Hirdetés

Zalman CNPS9500 processzorhűtő

Szemrevételezés

Amikor a Computexen megláttuk ezt a különös felépítésű hűtőt, megnyugodtunk, a Zalmant továbbra sem kell félteni, ha fejlesztésről van szó. A forma ismét valami egészen egyedi, mellesleg a legkomolyabb KGST-s merülőforralók is elbújhatnak mögötte.

Talán mosolyunk nem volt elég csábító, de a többi nyálcsorgató kollégához hasonlóan mi sem kaptuk meg a kiállítási darabokat egy alaposabb barátkozásra, így várni kellett még pár hónapot, hogy ez állhasson boncasztalunkon:

„Ultra Quiet CPU Cooler” - olvastuk a kék dobozon, mely sokkal elegánsabb, mint a korábbi hétezresek plasztik borítása, csak a Cooler Master Hyper 6+ burkolata tudja felvenni vele a versenyt, de az is alulmarad - csomagolásból jeles.

No de lássunk neki a vetkőztetésnek! A formát már ismertük az előzetesekből; lenyűgöző, ahogyan a Zalman ismét fittyet hányt a megszokott tervezési és kialakítási szokásokra, és valami olyat csináltak, ami egyediségével feltűnően kiemelkedik a konkurensek hadából. Külön dicséretes, hogy mindehhez nem használtak látványfokozó műanyagokat vagy más haszontalan elemeket - a CNPS9500 minden porcikája dolgozik.

Az emberi elme úgy működik, hogy az új dolgokat valami korábban tapasztalthoz próbálja hasonlítani; nos, ezt a terméket körbejárva nekünk a korábbi hétezres család, a Csillagkapu sorozatból ismert multidimenziós átjáró, valamint egy merülőforraló bestiális keveréke jutott eszünkbe, de ennek ellenére inkább létrehoztunk egy újabb fakkot a szürkeállományunkban, amire a CNPS9500 címke került.


CNPS7000 + csillagkapu + merülőforraló = CNPS9500

A cooler anyaga réz, tömege pedig meghaladja a fél kilót. A kilencven darab 0,2 mm vastag rézlamella összfelülete 3689 cm2, ezeket három darab heatpipe-spirál tartja egyben. Elképzelésünk sincs, hogyan kerültek a rézlemezek a csövekre; talán valami távol-keleti varázslat van a dolog hátterében, netán végigbújtatták őket az íves hővezetőkön.


90 lamella, több mint 0,36 négyzetméternyi felület

A CNPS9500 közepébe egy 95 milliméteres ventilátor került, melyhez hasonlót a CNPS7000-eseken láttunk. Vajon lesz belőle a CNPS7700-akhoz hasonlóan 12 centiméteres szélmalommal ellátott verzió is? A ventilátor dupla golyós csapágyazást kapott, fordulatszáma percenkénti 1350 és 2600 között állítható, a gyártó szerint eközben 18-27,5 dBA hangot produkál, meglátjuk - vagyis meghallgatjuk.

A levegőszállító a rézborda előtt egy magas tartóelemen kapott helyet, melyet csavarok fognak az alaphoz, de ennek ellenére sem tapasztaltunk zavaró rezonanciát. A borda viszont a hosszú merev hőcsöveknek köszönhetően minden kisebb ütődésre hangos kongó hangot adott, valószínűleg ezért kapott a ventilátor külön állványt.

Felszerelés

Az újfajta kialakítás újfajta rögzítési módszert igényelt, emiatt nagyon aggódtunk, mert az utóbbi időben egyre borzasztóbb megoldásokkal találkoztunk. Sajnos a Socket A tulajdonosokat el kell szomorítanunk, az ő alaplapjukra az új Zalman léghűtő már nem megy fel. A készletből előbukkanó csavarhúzó és hosszú imbuszkulcs tovább mélyítette homlokunkon a ráncokat, az ilyen segédeszközök eddig soha nem vezettek jóra. Szerencsére a korábbi Zalman szériáknál megismert és megszeretett rögzítőket tartalmazó csomagocska kerültek elő a dobozból, így csak LGA775-ös foglalat esetén kell az alaplapot kiszerelni a CNPS9500 felhelyezéséhez. Ami nem volt világos, hogy miért kell a Socket 478-as alumíniumívekhez imbusz kulcshoz való csavarfej és miért hagyományos csillag csavaros a többi. A hűtőhöz kaptunk egy Fan Mate 2 szabályzót is.

Módosult a talapzatot leszorító elem. A központi részére kör alakú lyuk került, ez és a körülötte kialakított fogak illeszkednek a talpon kialakított púpra és mélyedésekbe. Az alsó elem csavarokkal kapaszkodik a processzorral érintkező rézlaphoz, ez az izmos szendvics tartja a hőcsöveket. A rögzítőpánt két végén található lyukak a korábbi hétezresekről ismerősek.

A felszerelés problémamentesen zajlott, pár pillanat alatt helyére került a CNPS9500, nem lógott le az alaplapról.

Az északi híd sem állt a borda útjába, de egy nagyobb verziónál már gondok lehetnek.

A kondenzátoros oldalon is minden rendben volt.

Látható, hogy a hosszú kulccsal nagyon kényelmes a szerelés, ezt a képet több gyártónak is el kellene küldeni „Így kell ezt csinálni!” felirattal.

