2016. július 25., hétfő

Útvonal

Hírek » Házimozi rovat

Samsung D8000 SMART TV: meghalt a tévé, éljen a tévé!

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

Már Magyarországon is elérhetőek a Samsung okostévéi, és magyar nyelvű tartalomból sincs hiány.

2010 a 3D éve volt, és az idei év is részben erről fog szólni, de 2011 igazán nagy durranása a több forrásból érkező tartalom lesz, hiszen az okostelefon után az okostévék fejlesztésén dolgoznak a gyártók. A Samsung műhelyéből érkezett új, SMART TV névre keresztelt modellek képesek számítógép közbeiktatása nélkül az internetes tartalmak megjelenítésére, akár a feltelepített widgeteken, akár az integrált teljes értékű böngészőn keresztül (azaz Flash és Java támogatás is van). Az okostévére a fényképezőgéptől kezdve a külső merevlemezeken, SSD-ken, Blu-ray-olvasókon és notebookokon át a mobiltelefonokig számtalan készülék csatlakoztatható kábellel vagy anélkül. Utóbbi esetben a kulcs a Samsung AllShare név alatt futó DLNA technológiája, ami a helyi hálózatra építve képes a DLNA-val kompatibilis eszközökkel kapcsolatot létrehozni és az adatátvitelt megvalósítani. A SMART TV felvevőként is szolgál, ha valamelyik USB kivezetésére merevlemezt csatlakoztatunk, ennek megfelelően elérhetővé válik a time-shift funkció is.

A D8000 tévésorozat egy teljesen új kezelőfelületet kapott, ami jelentősen leegyszerűsíti a tévé használatát. A widgetek alkalmazásával elérhető a népszerű YouTube videómegosztó és a Facebook közösségi oldal (utóbbi úgy lett kialakítva, hogy tévézés közben is cseveghetünk egy kis ablakban), illetve adott weboldalak tévére optimalizált formában is megjeleníthetők. Természetesen a tartalom igény szerint tovább bővíthető a Samsung Appsból letölthető alkalmazásokkal, illetve jó hír ezzel kapcsolatban, hogy a Samsung magyar részlege alaposan rágyúrt a hazai tartalmak bővítésére – ennek látható eredménye, hogy már rengeteg hazai tartalomszolgáltató alkalmazása érhető el, így a Port.hu, Index.hu, Origo.hu és még sorolhatnánk.

Ráadásul mindenkinek lehetősége van saját Samsung Apps kompatibilis alkalmazást írni, ugyanis az SDK szabadon letölthető az internetről és egyéni megállapodás szerint a Samsung segítséget is tud nyújtani a fejlesztés során. A Samsung Electronics Magyar Zrt. célja, hogy az idei évben az elérhető magyar nyelvű tartalmakat megsokszorozza, hogy ne csak a külföldi vásárlók profitálhassanak a SMART TV újdonságaiból. A SMART TV-hez kapható lesz egy Skype szett is, amivel az egyik legnépszerűbb internetes telefonszolgáltatás is hozzáférhetővé válik a közeljövőben (az alkalmazás már készen van, csak a kamera-mikrofon szett érkezésére kell várni).

A hazánkban áprilistól forgalmazott D8000 sorozatba tartozó LED tévék 2D és 3D képanyagok megjelenítésére egyaránt alkalmasak, emellett a már ismert 2D-3D konverzió is elérhető. A készülék kávája rendkívül vékony, ami optikailag sokat dob a képi megjelenítésen. Az aktív technológiára épülő 3D-s szemüveg is karcsúbb és könnyebb lett, mint az eddig ismert típusok, illetve ezen a téren a Samsung szakított a hagyományos infravörös átvitellel (ami a tévé és szemüveg szinkronjáért felelős), ezt most Bluetooth kapcsolattal váltották ki.

Egyes készülékek távirányítójának érintőképernyője hamarosan második tévéként is használható oly módon, hogy a képet a Wi-Fi kapcsolatot használva képes a távirányítóra továbbítani, így azt magunkkal vihetjük a lakás más helységeibe, sőt akár egy másik csatornát és nézhetünk rajta, nem csak azt, ami éppen a tévén megy. Azok a vásárlók, akik nem érintőképernyős távirányítóval rendelkező készüléket választanak, okostelefonjukról is irányíthatják új Smart TV-jüket a megfelelő alkalmazás letöltése után, de a képmegjelenítés csak bizonyos készülékekkel lesz elérhető.

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.