Régóta tudni lehet arról, hogy az IBM ki szeretné szervezni a félvezetőgyártást, amely komoly, évente nagyjából 1,5 milliárd dollár körüli veszteséget termel a cégnek. Az sem titok, hogy GlobalFoundries érdeklődik a technológia iránt, illetve a meglévő gyárakat is átveszik. Utóbbi, azaz a gyártókapacitás nem különösebben érdekli az arab tulajdonban lévő bérgyártót, de ettől akar megszabadulni az IBM, vagyis a technológia mellett ezt is át kell venni.
Az eredeti tervek szerint az IBM 1 milliárd dollárt adott volna a GlobalFoundries számára, hogy átvegyék a félvezetőgyártást és a hozzá kapcsolódó technológiákat, de az arab tulajdonban lévő bérgyártó 2 milliárd dollárt kért még az átvétel mellé. Ez némileg megakasztotta a tárgyalásokat, de logikusnak tűnt, hogy a felek félúton megegyeznek majd, ami meg is történt, így a GlobalFoundries átveszi az IBM nem kívánt üzletágát, amihez az utóbbi cég még 1,5 milliárd dollárt is ad.
Az üzlet sarkalatos pontja, hogy a GlobalFoundries hozzájut az IBM technológiáihoz, illetve a mérnökök egy részét is átveszi. Az IBM továbbra is részt vesz az új fejlesztésekben, amelyeket a GlobalFoundries szabadon felhasználhat. Cserébe a bérgyártó vállalja, hogy minimum 10 évig biztosítja az IBM számára szükséges gyártókapacitást a vállalat aktuális és fejlesztés alatt álló lapkáihoz.
Az üzlet kölcsönösen előnyös mindkét fél számára. A GlobalFoundries olyan technológiákhoz jut, amelyeket képes hasznosítani más partner termékein belül, míg az IBM lecsatolja magáról a veszteséges üzletágát. Azon sem kell meglepődni, hogy az IBM másfél milliárd dollárt fizetett a GlobalFoundries számára az üzlet keretében. Bár arra nem sok példa van, hogy az eladó fizet a vevőnek a felvásárlásért, de valójában az IBM számára ez volt a legolcsóbb alternatíva, ráadásul az említett összeg három év alatt kerül kifizetésre.
Szintén kiemelt fontosságú lehetett, hogy az IBM és a GlobalFoundries régóta jól működő partnerkapcsolatot ápol egymással, így a változás valószínűleg zökkenőmentesen megy majd végbe.
Az IBM számára az sem okoz majd különösebb problémát, hogy a gyártástechnológiát már nem házon belül fejlesztik. Ahogy közeledünk a CMOS gyártástechnológia határaihoz úgy lesz egyre több a limitáció az egyes új node-okra való átállásnál az előnyöket tekintve, miközben az átálláshoz szükséges költségek extrém mértékben nőnek. Sok esetben már kifizetődőbb a meglévő node képességeire optimalizálni, mint új node-ra átállni, mivel előbbi esetben a végleges lapka akár jobb teljesítményű és alacsonyabb fogyasztású lehet. Az IBM tehát figyelembe vette, hogy a gyártástechnológia házon belül tartása már nem kritikus fontosságú, mivel ma már túl sok pénzt emésztenek fel a fejlesztések, és összességében túl kevés előnyt biztosítanak a versenytársakkal szemben.
