Sharp tévék kora tavaszra

Az LG 71, a Samsung pedig 75 hüvelyk képátlójú, háromdimenziós tartalmak megjelenítésére képes LCD technológiát alkalmazó modelleket mutatott be a CES-en, ám a Sharpnak sem kell szégyenkeznie, hiszen a japán gyártó legnagyobb készüléke 70 colos, azaz körülbelül 177 centiméteres képátlóval büszkélkedhet.

Az LC-70LE732U természetesen Full HD felbontással operál, és X-Gen panelje a Quattron Quad Pixel technológiára épül. Ez a Sharp saját fejlesztése, és lényege, hogy az eddigi hagyományos, három színkomponensű (RGB – vörös, zöld, kék) paneleket kiegészíti a negyedik, sárga színkomponenssel (Y), aminek eredményeképp állítólag sokkal jobb képminőséget lehet előállítani. A Sharp szerint a korábbi alapszínekkel a televíziós csatornák által sugárzott színskála csupán egy töredékét lehetett megfelelően megjeleníteni, de az új eljárásnak köszönhetően ez jelentősen bővül. A Quad Pixel Plus képjavító eljárásnak köszönhetően – a vállalat közleménye alapján – az átlós vonalak a korábbinál jóval simábbak lesznek. Az aktív shutteres 3D televízió első körben az Egyesült Államokban és Japánban lesz elérhető, az ára viszont még nem ismert.

Ugyanez a helyzet az LE835 és LE830 szériába tartozó tévékkel is, amelyek 40, 46, 52 és 60 hüvelykes kivitelben vásárolhatóak majd meg. Sajnos sok részletet a japán vállalat nem közölt ezekről a modellekről, mindössze annyit lehet tudni, hogy képesek egyes netes tartalmak (Pandora, Facebook, Twitter, stb.) elérésére, és lehetővé teszik a Wi-Fi kapcsolat megteremtését, bár ez a mai világban már annyira nem nagy dolog. A LE835 család tagjai 240 hertzes képfrissítést kínálnak, és módot adnak a háromdimenziós tartalmak megjelenítésére az aktív shutteres technológiának köszönhetően. Ezekbe a készülékekbe szintén a fent említett saját fejlesztésű Quattron Quad Pixel eljárás került.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sharp

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés