Gyorskeresés
Radeon HD 6990: evolúció vagy revolúció?
Nagyító alá került az AMD legújabb, két GPU-val szerelt fenegyereke.
Hirdetés
AMD-vel az Antillákon
Sokaknak talán már nem újdonság, hogy az AMD a 3000-es sorozat megjelenése óta egy úgynevezett "Sweet Spot" stratégiát alkalmaz. Ennek a lényege röviden, hogy a felsőkategóriába egyetlen hatalmas GPU helyett a konkurenciához mérten kisebb, viszonylag könnyebben és gazdaságosabban kivitelezhető szilíciumot terveznek, illetve gyártatnak le. A felsőház alsóbb soraiban egy, az abszolút csúcson pedig két ilyen lapka foglal helyet az éppen aktuális megoldásokon. Eddig elmondható, hogy a felvázolt stratégia jól működik. Elég, ha a még 2009 novemberében megjelent előd 5970-re gondolunk. Ez utóbbi a legtöbb játékban még mindig tisztességesen helytáll, sőt (ezidáig) néhány esetben még mindig az abszolút első helyen volt sebesség tekintetében.
![]()
ASUS AMD Radeon HD 6990 - Antilles [+]
A HD 5970 történetéhez hasonlóan újfent módosult az elnevezési séma. Ez nyilván annak köszönhető, hogy az AMD a 6000-es sorozattal alaposan megkavarta a modellszámozások állóvizét. Emögött is jó eséllyel a CPU és a GPU hosszútávú összeolvadása húzódik meg. A 6800-as kártyákkal bővült a középkategória, pontosabban ezek a kártyák kerültek a középkategória tetejére, ennek következtében a felsőkategória alja és közepe a számozásokban feljebb csúszott. Így született meg az 5850 és 5870 utódja a 6950 és 6970 személyében. Így talán már könnyen kikövetkeztethető, hogy ilyen léptékkel egyetlen szám maradt szabadon, a 6990, mely ezután az 5970 közvetlen utódjának tekinthető.
![]()
ASUS ARES - ASUS HD 6990 - ASUS GTX 580 DirectCU II - GTX 570 [+]
A 32 centiméter hosszú HD 6990 fedélzetén kettő, a Northern Islands családból származó Cayman XT kódnevű GPU kapott helyet, melyek továbbra is a TSMC 40 nm-es gyártósorairól származnak. Ezt a grafikus processzort már jól ismerhetjük a HD 6900-as kártyákról és azok részletesebb tesztjéből. Az "XT" jelzésből következik, hogy teljes értékű lapkákról van szó, azaz 1536 VLIW4 architektúrára épülő shader egység áll rendelkezésre. Egyetlen, de fontos eltérés a magórajel, ami mindkét GPU esetében 830 MHz-et jelent, ami alapbeállításokon pontosan 50 MHz-cel alacsonyabb, mint az egy GPU-s HD 6970-é. Grafikus processzoronként 2 GB GDDR5 szabványú memóriát találunk a kártyán, melyek 1250 MHz-en (effektív 5000 MHz-en) üzemelnek, és 256 bites felületen kapcsolódnak a GPU-k memóriavezérlőihez. A H5GQ2H24MFR-T2C (5 GHz/1,5 V) modellszámozású memóriákat most is a Hynix szállítja.
![]()
Két Hynix lapka és négy mini DisplayPort [+]
Már most meg kell említeni az egyik, és talán legfontosabb megörökölt tulajdonságot az első Cayman alapú kártyákhoz képest, ami nem más mint a már korábban részletezett PowerTune. Dióhéjban: a PowerTune egy előre beállított fogyasztási limitet figyelembe véve az éppen aktuális terhelés függvényében dinamikusan szabályozza a grafikus processzor(ok) órajelét. A mellékelt Catalyst Control Center Overdrive menüjében egy bizonyos kereten belül a limitet a felhasználó módosíthatja. Az egészre elsősorban a rendelkezésre álló energia hatékonyabb kihasználása miatt van szükség. Amíg a HD 6900-as sorozat első két tagjánál még csak a technológia főpróbáját láthattuk, addig a HD 6990-nél már gyakorlatilag nélkülözhetetlen a funkció.
