Gyorskeresés
Netgear Push2TV Intel nélkül
Bemutatjuk a Netgear vezeték nélküli HDMI kábelét, amihez nem kell Intel Wi-Fi adapter.
Hirdetés
Netgear Universal Push2TV HD
Nagyjából egy évvel ezelőtt mutattuk be az Intel WiDi technológiáját. A rövidítés a Wireless Display, azaz vezeték nélküli kijelző fogalmat takarja, a mögötte álló technológia pedig a kijelző képét megfelelő Intel Wi-Fi adapter segítségével küldi egy annak fogadására képes dobozkához, ami a megjelenítőre – jellemzően tévére – kapcsolódik. Mint korábban, most is egy Netgear termék landolt nálunk, amelyet szintén Push2TV-nek hívnak, csakhogy előtte ott van az Universal, vagyis univerzális szó.
És éppen ez a lényege az új terméknek: nem csak Intel adapterrel megy. Pontosabban egyáltalán nem használja a számítógép Wi-Fi modulját, mert saját adó-vevője van. A dobozban két USB-re csatlakozó modult találtunk, melyek a szokásos, USB-s Wi-Fi egységekre hasonlítanak, és minden bizonnyal a bennük rejlő technológia is ez. Az egyiket a tévéhez kell telepíteni a mellékelt dokkolóba. Kétféle módon, vízszintes (asztalra, polcra) vagy függőleges (tévé hátuljára) felülethez igazítva is rögzíthetjük. Hátulján HDMI, digitális (sokcsatornás) és analóg (sztereó) hangkimenet, illetve saját tápjának csatlakozója sorakozik, tehát külső áramellátást igényel.
A másik végpontot a számítógépbe kell dugni, az előzőhöz hasonlóan USB aljzatba. Itt szintén függőleges és elforgatva vízszintes USB-hez van kialakítva a csatlakoztatási rendszer. Ezzel kész is a hardveres felépítés.
Szoftveres téren sem kellett sokat dolgoznunk, bár a megfelelő kép- és hangátvitelért felelős alkalmazásokat hosszú percekig telepítette 2 GHz-es Core 2 Duo processzorral ellátott ThinkPad X60-unk. Utána viszont már csak annyi dolgunk volt, hogy a számítógéppel csatlakozzunk a másik modulhoz. Minden bizonnyal valamiféle Wi-Fi összeköttetésről lehet szó, ugyanis régiót (Európa, Amerika, Japán) és csatornát választhattunk. Emellett diagnosztikai folyamatot futtathattunk le, ami nem feltétlenül volt pontos, ugyanis nem jelezte, hogy Full HD felbontásra is van lehetőségünk, pedig később a tévén lazán beállíthattuk az 1920x1080 pixelt. Hogy ne legyen gyászkeret a kép körül, egyszerű méretezőt is beépítettek, habár 40 hüvelykes Samsung LCD tévénk képe minden kipróbált felbontáson pontosan kitöltötte a rendelkezésre álló helyet és pixeleket.
Kaptunk elég részletes hangbeállító opciókat is, bár ezek a standard C-Media csomag részei. Ezen felül viszont már semmi dolgunk nem volt, az operációs rendszer számára – amiből Windowsokat (XP, Vista, 7) támogat az Universal Push2TV HD – teljesen láthatatlan az összeköttetés, ugyanúgy kezelhettük a kijelzőt, mintha sima vezetékkel lett volna a notebookra kötve. Szépen működött eredeti kijelzőnk klónozása, a munkaasztal kiterjesztése és a laptop kijelzőjének kikapcsolása is.
Elsőre az Intel-féle WiDi 720p-s, pontosabban a hozzá legközelebb felajánlott 1366x768 pixeles felbontáson próbálkoztunk. Nagy meglepetésünkre nem jelentkezett az a nagyjából egy másodperces késleltetés, amit a korábbi megoldásnál láttunk, itt észlelhetetlen késéssel történtek a dolgok a tévéképernyőn. Egyedül a komolyabb tartalomváltásokkor – például a közel teljes képernyős ablakban felugró fotók nézegetésekor – tapasztaltunk picike darabosságot, filmeknél viszont minden nagyon rendben volt, egy egész estés mozifilmet néztünk meg az okosság segítségével akadozást nem tapasztalva. Ráadásul a processzor sem kapott komolyabb terhelést, a szokásoshoz képest nagyjából 20-25%-os extra igénybevételt regisztráltunk.
Nagyobb, Full HD felbontásra váltva már a gyorsabb akciójeleneteknél érzékeltünk némi akadozást, ami a szórakozás rovására ment, de lehet, hogy ehhez notebookunk is hozzájárult, mely nem teljesítette a Full HD-hez szükséges minimumot (legalább 2,4 GHz-es Core 2 Duo). Távolság kapcsán hasonló volt a helyzet, mint az Intel verziónál, a szokásos, tévénézős 3-4 méterről minden rendben volt, messzebbről viszont már jöttek az akadások.
Összességében nagyon meg voltunk elégedve a Netgear univerzális „drót nélküli HDMI kábelének” működésével. Felbontásban túlteljesítette az Intel WiDi technológiáját, hiszen az csak 720p-ig működik, nem tapasztaltuk a konkurens késleltetését, és a forgalmazó próbája szerint megfelelő hardverrel szinte minden esetben folyamatos képet biztosít még Full HD-n is. Sajnos van egy olyan tétel, ami jelentősen rontani tud a kialakult, pozitív képen: a Netgear Universal Push2TV HD készlet egyelőre 36 000 forintba kerül.
rudi
A Netgear Universal Push2TV HD-t a LANTEL Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.
Előzmények
-
Netgear N600 és N750 router a felsőházból
Ezúttal egy extra sebességű és egy extra funkciókkal ellátott Wi-Fi útválasztót mutatunk be a gyártó kínálatából.
-
Netgear Powerline új sebességfokozatban
Nálunk jártak a gyártó legújabb, leggyorsabb, elektromos hálózaton adatot továbító termékei.
Kiterjed a Wi-Fi Direct a DLNA eszközökre is
-
Netgear hálózati apróságok
Egyszerű routert, Wi-Fi hatótávolság növelőt és érdekes hálózati adaptereket mutatunk be a gyártó kínálatából.
-
Képet a monitorra - vezeték nélkül
Egy Netgear dobozka és egy Dell notebook segítségével kipróbáltuk, mit tud az Intel Wireless Display technológiája.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.














