Külvilág, ergonómia
Amikor az Olympus 2001 elején bejelentette tízszeres optikai nagyítással vértezett kompakt digitális fényképezőjét, a C-700UZ-t, mindenki levegő után kapkodott, hogyan lehet egy olyan apró vázba ekkora zoom-tartományt pakolni (a C-2100 UZ és az E-100 RS nem ér, azok nem voltak kompaktok, főleg nem az optikai részlegük).
A kis képrögzítő "távcsövek" sikerén felbuzdulva egyre több, s egyre nagyobb optikai átfogású modellek láttak napvilágot, s fejlődésük egy teljesen egyedi kategóriát hozott létre, amely igazán sem a kompakt, sem a bridge családhoz sem sorolható. Ennek az evolúciónak a csúcsán áll jelenleg az SP-590UZ.
A váz kialakítása már inkább az (d)SLR gépek vonalait követi, a kompaktok külvilágára szinte semmi sem emlékeztet. A vaskos markolat és az optika tubusa jó, biztos fogást tesz lehetővé; aki tükörreflexes masinája mellé szerez be ilyet, annak is megszokott lesz az SP-590UZ fogása: bal kéz alulról támasztja az objektívet, míg jobb kezünkkel a markolatot fogjuk.
A hátlapon átlagos méretű, mára már alacsony felbontásúnak nevezhető LCD kijelző teszi a dolgát, melynek betekintési szögei nagyon jók, így oldalnézetből is rendesen látszik a képe. Napsütéses időben viszont nehézkes látni, mi zajlik az LCD-n.
Mellette jobboldalon találjuk az összes nyomógombot, melyek közül az egyedileg programozható és a képvisszanézést indító enyhén süllyesztett kivitelű. Az elosztás jó, a minőséggel sincs gond, méretük azonban lehetne egy leheletnyivel nagyobb.
Jobboldalon, műanyag ajtó mögé került a memóriakártya foglalata, melybe a szokásos xD-k mellett akár microSD-t is helyezhetünk a megfelelő átalakító segítségével. Az Olympus mellékeli a fényképezőgép csomagjában a szükséges konvertert.
A baloldali fedél mögé külső tápellátás, USB és HDMI csatlakozó került. Utóbbi segítségével egyenes adásban nézhetjük képeinket a megfelelő csatolóval ellátott kijelzőn (TV, monitor..).
A nagy markolat kínálta helyet kihasználva, nem holmi apró akkuval, hanem négy darab AA (ceruzaméretű) elemmel, vagy akkumulátorral etethetjük a gépet. A fedél kettős zárral lett ellátva, így tuti csak akkor nyílik ki a csapóajtó, ha éppen akarjuk. Az állványmenet műanyagból készült.
Felül a módválasztó tárcsa, a bemélyedésben figyelő bekapcsoló gomb és a zoomgyűrű ölelésében az exponáló látható. Ez utóbbinak az elhelyezése nem optimális, erősen be kell görbíteni ujjunkat, hogy rá tehessük. Körülbelül egy centivel kellene beljebb lennie az elsütő billentyűnek, hogy ergonómiailag ideális pozícióba kerüljön.
Az EVF ízlés dolga, s bár kétségkívül megvannak pozitív oldalai, mi mégis előnyben részesítjük az optikai nézőkét.
Összefoglalva: Az Olympus SP-590UZ fogása nagyon jó, teljesen SLR-szerű, egyedül az exponáló elhelyezése nem tekinthető optimálisnak. A hátoldali nyomógombok ellen is csak a méretüket lehet némileg kifogásolni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
