Gyorskeresés
Szponzorunk
Tovább bővül az MSI X-Slim szériája
Az X600 Pro mellett bemutatkozott az X350 is.
Hosszú idő telt már el az első MSI X-Slim gépek megjelenése óta. A tajvani cég már tavasszal egyértelművé tette, hogy nagyon nagy figyelmet szentel az ultravékony notebookok piacának, ezen belül is az X-Slim szériának. A termékcsaládról korábban a PROHARDVER! hasábjain is esett szó, az X320-at és X340-et együtt teszteltük, de a nagyobb méretű X600-zal kapcsolatos tapasztalatainkat is megírtuk. Ezeknek a gépeknek közös jellemzője volt a vékony, könnyű, kecses kialakítás (az MSI-nél nem titkolták, hogy a külsőt legalább olyan fontosnak tartják ebben a kategóriában, mint a belsőt), és az Intel CULV processzorok alkalmazása. Nos, azóta több hónap eltelt, és törvényszerű volt, hogy a termékcsalád előbb-utóbb megújul. Forradalmi újításokra nem kell számítani: a notebookok külsejét igyekeztek még csábítóbbra varázsolni, csillogóbb, divatosabb burkolatot kaptak, a tapipad és a gombai jobban kitűnnek a környezetükből, belül viszont csak apró módosításokat hajtottak végre rajtuk.
A nagyobbik elnevezésénél nem gondolkoztak túl sokat, elődje, az X600 után egyszerűen X600 Prónak hívják. Az, hogy nem kapott új típusszámot, nem véletlen, hiszen hardveresen gyakorlatilag teljesen megegyezik a korábbi modellel, viszont Microsoft Windows 7 operációs rendszerrel árusítják Vista helyett, a winchester maximális mérete 500-ról 640 GB-ra nőtt, és a vállalat állítása szerint a négy hangszóró SRS Premium Sound hangzásra képes. A többi, a 15,6 hüvelykes, 1366x768 pixeles kijelző, a kétmagos CULV processzor, a Mobility Radeon HD 4330, illetve a GS45 és ICH9M-SFF párosa maradt. Változatlanok a csatlakozók is. Az új modell forgalomba kerülésének pontos időpontjáról és az áráról egyelőre még nincsen információ.

X600 Pro
Szintén nem változott túl sokat a kisebbik X-Slim, a neve viszont más, X340 helyett X350-re keresztelték. Belsőleg nagyjából megegyezik az X600 Próval, de a kijelzője 13,4 hüvelykes (szintén 1366x768 pixeles felbontással), és a kisebb méret miatt a hangrendszer is szerényebb, két sztereó hangszóró került bele, illetve a merevlemez maximális mérete csak 500 GB lehet. Az X340-hez képest ez is változott kicsit, szintén átdolgozták a külsejét, de jutott rá egy plusz USB/eSATA port, és a géphez jár egy külső optikai meghajtó is, ami alapesetben DVD-író, de némi felárért választhatunk Blu-ray kombót is. Az MSI külön kiemeli a különösen hosszú akkumulátoros üzemidőt, a nagyobb, nyolccellás teleppel az X350 akár kilenc órát is képes működni elektromos hálózat nélkül. Az árát és a megjelenési idejét még ennek sem lehet tudni, de valószínűleg nem kell sokáig várni rá.

X350
Azóta történt
Összesen öt új notebookkal jelentkezett az MSI és a Dell
Új Gigabyte notebookot lestek meg Tajpejben
Hatalmas MSI notebook multimédiára hangolva
Hordozható gépek minden fronton
Friss notebookok az MSI és a Sony kínálatában
CES 2010: Bemutatkoztak az új generációs Intel platformot használó MSI laptopok
Előzmények
Újra lendületben az MSI vékony és alacsony fogyasztású notebookjai
Újabb könnyű és vékony notebookok érkeztek
-
Fémtetejű kontra Apple-klón
Összevetettünk két Intel CULV-s, vékony, mégis 15,6 colos notebookot, az Asus UL50-et és az MSI X600-at.
Újabb ultravékony notebookok csábítják a vásárlókat
-
MSI X-Slim – Macbook Air után szabadon
Kipróbáltuk az MSI vékony gépét Atommal és egy kicsivel jobb processzorral.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Lenovo Thinkpad Edge E525 notebook 134 900 Ft!
PR
Most a 15,6” matt kijelzős Thinkpad Edge E525 üzleti notebookot adjuk padló áron! AMD A4 processzor, 4 GB RAM, 500 GB HDD www.notebookspecialista.hu
Percről percre
MATT
Avagy hogyan járjuk le tövig a lábunkat húsz ór...
Nokia: Nincs „B-terv”
A finn gyártó mindent egy lapra tett fel az oko...
Skyrim: Konzolokra nem jelenik meg a Hi-Res textúra csomag
A Bethesda készítői megerősítették, hogy Xbox36...
A netről kukkolható kamerákat adott el a lakásokba egy vállalkozás
Habár a szoftveres hiba már rég napvilágot láto...
Tüntetés az Apple összeszerelőinek jogaiért
Több mint negyedmillió aláírás átadásával és tü...
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
Velem jön a hálózat
Egy névtelen és egy ismertség tekintetében feltörekvő márka mérte össze erejét a szerkesztőségben és a zsebünkben.







