HP eljárással azonban problémák vannak, mégpedig a SiGe feszítési technikával. Mint ismeretes utóbbival meglehetősen nehéz bánni, és érezhető, hogy a GlobalFoundries sem teljesen barátkozott még meg vele a 32 nm-es SHP node-on. A TSMC a korábbi pletykáknak megfelelően előrehozta a SiGe nélküli 28 nm-es HPL node debütálást, ami szintén gate last HKMG eljárásra alapoz, de valamivel könnyebb kezelni. Ha minden az új tervek szerint halad, akkor a 28 nm HPL gyártástechnológiára épülő lapkák szintén megjelenhetnek idén. Ez főleg a Xilinx számára fontos, hiszen az új Kintex-7 FPGA-k erre a node-ra épülnek. A többi gyártóval kapcsolatban még nincs konkrét információ, hogy melyik lapkához, mely node lesz felhasználva. Annyi biztos, hogy amely chipek a 28 nm-es HP gyártástechnológiára alapoznak, azok megjelenése idén gyakorlatilag kizárt.

Természetesen a TSMC látja, hogy óriási az igény a 28 nm-es waferekre, és valamit tenni kell, hogy idén ebből ne legyen probléma, hiszen egy-egy gyártó számára az a legfontosabb, hogy a saját lapkája a piacon legyen. A vállalat úgy döntött, hogy az eredetileg tervezett waferárakat jelentősen megnöveli, ezzel csökkentve az igényeket. Sajnos konkrét részletek ezzel kapcsolatban nincsenek. A tajvani bérgyártó valószínűleg felmérte a képességeit, és úgy áraz, hogy lehetőleg az összes wafert eladják, miközben az igények drasztikusan csökkennek.

Az áremelés persze több vállalat számára váratlan. Előfordulhat, hogy egyes termékek startja kivitelezhető lenne idén, de a magas árak mellett az adott cég inkább a következő évre csúsztatja a debütálást, amikor is a TSMC feltételezhetően úrrá lesz a kapacitásproblémákon, és ezzel a 28 nm-es waferek árazása is úgymond helyreáll.

  • Kapcsolódó cégek:
  • TSMC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés