Thecus NAS Windowszal

Értékelés

Érdekes kis NAS-t hozott össze a Thecus és a Microsoft. A W2000 lényegében úgy született, hogy fogták az évek óta létező N2800 nem éppen friss Atommal megtöltött, de masszív, jól bevált kis házát, és gyárilag feltelepítették rá a Windows Storage Server 2012 R2 Essential operációs rendszert. Feltehetőleg azért, hogy a Microsoft versenybe tudjon szállni a Linux-alapú NAS operációs rendszerekkel az otthoni és kisirodai felhasználóknál, ahova eddig túl drága volt.

A W2000 valamivel 100 000 forint körüli ára pusztán a hardvert tekintve soknak tűnhet, Linux alapon tíz-húszezer forinttal olcsóbban is megkapjuk ugyanezt akár a Thecustól, de a konkurenciától is. Ha viszont beleszámoljuk, hogy a rajta lévő operációs rendszer licence önmagában drágább a NAS-nál, máris teljesen más a leányzó fekvése. Emellett lényegében ingyen van a hardver és benne az SSD. Mondjuk az kicsit fájó, hogy a 2 GB helyett 4 GB RAM-ot kínáló, de amúgy megegyező W2000+ felára közel hetvenezer forint.

Számítani kell arra, hogy ez a NAS sokkal mélyebb rendszergazdai ismereteket igényel, mint egy készre húzott linuxos alternatíva, és az öregecske Atom multimédiában nem menő. Persze, aki kellő rendszergazdai ismeretekkel bír a Microsoft termékek világában, az olyan dolgokat varázsolhat elő belőle, amiket eddig csak lényegesen drágább rendszerekből (hardver és szoftver) lehetett. Mindezekért nekünk a Thecus W2000 kifejezetten tetszett. Kíváncsian figyeljük, hogy sikerül-e gyökeret eresztenie a Microsoft operációs rendszerének a költséghatékony kisvállalati NAS-ok világában.


Thecus W2000+ NAS

rudi

A Thecus W2000+ NAS-t a Thecus, a WD Red merevlemezeket pedig a Western Digital bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés