Gyorskeresés
Szponzorunk
Samsung Apps tévékre: meghódítva az ötmilliós csúcs
A 2010 februárjában indított szolgáltatás az elmúlt hónapokban pörgött fel igazán.
Hirdetés
A Samsung tavaly februárban indította el a tévékről elérhető saját különféle extra tartalmakat kínáló szolgáltatását, a Samsung Apps-t. A vállalat abszolút pionírnak tekinthető e téren, hiszen az elsők között voltak, akik ilyesmibe belevágtak. Idén januárban elérték a kétmilliomodik letöltést, és onnantól láthatóan felgyorsultak a dolgok, hiszen május közepére-végére sikerült a ötmilliós számot is megugrani.

Az applikációk köre igen széles, megtalálhatóak közöttük a különféle információszolgáltatásra (időjárás, hírek, sport stb. ) épülő tartalmak éppúgy, mint az olyan hasznos kis apróságok, amelyek például jópofa animációval segítenek a nyakkendő megkötésében. Jelenleg 53 alkalmazás érhető el Magyarországon, közöttük kifejezetten itthonra szánt tartalmak, mint például az Index vagy a Port.hu. Ráadásul mindenkinek lehetősége van saját Samsung Apps kompatibilis alkalmazást írni, ugyanis az SDK szabadon letölthető az internetről és egyéni megállapodás szerint a Samsung segítséget is tud nyújtani a fejlesztés során.
Azóta történt
Samsung – YouTube megállapodás: 3D tartalmak a videomegosztón keresztül
-
Samsung D8000, az okostévé
Kipróbáltuk, hogy mitől és mennyire okos a Samsung Smart TV.
Előzmények
Samsung D9500: íme a kereskedelemben megvásárolható legnagyobb 3D LCD tévé
Samsung D8000 SMART TV: meghalt a tévé, éljen a tévé!
Digitális televíziózás a lakosság 95 százalékánál
-
Az újhullámos Samsung NF210 netbook
Friss egyenruhában, kétmagos processzorral érkezik a gyártó új minije.
Tízezer darab fogyott másfél hónap alatt a Samsung 3D tévéiből Dél-Koreában
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





