Gyorskeresés
Szponzorunk
Samsung D8000, az okostévé
Kipróbáltuk, hogy mitől és mennyire okos a Samsung Smart TV.
Az okostévé vonal
Amíg 2010 a képalkotás, konkrétan a Full HD 3D megjelenítés, azaz a hardver éve volt, addig 2011 a tévék világában a szolgáltatások kibővítéséről szól. A trend világosan megfigyelhető, és az is, hogy minden nagy gyártó ugyanezt az utat követi. A Samsung kidolgozta a Smart TV-t, a Panasonic a Viera Connect névre hallgató megoldást, a Toshiba pedig a Cevo-Engine-t, hogy csak néhány példát említsünk.
Külső szemmel
Kíváncsiak voltunk, hogy a szép szavakból a valóságban mi igaz, ezért ellátogattunk a Samsung hazai képviseletéhez, hogy a bázisukon próbáljuk ki élőben a rendszert a D8000-es, hatalmas, 55 colos készüléken. De előtte néhány szó a külsőről, mert ott is találkozhatunk radikális újítással. A vállalatnak sikerült az idei modellek jó részénél jelentősen, körülbelül fél centiméterre csökkenteni a káva vastagságát. Ennek köszönhetően kicsit olyan az összhatás, mintha a kép a levegőben lebegne, de a korábbi bumfordi kereteknél sokkal jobban néz ki. Szerencsére a tervezők a mára már teljesen elkoptatott lakkfeketét mattra csiszolt fémes felületre cserélték, ami határozottan jót tesz egy felsőkategóriásnak szánt tévé megjelenésének.
A másik nagy koreai konszern által bevezetett borderless (keret nélküli) vonalhoz hasonlóan itt is egyetlen síkba került a káva és a képernyő, ami csak tovább dob a külsőn. A tavaly felzúdulást kiváltott, csillag alakú krómozott talpak határozottan jobban mennek ehhez a minimalista forma- és színvilághoz, úgyhogy erre se lehet már sok panasz.
Az alkalmazott Edge-LED háttérvilágításnak köszönhetően a tévé vastagsága mindössze három centiméter. Az interfészeket a hátlappal párhuzamosan helyezték el, így a csatlakozók sem foglalnak plusz helyet, ami a falra akasztás során jöhet jól. Mint ahogyan az is, hogy mindössze 16,1 kilogrammot nyom. Jobb oldalán kaptak helyet a közvetlen irányítást szolgáló gombok. Elegáns módon az, hogy ezekkel épp mit művelünk, az megjelenik a kijelzőn is, kár, hogy ezt nem sokan fogják kihasználni, hiszen a modell vezérelhető más Samsung eszközök távirányítóival, sőt a letölthető applikációk segítségével akár okostelefonról is. Úgyhogy még akkor sincs nagy baj, ha elveszne a távvezérlő.
| Samsung UE55D8000 | |
| Panel | Edge LED háttérvilágítású, Ultra Clear LCD panel |
|---|---|
| Képernyőméret | 55 hüvelyk (140 centiméter) |
| Látószög | n. a. |
| Válaszidő | n. a. |
| Felbontás | Full HD, 1920x1080 (16:9) |
| Maximális kontrasztarány | Mega (n. a.) |
| 24p lejátszás | Támogatott |
| Maximális kimenő audioteljesítmény | 30 watt |
| Beépített digitális tunerek | DVB-T, DVB-C |
| Interfész | Digitális optikai hangkimenet, 4 HDMI, D-Sub, komponens, AV csatlakozó, 2 SCART csatlakozó, 3 db USB, Ethernet csatlakozó, mini jack, CI slot |
| Extrák | ECO üzemmód, külső fényérzékelés, EPG, SRS TheaterSound HD (virtuális térhatású hangzás), digitális zajcsökkentés, Smart TV funckciók, Skype-kompatibilitás, beépített böngésző, beépített Wi-Fi, gyerekzár, médialejátszó, 3D, 2D-3D konverzió, keskeny káva, DLNA, Allshare, távvezérlés okostelefonról, time-shift, PIP (kép a képben) |
| Teljesítményfelvétel | Otthoni módban átlagosan: 107 watt, Mmaximum: 160 watt, készenléti állapot: 0,2 watt |
| Méret | 1083 x 690 x 31 (állvánnyal 270) mm |
| Tömeg | 16,2 kg (állvánnyal: 18,6 kg) |
| Gyártó honlapja | www.samsung.hu |
| Termék honlapja | Samsung UE55D8000 |
| Ár | kb. 740 000 Ft |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
A Samsung 2012-es Smart TV rendszere
Kipróbáltuk, hogy működik a mozdulat- és hangalapú vezérlés, sikerült-e begyorsítani a rendszert, és a többi újítást.
CES 2012: 55 hüvelykes OLED tévével jelentkezett a Samsung
Samsung – YouTube megállapodás: 3D tartalmak a videomegosztón keresztül
Jövöre felpörgeti a Samsung az OLED üzletágat
Felokosítja a tévéket az AC Ryan Veolo otthoni szórakoztató rendszer
-
Samsung D5500 - best buy?
Kipróbáltuk a cég alsó-középkategóriás, olcsó LCD tévéjét. Vajon mennyit fejlődött a technika egy év alatt?
-
Top tévék, törpe tévék, kamerák és zenedobozok
A héten a házimozi világában kalandozunk: csúcs tévék, kamerák és audiorendszerek mutatkoznak be.
-
Samsung UE46D6530WS 3D tévé tesztje
Smart TV funkciók, fejlesztett aktív shutteres 3D, remek dizájn: ki kellett próbálnunk!
Előzmények
Saját 3D tartalomszolgáltatás a Samsungtól
Samsung Apps tévékre: meghódítva az ötmilliós csúcs
Samsung D8000 SMART TV: meghalt a tévé, éljen a tévé!
-
Samsung B6000 kontra C6000 LCD TV teszt
Összehasonlítottuk a Samsung tavalyi 6-os sorozatú tévéjét az idei modellel.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Házimozi témák
Házimozi erősítő és minden, ami hozzá csatlakoztatható - hozzászólás előtt olvasd el a #1 hsz-t!
Plazma TV - hozzászólás előtt olvasd el az #1. hozzászólást!
[Re:] UPC Mediacard villámteszt: digitális HD adások médiabox nélkül
[Re:] Új termékkategória a Maxelltől: érkezik a tévétalp alá szánt hangsugárzó









