Computex 2013: AMD sajtótájékoztató

Helyi idő szerint ma délelőtt 10 órakor vette kezdetét az AMD hivatalos sajtótájékoztatója, mely a Bellavita hotel 8. emeletén került megrendezésre.


[+]

Meglehetősen szép számmal érkeztek vendégek az eseményre, melyen a köszöntő után Lisa Su vette át a szót.


[+]

Felvezetés gyanánt az asztali vonalra mai nappal érkező Richland kódnevű APU-ról esett néhány szó, melynek formális rajtja a kiállításon, azaz egy másik helyszínen lesz.


[+]

Ezt követően előkerültek az év végén debütáló Kaveri APU mintapéldányai, melyek egyikén egy rövid DMC: Devil May Cry bemutató is lefutott. Az AMD továbbra is az idei év végét említette mint megjelenési céldátumot.


[+]

Az FM2+, illetve BGA tokozású bemutató darabokat később közelebbről is szemügyre vehettük.


[+]

Ezt követően a grafikáért felelős Matt Skynner kapta meg a szót, aki ejtett néhány szót a Radeon HD 7990-ról és a HD 8970M-ről, illetve a szerverekbe szánt, felhős játékok meghajtására hivatott Radeon Sky-ról. Utóbbi termék képességeit szemléltetve, egy újabb rövid bemutatót láthattunk.


[+]

Ezután a játékok illetve Ruby következett. Előbbivel kapcsolatban kiderült, hogy a Thief újabb epizódja is a Gaming Evolved program keretein belül fog napvilágot látni.


[+]

Végül egy rövid záróbeszéd után a különféle kiállított gépeké lett a főszerep.


[+]

Természetesen ezzel még távolról sincs vége az AMD computexes eseményeinek, így a későbbiekben várhatóan jelentkezünk még a vállalat kiállítási standjáról is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés