QNAP NASbook - SSD-re kihegyezve

A TBS-453A NAS-t négymagos Intel processzorral, M.2 SSD foglalatokkal és más érdekességekkel szerelték fel.

QTS újdonságok

Talán mondani sem kell, hogy a NASbookon a QNAP jól ismert QTS NAS operációs rendszere fut, aminek korábbi verzióival már számos alkalommal találkoztunk. Az aktuális, 4.2-es verzió nem sokban tér el az előzőektől, az alábbi képre kattintva lehet olvasni a fő különbségekről, illetve élőben is kipróbálható az asztali gépek és okostelefonok operációs rendszereinek elemeit vegyítő, grafikus kezelőfelület.

Ennek eléréséhez, vagyis a NAS kezdeti felkonfigurálásához a megszokott QNAP varázslót használhatjuk, amit az operációs rendszer felületéhez hasonlóan magyarra is lefordítottak. A szokásos biztonsági és adattár-beállítások mellett kiválaszthatjuk azt is, hogy otthoni vagy vállalati környezetben fogjuk használni a tárat. Előbbi esetben multimédiás, utóbbiban vállalati és virtualizációs appokat telepítenek elő, de persze utólag is letölthető bármelyik alkalmazás.

A QTS 4.2-ben még tovább fejlesztették a virtualizációs eszközöket. A Virtualization Station app segítségével könnyen és gyorsan telepíthetünk Unix-, Linux- vagy akár Windows-alapú virtuális gépeket, és a konfiguráló konzol akár közvetlenül is elérhető, mivel a NASbookra HDMI csatlakozón ráköthető kijelző, az USB-n pedig billentyűzet és egér, így teljes értékű számítógéppé, sőt szerverré változik, amit sokféle feladatra, kiszolgálók futtatására használhatunk. A Linux Station még egy kicsit megkönnyíti az életünket, segítségével előre összeállított Ubuntu Linux tehető fel, ami nem csak a HDMI segítségével, hanem a QTS felületéről is elérhető.

Szintén új a Container Station, amivel az LXC és Docker virtualizációs technológiák révén egyszerűbbé válik több Linux rendszer elkülönített futtatása. Az egyre divatosabb IoT irányba is elindult a QNAP a QIoT Containers appal. Számos IoT platformot támogat, segítségével az eszközeink által összegyűjtött, gyakran érzékeny adatokat nem feltétlenül kell nyilvános felhőben tárolnunk, megoldhatjuk a saját NAS-unkon is. Ami pedig a tárolást illeti, a QTS már az előző verzióiban is kezelte a statikus mellett a dinamikus, úgynevezett vékony és vastag köteteket, melyeknél a rendelkezésre álló tárhely dinamikusan kezelhető, osztható szét, és a biztonsági visszaállításhoz pillanatkép (snapshot) készíthető az adatstruktúráról.

Multimédiás téren is kaptunk egy csomó újdonságot. Tovább finomították a képek, zenék és filmek lejátszására szolgáló alkalmazásokat, még több funkciót és modernebb kezelőfelületet kaptak. A Kodi médialejátszó és Plex streamelő támogatása ma már alapdolognak számít a NAS-oknál, ezért a QNAP továbbment. A DLNA mellett támogatja a Chromecast és AirPlay eszközöket, hangot Bluetooth és USB révén is tovább tud küldeni, a több eszközre történő, párhuzamos streamelést is megoldották. Tesztalanyunknak két mikrofonbemenete van, ezek segítségével és az OceanKTV appal karaoke rendszert építhetünk belőle. További érdekesség, hogy a saját infrás távirányítóikon túl a QNAP NAS-ok már más infrás modelleket is kezelnek, és okostelefonokhoz is készült távirányító app.

Természetesen van fejlett letöltésmenedzser, és most a HDMI-n keresztül elérhető grafikus felületen az internetböngésző és tartalomfogyasztó eszközök mellé irodai csomagot, Libre Office-t és Skype-ot telepíttek, így Windows vagy Linux installálása nélkül is újabb funkciókat kapunk, a myQNAPcloud 2.0 felhős tárhelyszolgáltatásról nem is beszélve. És ott vannak még a mobil appok; iOS és Android alól, akár interneten keresztül is elérhető a legtöbb multimédiás funkció, akárcsak a NAS-on tárolt adatok és a készülék beállításai.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • QNAP

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés