Gyorskeresés
Főszponzorunk
MSI Megabook CR620 - szerethető mindenes
Megvizsgáltuk az MSI kedvező árú, 15,6 colos, Core i3-as gépét.
Külső
Korábban már láthattuk, a Core 2 Duo – Core i generációváltásnak köszönhetően mit hoztak ki a gyártók a szélesebb fogyasztói rétegeknek szánt notebookok piacán. Mai tesztalanyunk az MSI belépőszintű gépe lesz, a CR620.
Az első gondolatunk, amikor megláttuk, a „méretes” jelző volt. 15,6” képátlójú notebookról beszélünk, mely a mostanában divatos 16:9 képarányú, 1366x768 képpontos felbontású kijelzőt kapta. Fizikai dimenzióihoz képest viszont az MSI tervezőgárdájának sikerült félnehézsúlyúnak megalkotnia – a hivatalos adatok szerint súlya éppen alulmúlja a két és fél kilogrammot, ami a 15-16"-os kijelzővel szerelt hordozható számítógépek mezőnyében igencsak barátinak mondható.
A gép fedele sajnos csillogó műanyag, mely természetéből adódóan gyűjti az ujjlenyomatokat, bár szemre meglehetősen tetszetős kivitelű. Alapszíne fekete, melyet halvány fehér csíkok tagolnak visszafogottságot, eleganciát sugallva a vásárlók felé.
A notesz bal oldalán találhatóak a hűtés szellőzőnyílásai, az ExpressCard foglalat, a 4 az 1-ben kártyaolvasó, a 3,5” jack és mikrofon, valamint az Ethernet port és a Kensington zárhoz való nyílás. Hátul van két USB és egy eSATA kapu, valamint a D-Sub, HDMI és a töltőcsatlakozó. Jobb oldalra a DVD-írón kívül mindössze egy harmadik USB került – és itt el is érkeztünk az első hibához: az USB kissé furcsa helyre került, gyakorlatilag a kéztámasz alatt van. Ez nem lenne feltétlenül baj, ha az oldalon a burkolat egységes felületből állna, nem pedig két burkolati elem találkozásából. A portot sikerült úgy elhelyezni a két elem élénél, hogy szinte lehetetlenség azonnal kitapintani és vakon rácsatlakoztatni pendrive-unkat, USB-vevőegységes egerünket. A hátsó két USB-porthoz pedig szintén tapogatóznunk kell, de azoknál legalább nem ringatjuk magunkat abba az illúzióba, hogy azonnal rá tudjuk tenni eszközeinket.
A DVD-író elég vaskosra sikerült – se szemre, se tapintásra nem egy vékony darab, de legalább nem nehéz eltalálni a tálca nyitógombját.
A notesz fedelét felnyitva a LED háttérvilágítású, a trendnek megfelelően fényes felületű kijelzővel találjuk magunkat szembe, amit véleményünk szerint pont kellő vastagságú káva vesz körbe. A billentyűzet szigetes megoldású, amit az MSI honlapja az „amire büszkék vagyunk” tulajdonságok között emel ki a CR620-nál. A nálunk járt példányban sajnos nem működött a webkamera, pedig az alaptulajdonságok között emeli ki a termékoldal.
A kéztámasz és a touchpad tapintása viszont kifejezetten kellemes a kéznek. Erre a területre a fedlap feketéje helyett az ezüstös-szürkésfehér alapszín a jellemző, de az eleganciaérzet itt is megvan: ezúttal fekete csíkok tagolják a kéztámaszt és a vele egybeolvadó tapipadot, majd fokozatosan sötétül az alapszín a billentyűzet melletti peremen. Az egérgomb két különálló helyett egy hosszú; az Asus újabb notebookjairól már ismerhetjük ezt a megoldást. Az egérgomb alatt találhatóak a különféle állapot- és funkciójelző segédfények.
Hátára fektetve a noteszgépet figyelmesek lehetünk a 48 Wh teljesítményű akkumulátorra. Mivel a többi alkatrész fedelét matrica védte, így ezek megtekintésétől ezúttal eltekintettünk.
Szükség esetén akár 180 fokra is lehajtható a kijelző, bár kevés felhasználó fogja ilyen szögből nézni a képernyőt. Az összeszerelési minőség kellemes csalódás volt – nincsenek rések az illesztéseknél, semmilyen recsegést, ropogást nem tapasztaltunk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
MSI FX603 - vérfrissítés az F sorozatban
Új hardverrel próbáltuk ki az MSI korábban már tesztelt, multimédiás notebookját.
-
MSI F, mint feltűnő
Kipróbáltuk az MSI legújabb notebooksorozatának 15,6 hüvelykes tagját, az FX600-at.
-
Gigabyte notebook - egy lépéssel lemaradva?
A gyártó Q1580M laptopját próbáltuk ki, melynek még Core 2 processzora és régies kabátja van.
Előzmények
Nyári laptopáradat az MSI-től
Tekintélyes MSI notebook és apró Asus netbook érkezett
CES 2010: Bemutatkoztak az új generációs Intel platformot használó MSI laptopok
-
MSI X-Slim – Macbook Air után szabadon
Kipróbáltuk az MSI vékony gépét Atommal és egy kicsivel jobb processzorral.
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
TUDÁSTÁR
Szeretnéd jobban megérteni?
Hirdetés
Percről percre
Gran Turismo 6 - Gameplay videó
Friss játékmenet videó érkezett a széria 6. rés...
Toukiden - Videók és képek
Friss képeket és trailereket kaptunk az Omega F...
Valhalla Knights 3 - Trailer
Friss trailer érkezett a Vita exkluzív játékból.
A második Okostelefon Akadémián a helyszolgáltatásoké lesz a főszerep
Csütörtök este nyitja kapuit a második Okostele...
Mi lehet vajon a Halo Bootcamp?
Érdekes cím tűnt fel a koreai korbesorolási hiv...
FUSE előzetes
Az Insomniac Games újabb sikervárományosa ki fog lépni a platformexkluzív szerepből és tiszteletét teszi Xbox 360-on is. Az előzetes információk alapján megérte rá várni.
HAF XM Minimal Mod
Úgy gondoltam, hogy ha már gépet rakok össze, akkor az legyen a szoba dísze, és ne kelljen eldugni.
Zopo C2
Egy véletlen folytán a W8 tesztje után néztem bővebben körül a "kínai piacon" és találtam rá.
ToughShield R500
A ToughShield egy igazán ellenálló strapatelefonnal kényezteti el a felhasználót, még pánik gombbal is rendelkezik, ám hardveres téren nagyon elmaradott már.
Rossz napja volt a Google-nak
Könnyen lehet, hogy újabb nagyszabású szövetségi versenyügyi vizsgálat indul a cég ellen az USA-ban, ezúttal a hirdetési piacon betöltött szerepük miatt.
Nokia N9 - Játsszunk droidot
Androidra írt játékok futtatása a Nokia N9 gyári operációs rendszerén, a MeeGo-n.
Ilyen az új Google Maps
Szebb, okosabb, kézreállóbb lett a Google talán legnépszerűbb szolgáltatása. Kissé sokáig kellett várnunk a kipróbálására, de megérte – még sosem volt ennyire könnyű tájékozódni.














