Akcióban a WebCL

A Khronos Group márciusban jelentette be a WebGL szabvány elkészülését, és emellett az is kiderült, hogy dolgoznak a WebCL felületen. Az új platform az OpenCL API-ra épül, és lényegében a grafikus processzor erejét fogja kamatoztatni a weben, mindenféle általános számítás mellett. A Khronos Group szerint a WebCL alkalmazásával, fizikával és mesterséges intelligenciával kapcsolatos számítások hozhatók létre egy WebGL-ben írt programon belül, ami főleg a webes játékok esetében jelent majd áttörést, de nem elképzelhetetlen az interneten fellelhető videók és képek minőségének valós idejű felskálázása sem.

A rendszerről eddig semmit sem lehetett hallani, de a Samsung egy rendezvényen megtörte a csendet, és bemutatták a felületet működés közben. Természetesen a WebCL közel sincs végleges állapotban, de a benne rejlő potenciál már most látható. A teszt során egy Apple MacBook Pro szolgáltatta a hardveres konfigurációt egy Mac OS X 10.6.7-es operációs rendszerrel kiegészítve. A számításokat egy GeForce GT 330M GPU végezte. A grafikus driver ugyan csak OpenCL 1.0-t támogatott, de ez az adott program, Safari böngészőben történő futtatásában nem okozott gondot.

A videóban az OpenCL-ben írt AMD N-body példaprogram fut a WebCL kernelen. A WebGL-es megjelenítést alkalmazva a javascriptes kód mellett a processzormagokra hárul minden számítás, és az eredmény eléggé siralmas, de ezen nem kell csodálkozni, mivel a program nagyon számításigényes. Amint a rendszer a WebCL-re kapcsol, a grafikus mag sokkal gyorsabban futtatja az alkalmazást. Számokban kifejezve a rendereléssel a GPU mindkét esetben 3-4 ms alatt végez, de maga az OpenCL-es számítás a processzoron 170-180, míg a grafikus vezérlőn 5-8 ms közötti időbe kerül. Ez azt jelenti, hogy a WebCL 78-114 képkocka/másodperces sebességgel futtatja a szimulációt, míg a processzor esetében a javascriptes kód mellett be kell érni másodpercenként 5-6 képkockával.

A WebCL tehát nagyon meggyőző képességekkel rendelkezik, de a végleges felület megjelenése még messze van. Mindenesetre komoly lehetőségek vannak a rendszerben, így a web forradalma tovább folytatódik.

Előzmények

Hirdetés