A processzorok órajele és a memória
Az órajel és az "FSB"
Korábban említettük, hogy az új generációs AMD processzorok többé nem rendelkeznek FSB-vel. Az FSB a processzor és a chipset (memória) közötti kommunikáció órajele, míg a szorzó minden egyes processzor esetén fix (kivéve, amikor állítható, lásd újabb Athlon XP processzorok). A processzor órajelét az FSB x szorzó képlettel kapjuk meg, tehát a processzor a rendszerbusz órajelének egy bizonyos szorzatával működik.
CPU-Z és WCPUID screenshotok
A K8 processzorok már közvetlenül érik el a memóriát, hiszen integrált memóriavezérlővel rendelkeznek -- a RAM-kontoller a processzor órajelén fut. Mindemellett a "chipset" és a processzor között minden esetben egy HyperTransport link található, ami 800 MHz-es órajelen üzemel. Amikor egy program azt írja ki, hogy 200 MHz az FSB, akkor pongyola, hiszen nincs FSB. Mindössze arról van szó, hogy egy, az alaplapon található órajel-generátorból olvassa ki az értéket, ami a HyperTransport link sebességéből származtatja az "FSB" sebességét. A származtatott "FSB" órajel természetesen a HyperTransport link sebességének valahányada (2; 3; 3,5; 4), attól függően, hogy a HyperTransport milyen sebességen fut. Ebből az is következik, hogy amikor a processzor "FSB"-jét emeljük (tuningolunk), olyankor valójában a HyperTransport sebességét növeljük meg.
A processzor és a memória sebessége
Mivel a memóriavezérlő a processzor órajelén fut, a memória sebességét valamilyen módon meg kell határozni, hiszen jelenleg még nem léteznek több Gigahertz-es memóriák. A módszer rendkívül egyszerű.
A fenti táblázatban az egyes processzorórajelek mellett a hozzájuk tartozó elméleti memóriaórajelek találhatóak (100, 133 és 166 MHz). Látható, hogy a szabványos értékektől sok esetben eltér a különböző processzorórajelek mellett feltüntetett memóriaórajel. Mivel az FSB megszűnt, a memória órajele a processzor órajelének valahányadával működik attól függően, hogy melyik osztó eredményeként kapjuk meg a referenciához legközelebb álló értéket (memóriaórajelet). Ebből következik, hogy ahány féle processzor és memóriabeállítás, annyi féle osztó létezik.
Vegyük egyszerű példának a 2000 MHz-es processzort, amelynél az értékek megegyeznek a szabványos értékekkel. A 2000-et 20-szal kell elosztani ahhoz, hogy a memória 100 MHz-en, effektíve DDR200-on üzemeljen, illetve 15-tel ahhoz, hogy a memória 133 MHz-en, míg 12-vel ahhoz, hogy 166 MHz-en üzemeljen. Ez a legoptimálisabb eset, hiszen a 2000-nek vannak olyan osztói, aminek a végeredményeként 133 és 166 MHz-et (szabványos értékeket) kapunk a memória órajeléül.
Másodszorra vegyünk egy nem szabványos példát, legyen mondjuk az 1400 MHz-es processzor. Az 1400 MHz-et 14-gyel kell osztani ahhoz, hogy a memória 100 MHz-en üzemeljen, és 11-gyel ahhoz, hogy a 133 MHz-hez legközelebb álló eredményt kapjuk (127 MHz). A 166 MHz-hez legközelebb álló eredményt a 9-cel való osztáskor kapjuk meg (155 MHz).
A fentebb látható táblázatban és grafikonon 800 MHz-től kezdve egészen 4000 MHz-ig végigkísérhető a memóriaórajelek alakulása a processzorórajelek függvényében. Elég egyértelműen látszik, hogy 100 és 200 MHz-es szabvány-frekvenciák esetén mindig standard a memória órajele, hiszen a 100 és a 200 a processzor órajelének egész osztója.
Memóriavezérlő
A fenti képen látható, hogy a CPU-Z program a memóriacsatornákat "Dual"-ként tünteti fel, ami helyes is, hiszen az Athlon 64 FX memóriavezérlője 128 bites (2 x 64), szemben az Athlon 64 "sima", 64 bites memóriavezérlőjével. Az Athlon 64 FX 128 bites memóriakontrollerének elméleti maximális sávszélessége megegyezik az i875P-ével, ami 6.4 GB/mp 200 MHz-es (DDR400) frekvencián, míg az Athlon 64 3.2 GB/mp-es sávszélességgel kell, hogy beérje.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
