Philips HTS9140

Hangprojektor?

Bár az otthoni, több komponensből álló házimozirendszerek komoly múltra tekinthetnek vissza, ezek sokáig leginkább csak az audiofilek körében voltak népszerűek. A kétezres évek elején azonban a nagy szórakoztatóelektronikai cégek begyújtották a rakétákat, és kompakt szettjeikkel letarolták a piacot. Azonban a kezdeti lelkesedés után visszaesett a kereslet az ilyen jellegű termékek iránt. Ennek egyik oka az volt, hogy megjelentek a sokadvonalbeli márkák is, akik a minőség helyett az alacsony árra koncentráltak – ennek eredményeként az olcsó, ám gyakorlatilag használhatatlan eszközök kiszorították a minőségi darabokat. Ám amikor a felhasználók szembesültek azzal, hogy öt törpeméretű hangfal, és a himi-humi mélynyomó gyatrán szól, esetleg olykor elmegy vagy akadozik a hang, akkor az egész termékcsaládban csalódtak. Ráadásul sokan csak a szett beüzemelésekor jöttek rá, hogy a kábelekkel is kezdeni kell valamit, és igazából a hangsugárzóknak is illene helyet szorítani. Így sokszor az egész inkább visszakerült a dobozába, fel a szekrény tetejére a többi kacat közé.

Néhány gyártó azonban – látva a trendeket – úgy döntött, hogy lép egy szintet az otthoni audioeszközök szegmensében. 2005 környékén a Philips és a Yamaha mérnökei kezdtek először foglalkozni azokkal a megoldásokkal, amelyek egy mélynyomóval és egyetlen frontfelületen elhelyezett hangsugárzókkal teremtik meg a térhatású hangzást. Így születtek meg a hangprojektorok. Nagyon sokat vártak ezektől a soundbarnak is nevezett termékektől, azonban a nagy áttörés elmaradt. Ennek ellenére egyes vállalatok továbbra is látnak fantáziát bennük, például a Philips. Amikor a konszern hazai képviselete felajánlotta, hogy kipróbálhatjuk a HTS9140 típusjelzésű modellt, örömmel csaptunk le a lehetőségre. A modell, igazodva az új idők kihívásaihoz, képes a 3D Blu-ray lemezek lejátszására, került bele médialejátszó és különféle netes tartalmak közvetlen elérését is biztosítja. Így a hangzás mellett azt is megvizsgáltuk, hogy ezek a kapcsolódó szolgáltatások hogyan funkcionálnak, mennyire használhatóak.

Lekerekített formák

Ez tipikusan az a termékcsoport, ahol a formatervezéssel sokat nem lehet játszani. A lényeg, hogy minél vékonyabb legyen, és minél jobban passzoljon egy átlagos lapostévéhez. Első látásra úgy tűnik, a készülékház kicsit futurisztikus hatást keltő, szálcsiszolt alumíniumból készült. Ennek megvan az az előnye, hogy amellett, hogy jól mutat, még a por és az egyéb szennyeződések sem látszanak nagyon meg rajta. A hátsó panelnél azonban kopogós műanyagot használtak, ami kissé illúzióromboló, de mivel az a rész úgysem látszik, végülis nem zavaró.

A tetejére kerültek az érintérzékeny, működés közben világító vezérlőgombok, amelyek jól festenek, de használatuk elég kényelmetlen. Előttük kapott helyet az optikai meghajtó, amelyet függőlegesen építettek be. Ennek köszönhetően sikerült a mélységet tíz centiméteren belül tartani a legvastagabb ponton is. A tervezők egyébként szemmel láthatóan rajonganak az ívekért, legalábbis erre utal az ovális készülékház, illetve a sarkok lekerekítése. Utóbbi egyébként nem idegen a holland cégtől, tévéiknél ez már megszokott vonalnak számít. Az előlapon sűrű szövésű rács mögött helyezték el a két darab integrált center (frekvenciatartomány: 150 - 20000 Hz, impedancia: 4 ohm) és a négy surround (frekvenciatartomány: 150 - 20000 Hz, impedancia: 6 ohm) hangsugárzót. Ez első hallásra azért egy kicsit kevésnek tűnik, főleg, hogy akadnak olyan konkurens termékek, amelyekbe akár 30-40 hangszórót is belezsúfolnak.

A csatlakozók a hátlapra kerültek két ventillátor társaságában, amik szerencsére nem zajosak, működésük nem zavaró, ugyanakkor feladatukat rendesen elvégzik, hiszen hosszú órák után sem melegedett át a ház. Az interfészeket lappal lefedett üregekbe bújtatták, ami az esztétikumnak jót tesz, viszont a használatuk így kicsit komplikált. Az AUX bemenet mellett helyet kapott egy-egy komponens, kompozit, digitális koaxiális, digitális optikai csatlakozó, egy 1.4 HDMI kimenet, az FM tuner antennaaljzata, a mélynyomó-kimenet, a mélynyomó-csatlakozó, illetve egy dokkolóknak szánt csatolófelület, valamint a Wi-Fi egységre tervezett USB port. Oldalra került az MP3 link, illetve egy, a külső adattároló egységek számára fenntartott USB csatlakozó. Az remek húzás volt, hogy az utóbbi kettőt oldalra pakolták, hiszen sokkal többször használja őket az ember, mint a többit, elérésük jóval egyszerűbb ezen az úton. A HDMI támogatja az ARC (Audio Return Channel) szabványt. Tehát amennyiben szintén kompatibilis megjelenítővel kötik össze (a csatlakozóknál a hátlapon vagy oldalt mindig feltüntetik ezt), akkor elegendő csak HDMI vezetéket használni a kép és hang továbbításához, nincs szükség a HDMI + audió kábel kombinációjára.

A passzív mélynyomó lágy éleivel illeszkedik a hangprojektorhoz. Az éjfekete műanyagház is rendben lenne, ha a frontfelületet nem a fekete, fényes felülettel burkolták volna be. Ezt nem kellett volna, hiszen a visszafogott és elegáns végeredmény helyett egy kissé csiricsáré darab lett belőle. A 6,5 hüvelykes hangszóró itt oldalra került, a frekvenciatartomány 20-150 Hz, az impedancia pedig 4 ohm. Ez, akárcsak a soundbar, hat kilogrammot nyom, komplett fogyasztás pedig 110-112 watt körül alakult, készenléti állapotban 0,2 wattot eszik. A dobozban elméletileg megtalálható egy egy FM antenna, egy HDMI, egy MP3 vonalbemeneti kábel a tápkábel mellett, két mikroceruza (AAA) elem, a távvezérlő, a felhasználói kéziköny és egy fali tartószerkezet. Emellett opcionálisan megvásárolható hozzá egy DCK3060 típusú Apple dokkoló, egy-egy asztali és padlóállvány, illetve egy WUB1110 Wi-Fi USB adapter. Viszont ezek közül mi mindössze a távvezérlőt és a tápkábelt kaptuk meg, ezért lehet, hogy nem árt belenézni a dobozba vásárlás előtt.

Megszólalás

A termékkommunikációban a gyártó 600 wattos maximális teljesítménnyel hiteget, ami egy ilyen modell esetében abszurd számnak tűnik. Mindenesetre ahhoz a hangereje elegendő, hogy akár egy nagyobb méretű, 50-60 négyzetméteres nappalit is kitöltsön hanggal. Az első bekapcsolás után teljesen torz kása ömlött a termék irányából, ami elég riasztónak tűnt. Később kiderült, hogy a tévé hangszórói is működésbe léptek a bekapcsolás pillanatában, és ez okozta a tragikus megszólalást. Annak lenémításával viszont értelemszerűen jelentősen javult a helyzet.

További gondot jelentett, hogy mivel az állvány hiányzott a dobozából, így csak a padlón jutott neki hely. Ahhoz ugyanis vertikálisan beépített Blu-ray lejátszó miatt túl magas, hogy csak úgy a tévé elé állítsuk, hiszen jó pár centit kitakarna a képből. Viszont a földhöz való közelsége miatt a belőle kirobbanó hangok egy részét elnyelte a padló, egy része meg furán verődött vissza. Kis ügyeskedéssel összeütöttünk neki egy ideiglenes tartóféleséget, de ez hosszútávon nem járható út. Ilyenkor jönne jól, ha falra lehetne szerelni, csakhogy mint ahogy arról korábban szó esett, az ehhez szükséges kiegészítők hiányoztak a dobozból. Vannak olyan soundbarok, amelyek állítva is használhatóak, ami sokoldalúbb elhelyezést tesz lehetővé, azonban ez a modell nem tartozik közéjük.

Beállítások

Amennyiben sikerül a földtől legalább 30-40 centi távolságra találni neki valami épkézláb helyet, akkor már csak a megfelelő hangzást kell belőni. Az előre programozott equalizer beállítások természetesen nem hiányoznak. Ugyan külön gombot nem kaptak, de a gyorsmenüből (a távirányító III gombja) könnyedén elérhetőek. Már az elnevezésük is tükrözi, hogy a gyártó milyen jellegű tartalmakhoz szánja őket. Így a Party mellett a Klasszikus, Sport, Hírek, Rock és Pure profilok kerültek be a szórásba. Ezek természetesen csak ajánlások, nem kötelező ehhez igazodni. Akinek egyébként ezek nem tetszenek, az saját ízléséhez szabhatja egy tízfokozatú skála segítségével a magas, a közép és a mély hangok arányát. Érdemes ezzel elmolyolni, a basszust például nem árt azonnal feljebb nyomni, mert az mindegyik opciónál kicsit kevés.

Mint sok más soundbar esetében, a gyártó itt is a virtuális térhatású hangzás megteremtését ígéri. A kötelező sztereó funkció mellett így bekerült a választási lehetőségek közé a misztikusan hangzó Ambisound opció is. Az Ambilight, mint az köztudott, a Philips egyik saját tévés fejlesztése, aminek köszönhetően egyfajta fényglória veszi körül a kijelzőt. Így a névből arra gondolhat az egyszeri felhasználó, hogy itt biztos a hangokból képződik majd valamiféle udvar. Ez így is van – papíron.

Vannak olyan modellek, amelyek lehetővé teszik a hang koncentrálását egyetlen pontba. Ehhez a mellékelt mikrofont kell elhelyezni a kívánt helyen, és ezután az elektronika úgy irányítja hangszóróit, hogy azok a meghatározott helyre sugározzák a hangot. Így tehát elérhető, hogy akkor is a lehető legtökéletesebb hangminőséget kapja a felhasználó, ha ideális pozícióban, egy erre kiképzett szobában, a tévével szemben üldögél, de akkor is, ha a szoba elrendezése más séma szerint történt. Nahát erről itt szó nincs. Pontos pozíciót ugyanis nem lehet ilyen módon meghatározni, pusztán arra nyílik lehetőség, hogy a felhasználó egy almenüben lője be a helyiség felépítését (vannak-e falak az eszköz közelében, és ha igen, akkor melyik oldalon, meghatározza, hogy milyen magasan helyezkedik el a termék a padlótól, és milyen messze ül tőle), az elektronika pedig ezután elméletben képes megteremteni a surround hangzást.

Működik?

Én kimondom kerek-perec, hogy térhatással nem találkoztam. Benne van a pakliban, hogy ebben a teszthez használt helyiség volt a ludas, de az is elképzelhető, hogy egy soundbarral igazából nem lehet megteremteni ugyanazt, mint amit öt különálló hangfal produkál. Viszont maga a hangélmény kellemes, főleg, ha az ember hajlandó elszórakozni kicsit a beállításokkal. Egy televíziónak tökéletes kiegészítője lehet (mint ahogy annak is szánják), de csodát felesleges lenne várni tőle.

Kezelés és Net TV

Nehézkes menürendszer

A modell átvette a Philips és egyes Sharp tévéknél már megszokott grafikus kezelőfelületet annak minden előnyével és hátrányával együtt. Azaz megmaradtak a nagy, látványos, stilizált ikonok, viszont a vezérléssel kapcsolatos hiányosságok is. A laikus felhasználók nagy örömére már ránézésre lehet látni, hogy melyik menüpont mire szolgál, azonban a menürendszerbe belépve már nem olyan rózsás a kép. A hasábokból álló, két éve bevezetett megoldás akkor még elment, de ma már elavultnak számít. Egyrészt csúnya, másrészt a nagyméretű karakterekből egyszerre csak kevés fér ki egy sorba, és sokszor a menüpontok számára sem jut elég hely, így lapozásra kényszerül az ember. Azt túlzás lenne persze állítani, hogy átláthatatlanul bonyolult dzsungel lenne az egész, de tény, hogy vannak ennél szebb és felhasználóbarátabb megoldások ma már a piacon.

Az ilyen lejátszóval kombinált audioeszközöknél is egyre gyakrabban bukkan fel egy integrált kislexikonszerűség. Ezt aktiválva rögtön egy rövid, olykor illusztrációval támogatott felirat jelzi, hogy az adott funkicó mire szolgál, sőt akár még tippeket is tartalmazhat a helyes beállításokat illetően. Ez szerencsére innen sem hiányzik, amiért pirospont jár, hiszen hasznos szolgáltatásról van szó.

Az is mindenképpen pozitívum, hogy mód nyílik a képbeálltások módosítására is. Azaz lehet változtatni a képarányon, a felbontáson, sőt még a képi világon is. Utóbbinál a normál mellett négy profil található meg, az Élénk, a Hideg, a Működés (?) és az Animáció, amelyek elnevezésükkel többé-kevésbé jelzik, hogy mit is várhat tőlük az ember. Azért nagy durranásra nem kell számítani, hiszen alapvetően a tévé vagy a projektor beállításaitól függ a kép.

A rendszermenüben bekapcsolható a gyerekzár, az elalváskapcsoló, illetve a képernyőkímélő, és a feliratok automatikus elcsúsztatása is bekérhető. Itt nyílik lehetőség a szoftverfrissítésre is, ami a legegyszerűbben netes kapcsolaton keresztül oldható meg. Ilyenkor automatikusan felkeresi a Philips szervereit, és ha talál újabb verziót, akkor azt letölti. Amennyiben ez nem járható út, akkor biztosított az USB porton keresztül történő frissítés is. Ehhez fel kell keresni egy számítógépen a Philips honlapját, letölteni a hordozható adattárolóra az aktuális szoftvert. Ezt értelemszerűen érdemes a legelső bekapcsolás után megtenni, hiszen a verzió frissessége hatással lehet a támogatott médiaformátumok körére, illetve a Net TV szolgáltatás által elérhető tartalmakra is.

Távirányító

Trendi termékhez trendi távirányító dukál! Valószínűleg ez járhatott a döntéshozók fejében, amikor ezt a távvezérlőt pakoltatták a dobozba. Tény és való, hogy a periféria jól néz ki. Az ovális alakú, szálcsiszolt felületű, éjfekete hátlapú félgömb fogása kényelmes, azonban a funkcionalitás sajnos a dizájn rovására ment. A gond pont az, mint ami a tévék esetében is, amelyekhez szintén hasonló darab jár: egyszerűen kevés a gomb. Míg a konkurens termékek jó részénél telizsúfolják a távirányítót mindenféle funkciógombbal, amelyek segítségével azonnal elérhetőek az egyes beállítások, itt ehhez több lépést kell megtenni. Ráadásul az alkalmazott jelölések sem mindig egyértelműek, úgyhogy kell egy kis idő, amíg az ember belejön a használatába. Addig viszont egy darabig értetlenkedve fog morgolódni. A sötétet pedig utálni fogja, mert a háttérvilágítást lespórolták róla.

Net TV

Ez a szolgáltatás lehetőséget nyújt a vállalat szerverein keresztül különféle internetes tartalmak közvetlen és azonnali elérésére, sőt a beépített böngészőnek köszönhetően gyakorlatilag minden oldal meglátogatható. Elvileg. Korábban elég rosszak voltak a tapasztalataink a Net TV-vel, ami elsősorban stabilitási gondokra vezethető vissza. Magyarul előfordult, hogy a Philips szerverei nem voltak elérhetőek, így erről a funkcióról le kellett mondani. Ezen pedig a jelek szerint mostanáig sem sikerült változtatni. Előfordult, hogy bár a hálózati kapcsolat rendben volt, az ikonra bökve mégis azt közölte a készülék, hogy valami probléma van a nettel. Máskor pedig az alánt látható hibaüzenet jelent meg a képernyőn.

