Philips HTS9140

Hangprojektor?

Bár az otthoni, több komponensből álló házimozirendszerek komoly múltra tekinthetnek vissza, ezek sokáig leginkább csak az audiofilek körében voltak népszerűek. A kétezres évek elején azonban a nagy szórakoztatóelektronikai cégek begyújtották a rakétákat, és kompakt szettjeikkel letarolták a piacot. Azonban a kezdeti lelkesedés után visszaesett a kereslet az ilyen jellegű termékek iránt. Ennek egyik oka az volt, hogy megjelentek a sokadvonalbeli márkák is, akik a minőség helyett az alacsony árra koncentráltak – ennek eredményeként az olcsó, ám gyakorlatilag használhatatlan eszközök kiszorították a minőségi darabokat. Ám amikor a felhasználók szembesültek azzal, hogy öt törpeméretű hangfal, és a himi-humi mélynyomó gyatrán szól, esetleg olykor elmegy vagy akadozik a hang, akkor az egész termékcsaládban csalódtak. Ráadásul sokan csak a szett beüzemelésekor jöttek rá, hogy a kábelekkel is kezdeni kell valamit, és igazából a hangsugárzóknak is illene helyet szorítani. Így sokszor az egész inkább visszakerült a dobozába, fel a szekrény tetejére a többi kacat közé.

Néhány gyártó azonban – látva a trendeket – úgy döntött, hogy lép egy szintet az otthoni audioeszközök szegmensében. 2005 környékén a Philips és a Yamaha mérnökei kezdtek először foglalkozni azokkal a megoldásokkal, amelyek egy mélynyomóval és egyetlen frontfelületen elhelyezett hangsugárzókkal teremtik meg a térhatású hangzást. Így születtek meg a hangprojektorok. Nagyon sokat vártak ezektől a soundbarnak is nevezett termékektől, azonban a nagy áttörés elmaradt. Ennek ellenére egyes vállalatok továbbra is látnak fantáziát bennük, például a Philips. Amikor a konszern hazai képviselete felajánlotta, hogy kipróbálhatjuk a HTS9140 típusjelzésű modellt, örömmel csaptunk le a lehetőségre. A modell, igazodva az új idők kihívásaihoz, képes a 3D Blu-ray lemezek lejátszására, került bele médialejátszó és különféle netes tartalmak közvetlen elérését is biztosítja. Így a hangzás mellett azt is megvizsgáltuk, hogy ezek a kapcsolódó szolgáltatások hogyan funkcionálnak, mennyire használhatóak.

Lekerekített formák

Ez tipikusan az a termékcsoport, ahol a formatervezéssel sokat nem lehet játszani. A lényeg, hogy minél vékonyabb legyen, és minél jobban passzoljon egy átlagos lapostévéhez. Első látásra úgy tűnik, a készülékház kicsit futurisztikus hatást keltő, szálcsiszolt alumíniumból készült. Ennek megvan az az előnye, hogy amellett, hogy jól mutat, még a por és az egyéb szennyeződések sem látszanak nagyon meg rajta. A hátsó panelnél azonban kopogós műanyagot használtak, ami kissé illúzióromboló, de mivel az a rész úgysem látszik, végülis nem zavaró.

A tetejére kerültek az érintérzékeny, működés közben világító vezérlőgombok, amelyek jól festenek, de használatuk elég kényelmetlen. Előttük kapott helyet az optikai meghajtó, amelyet függőlegesen építettek be. Ennek köszönhetően sikerült a mélységet tíz centiméteren belül tartani a legvastagabb ponton is. A tervezők egyébként szemmel láthatóan rajonganak az ívekért, legalábbis erre utal az ovális készülékház, illetve a sarkok lekerekítése. Utóbbi egyébként nem idegen a holland cégtől, tévéiknél ez már megszokott vonalnak számít. Az előlapon sűrű szövésű rács mögött helyezték el a két darab integrált center (frekvenciatartomány: 150 - 20000 Hz, impedancia: 4 ohm) és a négy surround (frekvenciatartomány: 150 - 20000 Hz, impedancia: 6 ohm) hangsugárzót. Ez első hallásra azért egy kicsit kevésnek tűnik, főleg, hogy akadnak olyan konkurens termékek, amelyekbe akár 30-40 hangszórót is belezsúfolnak.

A csatlakozók a hátlapra kerültek két ventillátor társaságában, amik szerencsére nem zajosak, működésük nem zavaró, ugyanakkor feladatukat rendesen elvégzik, hiszen hosszú órák után sem melegedett át a ház. Az interfészeket lappal lefedett üregekbe bújtatták, ami az esztétikumnak jót tesz, viszont a használatuk így kicsit komplikált. Az AUX bemenet mellett helyet kapott egy-egy komponens, kompozit, digitális koaxiális, digitális optikai csatlakozó, egy 1.4 HDMI kimenet, az FM tuner antennaaljzata, a mélynyomó-kimenet, a mélynyomó-csatlakozó, illetve egy dokkolóknak szánt csatolófelület, valamint a Wi-Fi egységre tervezett USB port. Oldalra került az MP3 link, illetve egy, a külső adattároló egységek számára fenntartott USB csatlakozó. Az remek húzás volt, hogy az utóbbi kettőt oldalra pakolták, hiszen sokkal többször használja őket az ember, mint a többit, elérésük jóval egyszerűbb ezen az úton. A HDMI támogatja az ARC (Audio Return Channel) szabványt. Tehát amennyiben szintén kompatibilis megjelenítővel kötik össze (a csatlakozóknál a hátlapon vagy oldalt mindig feltüntetik ezt), akkor elegendő csak HDMI vezetéket használni a kép és hang továbbításához, nincs szükség a HDMI + audió kábel kombinációjára.

A passzív mélynyomó lágy éleivel illeszkedik a hangprojektorhoz. Az éjfekete műanyagház is rendben lenne, ha a frontfelületet nem a fekete, fényes felülettel burkolták volna be. Ezt nem kellett volna, hiszen a visszafogott és elegáns végeredmény helyett egy kissé csiricsáré darab lett belőle. A 6,5 hüvelykes hangszóró itt oldalra került, a frekvenciatartomány 20-150 Hz, az impedancia pedig 4 ohm. Ez, akárcsak a soundbar, hat kilogrammot nyom, komplett fogyasztás pedig 110-112 watt körül alakult, készenléti állapotban 0,2 wattot eszik. A dobozban elméletileg megtalálható egy egy FM antenna, egy HDMI, egy MP3 vonalbemeneti kábel a tápkábel mellett, két mikroceruza (AAA) elem, a távvezérlő, a felhasználói kéziköny és egy fali tartószerkezet. Emellett opcionálisan megvásárolható hozzá egy DCK3060 típusú Apple dokkoló, egy-egy asztali és padlóállvány, illetve egy WUB1110 Wi-Fi USB adapter. Viszont ezek közül mi mindössze a távvezérlőt és a tápkábelt kaptuk meg, ezért lehet, hogy nem árt belenézni a dobozba vásárlás előtt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!