Az eddigi dupla GPU-s referencia Radeonoknál jól megszokott 6+8 tűs csatlakozókat egy 8+8 tűs konfiguráció váltotta. Azért nem kell nagyon megrémülni, a korábban megvizsgált Asus ARES 8+8+6 tűs csatlakozótriójától még így is távol vagyunk. Minderre azért volt szükség, mert kereskedelmi forgalomba szánt dobozos (azaz nem OEM) HD 6990 25%-kal meghaladja a PCI Express szabványban foglalt 300 wattot, ergo alapbeállítások mellett a TDP immáron 375 watt. A két 8 tűs tápcsatlakozón keresztül a hivatalos specifikációk alapján összesen 300 wattot képes felvenni a kártya. Mindehhez hozzájöhet még további 150 watt a PCI Expressen keresztül, amivel együtt összesen akár 450 wattból is gazdálkodhatunk. Természetesen ehhez elengedhetetlen egy jó minőségű, legalább 800 wattos tápegység is.
![]()
PCI Express bridge és a PWM [+]
A magasabb fogyasztáshoz strapabíróbb nyákra, valamint még erősebb, tápellátásért felelős komponensekre volt szükség. Ez utóbbihoz ebben a kategóriában továbbra is a Volterra teljesen digitális megoldásait alkalmazza az AMD. Ennek köszönhetően nagyon pontos feszültségszabályzásra nyílik lehetőség igen magas hatékonyság mellett, ami mind a fogyasztás, mind pedig az ezzel járó hőmennyiség redukálását elősegíti.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Még nyár előtt befutnak a két GPU-s csúcs-VGA-k?
Kiszivárgott dia egy titokzatos Radeonról
-
A reformok útjára lép az új, Radeon 7900 sorozat
Az AMD GCN névre keresztelt architektúrája újradefiniálja a grafikus processzor fogalmát.
-
VTX3D HD 6870 X2 – a HD 6990 után szabadon
Megvizsgáltuk a két Barts GPU-t felvonultató, egyedi tervezésű VTX3D grafikus kártyát.
-
Radeon HD 6670 teszt
Kipróbáltuk a legújabb, középkategóriás Radeon grafikus kártyát Asus és Sapphire kivitelben.
-
Radeon HD 6970, MSI és ASUS receptre
Nagyító alá került az MSI Radeon HD 6970 Lightning és az ASUS HD 6970 DirectCU II videokártya.
-
CPU vs. VGA a csúcskategóriában
Sorozatunk legújabb részében négy processzort és négy videokártyát teszteltünk le nyolc játék alatt.
-
Az NVIDIA visszavág: GeForce GTX 590
Az NVIDIA nem várt sokat a Radeon HD 6990-re adott válasszal, kérdés, hogy sikerült-e fölébe kerekedniük?
Előzmények
-
CPU vs. VGA: a középkategória
Egy régóta várt cikk: négy processzor, három videokártya, nyolc játék, válasszuk ki az ideális párosítást!
-
Furcsa generációváltás AMD-módra
Az AMD Radeon HD 6950 és a HD 6970 tette tiszteletét nálunk.
-
Fermi újratöltve: GeForce GTX 570 és 580 tesztje
Az abszolút csúcskategóriás videokártyákkal az NVIDIA újra az élre tör!
-
Színre lépett a Radeon HD 6800
Az AMD fellebbentette a fátylat a Radeonok legújabb generációjának első képviselőiről, amit HD 6800-asként fogunk megismerni.
-
Asus ARES-t háborúba küldtük
400 000 forintos videokártya: feltűnési viszketegség vagy csúcshardver?
-
Radeon HD 5970: nem találtunk rajta fogást...
Az AMD legújabb, szupererősnek ígérkező, csúcskategóriába szánt, dupla GPU-s videokártyáját teszteltük le.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





