Furcsa információt közölt a Kotaku a napokban, ugyanis a saját forrásaikra hivatkozva leírták, hogy a Sony már dolgozik egy PlayStation 4.5-ön. Utóbbi persze lehet pusztán egy projektnév, tehát közel sem biztos, hogy ilyen néven jön egy új konzol, de a cél állítólag a 4K-s felbontásra való felkészülés, így a termék az eredeti PlayStation 4 erősebb alternatívája lehet.
A pletyka azért érdekes mert a Microsoft nemrég utalt rá, hogy gyorsabb frissítések is jöhetnek a konzolpiacon. Az ezzel kapcsolatos cikkünkben konkrétan leírtuk, hogy ebben mik a nehézségek, és ugyanez igaz a Sony esetében is, mivel számukra is gondot jelent majd a gépi kódra optimalizált játékok futtatása. Márpedig ma ilyenből elég sok van, ugyanis szinte minden komolyabb kiadó használ akár minimális gépi szintű optimalizálást, mivel ez egy fix hardvernél célszerű irány.
Ahhoz, hogy a partnerek dollármilliós tétel szintjén mérhető befektetéseik ne vesszenek el, az esetleges erősebb PlayStation 4 verziónak teljesen kompatibilisnek kell lennie az eredeti befagyasztott specifikációjú géppel. A leginkább célravezető konstrukció a konzol teljesítményének növelésére a PlayStation 4 APU-jának megtartása, illetve kiegészítése egy x16-os PCI Express 3.0 vezérlővel, vagy esetleg valamilyen speciális adatkapcsolattal. Az így nyert összeköttetésre pedig köthető lenne egy dedikált grafikus vezérlő saját memória mellett. Utóbbinak akár még egyedi tervezésűnek sem kell lennie, hogy alacsony lehessen a beszállítói ár.
Ebben a koncepcióban az lenne az előny, hogy gyakorlatilag megmaradna a tökéletes kompatibilitás a PlayStation 4-re kiadott alkalmazásokkal, hiszen az eredeti lapka lényegében nem változna. Többek között az extra külső buszt nem kötelező használni. Ilyen formában az összes partner megőrizhetné a szoftveres fejlesztéseit, vagyis ebből a szempontból az átállás rendkívül költségkímélő lenne. Az extra grafikus vezérlő pedig lehetőséget adna az extra teljesítményre, amelyet az érintett szoftverfejlesztők opcionálisan kihasználhatnának. Két befagyasztott specifikációra sem lenne túlzottan nagy költség szoftvert fejleszteni, főleg úgy, hogy a jelenlegi alapok megtarthatók.
Ez így elsőre teljesen értékelhető konstrukciónak tűnik, hiszen az aktuális tulajdonosokat nem érné hátrány, míg aki 4K-ra vágyik, vehetne egy erősebb PlayStationt. Van azonban egy nagy hátrány, ami a fejhasználóknak ugyan lényegtelen, de a Sony számára megfontolandó. A megszokott frissítési konstrukciók átvariálása gyakorlatilag az AMD-hez kötné a gyártót. A konzolpiac leginkább azért frissül átlagosan 7 éves ciklusban, mert ez az az időtartam, ami alatt biztosan nyereség termelhető a partnerek számára. Ezért nem húzta senki a száját, amikor a Sony a PlayStation 4 bejelentésével egyértelművé tette, hogy minden mehet a kukába, amit a stúdiók PlayStation 3-hoz terveztek. Amennyiben a frissítés időtartama rövidebb, az már nagyon kedvezőtlen a stúdiók és a kiadók számára, mivel a szoftverekből még nem jött vissza annyi pénz, amennyit a befektetéskor vártak. Tehát rövid frissítési ciklus mellett a Sony-nak muszáj olyan új generációs gépet hoznia, ahol a befektetések egy része újrahasznosítható. Ellenkező esetben a fejlesztőket az új konzol nem fogja annyira érdekelni, hogy alapvető portoknál jobbat adjanak ki rá.
Sok kérdést megválaszolhatna, ha nyilvános lenne a Sony és az AMD közötti szerződés, ugyanis nem kizárt, hogy a japán vállalat előre kigondolta a hosszabb távú stratégiáját, így már az eredeti szerződésbe is belefoglalhattak pár olyan kikötést, ami megakadályozhatja az AMD-t, hogy annyit kérjenek a tervezendő hardverekért, amennyit akarnak, illetve bizonyos tényezők fennállása mellett kötelezheti a céget, hogy a Sony igényeit kiszolgálják lényegében előre megbeszélt üzleti modell alapján. Ilyen formában a Sony bátran belevághat a generációk közötti űrt kitöltő fejlesztésekbe, más esetben azonban inkább csak vesztenének rajta.