Azért persze olykor sikerült belépni a Smart TV-nek is nevezett rendszerbe. Az applikációk számát a korábbihoz képest megnövelték, de ez még mindig eléggé elmarad egy-két versenytárs által kínált bőségtől. Mindenesetre azért itt találni használható dolgokat (pl. YouTube, híroldalak), bár az egérhez és klaviatúrához szokott agynak a távirányítóval történő vezérlés egy kész rémálom. Nagyon ideje van már, hogy a gesztus- és hangalapú navigációt bevezessék, mert ez így ebben a formában nagyon nehézkes. Ugyanez igaz az Opera-alapú böngészőre, ahol meglehetősen körülményes a kivánt URL cím beírása. Ráadásul a Flash-t sem támogatja, úgyhogy mindent összevetve azt lehet mondani, hogy a Net TV, bár bevezetésének idejében, másfél éve eléggé innovatívnak számított, mára kissé elavulttá vált.

Filmek, zenék, fotók

Mint Blu-ray lejátszó

Érdekes, és kissé érthetetlen módon az optikai meghajtót külön ajtó nem védi, hanem slotos megoldású, vagyis két összepréselt szivacs közé kell bedugni a lemezt, amit aztán a masina magába szippant. Ez most még jól működk, de ha a későbbiekben a szivacs megereszkedik, esetleg megsérül, akkor könnyen szennyeződés kerülhet a készülékbe. Maga az elektronika egyébként nem túl gyors, hiszen teljesen kikapcsolt állapotból körülbelül 22 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy elindítsa egy lemezen található film lejátszását. Ez kifejezetten hosszú időnek számít akkor, amikor az átlag 10-13 másodpercet produkál, és vannak már olyan modellek is, amelyeknek mindössze két másodperc kell ehhez.

A BDXL technológiát nem támogatja, így a Blu-ray lemezek közül a BD-Video, BC-R, BD-RE formátumok jöhetnek szóba. A DVD-k közül a DVD-Video, DVD +R és DVD +RW állományok kezelésére képes. Természetesen megbirkózik a gyári audió, illetve az írt és újraírt CD-kkel is, sőt a VCD (Video CD) és SVCD (Super Video CD) korongok se állítják akadály elé. Működik az 1080p felskálázás is, azaz az alacsony felbontású DVD filmek digitális "feljavítása", de a végeredmény természetesen nem lesz olyan, mint egy gyári Full HD film. A térhatású hangszabványok közül a Dolby Digital 5.1, Dolby Digital Plus, Dolby True HD, DTS 96/24, DTS Digital Surround, DTS ES, DTS-HD High Resolution Audio, illetve a DTS-HD MasterAudio anyagok megszólaltatására ad módot. A készülék támogatja a 24p technológiát, azaz képes a lejátszóról származó, másodpercenként 24 képkockás anyag lejátszására úgy, hogy megtartja az eredeti képsebességet és képritmust.

Külső meghajtóról

Az alapelvárás egy ilyen kategóriájú hangprojektortól, hogy az USB porton keresztül csatlakoztatott pendrive-on vagy merevlemezen található zeneszámok, fényképek és videók lejátszására is képes legyen. A termékkommunikációban a gyártó széleskörű formátumtámogatást ígért. Muszáj volt kipróbálni, hogy mindebből mi igaz.

A médialejátszó lehetővé teszi, hogy egy könyvtárstruktúrában egyszerre lássuk az összes támogatott médiaállományt. Ilyenkor értelemszerűen a mappákba rendezve láthatóak az egyes anyagok egy fájlkezelőhöz hasonlóan. Emellett kiválasztható az is, hogy csak az egyes típusokat (kép, zene, videó) listázza ki. Ilyenkor viszont eltűnnek a könyvtárak és ömlesztve zúdítja ránk az összes fájlt. Egyik se az igazi, úgyhogy a legjobb az lett volna, ha a két eljárás előnyeit egyesítő öszvér megoldás is bekerül az opciók közé. Egyébként a menürendszernél már kivesézett, hasábos szisztémát vették elő itt is. Sajnos, hiszen az ott tapasztalt hiányosságok itt még zavaróbban jelentkeznek. Borzasztóan idegesítő ugyanis, hogy a nagy karakterek és a helyszűke miatt nem látszik a fájlok teljes neve. Egy zenei albumnál még gyakran az előadó se fér ki, nem hogy a számcímek. Az is hiba, hogy a könyvtárak és a fájlok nem rendezhetőek méret vagy dátum szerint, sem ábécésorrendbe, pedig az megkönnyítette volna a keresgélést.

Zenék és képek

A kötelező MP3 mellett a WMA, illetve a WAV zeneszámok lejátszása jöhet szóba. Tehát a veszteségmentes tömörítésű FLAC és APE sem került be a támogatott körbe, ami egy audioeszköz esetében kicsit érthetetlen. Itt egy termék, amelyet a kiváló hangminőséggel próbálnak eladni, de nem teszik lehetővé, hogy ehhez megfelelő forrásanyagot juttasson el rá a felhasználó. A CD eladási adatok ugyanis sosem látott mélységben vannak, a WAV pedig túl sok helyet foglal. Így nyugodtan kijelenthető, hogy a FLAC-é és a hozzá hasonló formátumoké a jelen és a jövő, már ami a minőségi zenehallgatást illeti.

Lejátszási lista nem állítható össze, viszont az ID3 tagek feldolgozása megoldott. De sajnos csak akkor, amikor a fájlok közül lehet válogatni. Egy szám elindítása után már csak a címét és az előadót írja ki, a többi metaadatot sehogy se lehet előcsalni. A már megszokott jelöléseket alkalmazó funkciógombokkal (play, pause stb.) lehet beletekerni a dalokba, a kurzor pedig a léptetést szolgálja. Ugyan vannak olyan eszközök, amelyek képesek arra, hogy netes kapcsolat esetén az éppen futó számokkal kapcsolatos információkat (borító, stílus, szövegek stb.) szívjanak le a netről, ám ez sajnos nem tartozik közéjük.

Digitális fotóalbumként is használható, bár a lejátszási lista itt is felejtős, ami bosszantó kis apróság. Persze ezt ki lehet cselezni úgy, ha az ember előzőleg számítógépen egy mappába másolja a kívánt anyagokat. Amennyiben a médiatípus kiválasztásánál a képek kilistázását kérjük, akkor a fájlok neve helyett kisméretű demóábrák foglalják el a képernyőt. Ezek minősége megfelelő, abszolút használható a megoldás. A diavetítés funkció a Play gomb megnyomásával indítható el. Kár, hogy aláfestő zene nem pakolható alá, és effektek sem dobják fel a képváltást. A képarányt egyébként az elektronika megtartja, és forgathatóak, illetve nagyíthatóak is a fotók. A JPG mellett képes a PNG, illetve a GIF kiterjesztésű állományok megjelenítésére. Sőt az animgifekkel is elboldogul, ami unikumnak számít ebben a szegmensben.

Videók

Az audiovizuális tartalmak vizsgálatához megszokott tesztcsomagunkat kaptuk elő. A kezelés kifejezetten elavult, hiszen csak a 2-, 4-, 8-, 16- vagy 32-szeres sebességű előre vagy hátratekerés működik. Tehát kispórolták a ma már egyre elterjedtebbnek számító grafikus csúszkát, amely módot adna arra, hogy a felhasználó századmásodpercre pontosan oda ugráljon a filmben, ahova csak akar. Pedig alul megjelenik egy sáv, ami mutatja, hogy éppen hol tart a film, úgyhogy igazán nem lett volna olyan óriási kihívás ezt beletenni. És persze hiányzik az anyagok virtuális fejezetekre történő felosztása is, ami más gyártók 2011-es modelljebe már bekerült, és ami szintén jelentősen kényelmesebbé teszi a vezérlést.

A támogatott formátumok köre meglepően szűk. Bár a tesztvideók nagy részét felismeri, hibátlanul lejátszani csak a DivX, a 10 Mbps bitrátájú 1080p QuickTime, illetve a 3,8 Mbps bitrátájú MKV fájlt tudta. Az igazsághoz tartozik, hogy itt viszont minden tökéletesen rendben volt. A színhelyes kép sosem esett szét, akadozást sem tapasztaltunk. A másik MKV ugyan elindult, de egy másodperc után beadta a kulcsot. A Killa_sample-nél a hang működött, a kép viszont kifogott rajta. A 720p QuickTime-nál, és a WMV-nél viszont pont fordított volt a helyzet, hiszen ott az audiokodekkel nem boldogult. Az XviD-et el sem volt hajlandó indítani, a TS, illetve M2TS fájlokat pedig nem ismerte fel. Hát, ez így nagyon karcsú....

A külső feliratok megjelenítésére képes, de csak akkor, ha annak neve megegyezik a forrásfájléval. Bár a karakterek mérete és tónusa nem módosítható, valamint háttér sem pakolható mögéjük, ez nem olyan nagy baj, hiszen a szöveg az esetek túlnyomó részében remekül olvasható. Ráadásul a magyar ékezetes betűkkel is boldogul.

Értékelés

A Philips HTS9140 egy olyan termék, amelyhez az ember nagy elvárásokat támaszt. Egyrészt a hangprojektorok egyediségüknél fogva mindig izgalmasak, gerjesztenek ugyanis egyfajta kíváncsiságot azzal kapcsolatban, hogy az egy frontfelület mögé préselt hangsugárzókkal milyen hangzást képesek megteremteni, meg az előzetes információk térhatással kecsegtetnek. Ráadásul a specifikációk alapján ez egy ütős darabnak tűnt, amelyre csak ráerősít a dizájn. A dobozból kivéve egy kifejezetten pofás darabbal találja szemben magát a felhasználó: az ovális forma, a kerekített élek és az alumínium frontfelület pompás egységben forr össze, és a mélynyomó megjelenésébe sem lehet belekötni.

Tehát az elvárások nagyok voltak, ehhez képest a soundbar bizony néha csalódást okozott. A távvezérlő hiába az egyik legszebb darab a piacon, ha nehézkes a használata. A vezérlésre ugyanez igaz, hiszen a grafikus felület látványos, viszont maga a menürendszer nem az igazi. Ideje lenne már ezen a téren egy kiadós vérfrissítésnek, mert a Philips mellett mára elszaladt a világ. Ez egyébként kihat a beépített médialejátszóra is. Ennek a kezelése sem a legjobb, főleg az a zavaró, hogy nem fér ki az állományok teljes neve. A formátumtámogatáson is lenne mit csiszolni, mert bár az animgifek kezeléséért tényleg pirospont jár, de egy audioeszköztől elvárná az ember, hogy mondjuk a FLAC fájlokat lejátssza. És akkor még a videókról nem is esett szó. Az optikai meghajtó viszont jól teljesített, leszámítva, hogy a szokásosnál kicsit többet kellett várni a lemez elindítására. Persze egy soundbarnál ezek azért valahol mellékes dolgok, hiszen a lényeg az, hogy hogyan szól. Nos erre tulajdonképpen semmi panasz nem lehet. Ha sikerül jó helyet találni neki a padlótól 40-150 centiméteres magasság között, akkor elég jól teljesít. Szépen, dinamikusan szólal meg, egy tévé hangszórója ezután fülsértő csörömpölésnek hangzik. Viszont Ambisound ide vagy oda, a térhatás megteremtésére nem képes.

A hangprojektorok között óriási eltérés figyelhető meg az árat illetően. Akár harmincezer forintért is hazavihető ma már egy soundbar (de persze ott óriási kompromisszumokat kell kötni szolgáltatások és hangminőség terén), de akad félmilliós darab is a kínálatban. 230 000 forintos árával ez a készülék a drágábbak közé tartozik, hiszen arányaiban azért jóval több az ennél olcsóbb termék. Ebből is látszik, hogy ez egy státusszimbólumnak is beillő presztízsmodell. Boldog ember lennék, ha kapnék egyet ajándékba, de a tökéletestől azért eléggé messze van.

elefant

A Philips HTS9140 soundbart a Philips magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.