Menet közben a vörös borda és a kék LED érdekes összhatást keltett.

Főbb paraméterek:

Termék megnevezése Zalman CNPS 9500 LED
Felszerelhető Socket 754, 939, 940, 478, LGA 775
Borda mérete 85 x 112 x 125 mm
Hőleadó felület 3 689 cm2
Borda anyaga réz, három db hőcső hurokkal
Borda tömege ventilátorral 530 g
Ventilátor mérete egyedi, 95 x 95 mm
Ventilátor fordulatszáma 1350-2600 rpm
Hangerő 18 - 27,5 dBA
Csapágyazás dupla golyós
Extrák Fan Mante 2 fordulatszám-szabályzó
Gyártó weboldala www.zalman.com.tw
Forgalmazó Pixel Kft.
Bruttó fogyasztói ára 14 000 Ft

Tesztelés és eredmény

A szemle és a szerelés után jöjjön a megmérettetés! Az ellenfél a legjobbak közé tartozó Coolink Bat, mely nagyobb ventilátorral büszkélkedik; annak ellenére, hogy lamellái alumíniumból készültek, tömege több mint száz grammal több.

Tesztrendszerünk alapja a szokásos, extrém módon melegedő, Prescott magos Intel Pentium 4 volt

  • Intel Pentium 4 3,2 GHz Prescott mag 84 W TDP
  • MSI 875P Neo-FISR
  • 2 x 256 MB Corsair DDR RAM
  • Elsa GeForce 6600GT AGP
  • 160 GB-os Maxtor PATA-merevlemez
  • Cooler Master Real Power 450 táp
  • Casetek 1020 ház
  • 9,2 Centiméteres Coolink ventilátor 1600 rpm
  • 8 centiméteres Coolink ventilátor 2000 rpm

Tesztkonfigurációnk egyfajta legrosszabb esetet szimulál. Ugyan a 3,2 GHz-es Prescott első hallásra nem tűnik annyira veszélyes jószágnak, a mi esetünkben egy extra processzorról van szó. Még a régebbi Socket 478-as foglalatba illeszkedik, és a legelső tesztpéldányok közé tartozik, egyenesen az Inteltől érkezett. Felépítését tekintve nagyon melegedő, szivárgási árammal küzdő darabról van szó, mely ugyanazon körülmények között akár 10-15 fokkal is melegebb lehet, mint a hasonló teljesítményű, de modernebb, LGA775-ös változatok.

Hogy lemérhessük a Zalman házon belüli fejlődését, az eddigi legjobb hűtőjüket, a CNPS7700-Cu-t is bevettük a tesztbe.

Először teljes fordulatszámon vizsgálódtunk. Bizony 2500-2600-at pörögve a CNPS-nek volt hangja, csak egy hajszálnyival volt halkabb a 2000-en járó Bat-nál, a CNPS7700-Cu jelentősen csöndesebb volt náluk.

A hűtési teljesítményt vizsgálva egyik szemünk sírt, a másik nevetett. A 9500-as majd öt fokkal produkált jobb eredményt mint a korábbi legjobb Zalman léghűtő, de a Bat-tól ugyanennyivel maradt le.

A ház szellőztetésének kikapcsolása után a sorrend és a távolságok is nagyjából ugyanazok maradtak.

A processzorventilátorok visszafogásával nagyon kellemes meglepetésben volt részünk. A CNPS9500 95 milliméteres légkavarója már viszonylag magas, 1800-as percenkénti fordulatszám mellett szinte hangtalan volt, olyan csöndben tette a dolgát, mint a Bat vagy a CNPS7700-Cu ezres fordulat környékén.

A magas fordulatszámhoz tartozó nagyobb légszállítás megtette a hatását, az új Zalman csoda két fokra megközelítette kis légszállításos bajnokunkat, a Coolink Bat-ot, és elszakadt a korábbi Zalman csúcsmodelljétől. Hasonló teljesítményre csak a közel egy kilós Cooler Master Hyper 6+ volt képes.

A ház szellőztetése nélkül tovább emelkedett a processzorhőmérséklet, de szinte semmi hang nem szűrődött ki a dobozból.

A Bat előnye nagyjából 2-3 fok volt, ez a jóval kisebb ventilátorral szerelt Zalman hűtőtől dicséretes teljesítmény, ráadásul a hangja is kellemesebb volt a denevérénél, bár ez valamennyire házfüggő is. Kisebb teljesítményű gépekben még alacsonyabbra állítható a fordulatszám, és vele együtt a hangerő is.

Ismét azt kaptuk a Zalmantól, amit megszokhattunk: egy formabontó tervezésű, nagyszerű teljesítményű hűtőt, melynek felrögzítése könnyű, az esetek többségében még az alaplap kiszerelését sem igényli. A CNPS9500 hangja már közepes fordulatszámon is megfelel a dobozon olvasható „Ultra Quiet CPU Cooler” feliratnak.

A Zalman CNPS9500 minden helyzetben jobban teljesített legerősebb elődjénél. A legjobb processzorhűtők exkluzív társaságába tartozik, az ára is ehhez mért. Ajánlott mindazoknak, akik nemcsak halk és nagy teljesítményű, de jó megjelenésű processzorhűtőt szeretnének.

Zalman CNPS9500 LED

rudi

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés