2016. június 30., csütörtök

Viszlát, Moore-törvény, szervusz, 7 GHz!

Éllovas hazánkban a mobilnet, végleg oda a BCLK tuning, nyakunkon a GDDR5X memória.

Moore-törvény, hibás Mac Pro VGA-k, tuningrekordok

Sokan nem tudják, de Kínában az újévi ünnepség az újhold első napjával kezdődik és tizenöt nappal később, teliholdkor fejeződik be. Tehát míg nálunk és a világ sok más országában az újév fix időpontra esik, addig a keleti országban naptárunk szerint mindig más időpontban tartják a tavaszünnepet, ami ott az újév kezdetét is jelenti egyben – a 2016-os esztendő egyébként a majom éve lesz. Hogy ez miért fontos számunkra, annak az az egyszerű magyarázata, hogy a legtöbb gyártó székhelye Kína vagy Tajvan, ahol ebben az ünnepi időszakban szinte teljesen megáll az élet, legalábbis ha munkáról van szó, így érthető, hogy ezekben a napokban erősen megcsappannak a friss bejelentések. Az előrelátóbbak persze úgy időzítenek a pangás elkerülése érdekében, hogy épp ebben a holtidőben tűnjön fel új termékük, így akár nagyobb figyelmet is kaphatnak, mint akkor, amikor a hétköznapi "darálóban" kell boldogulniuk.

Egy szó mint száz, a kínai újév ellenére sem maradtunk hír nélkül, már csak azért sem, mert van élet Kínán kívül is. Az Intel háza tájáról például többféle témában is érkeztek hírek. Elsőként a Moore-törvény került elő, méghozzá abból kifolyólag, hogy valószínűleg a jövőben nem lesz érvényes Gordon E. Moore jóslata, mivel a chipgyártás más irányt vett, ami stratégiaváltást is jelent egyben. Hogy pontosan mi ez az új irány, és miért válik okafogyottá az önbeteljesítő jóslat, arról részletesebben is értekeztünk.

Gordon E. Moore
Gordon E. Moore

Hírek érkeztek a BCLK tuning kapcsán is. Egészen pontosan az amerikai PCWorld készített egy interjút az Intel képviselőjével, amiből világosan és tisztán látszik, hogy a cég milyen sorsot szán a tuningolás ezen formájának. És ha már tuning, rögtön itt említsük meg, hogy külföldi tuningmestereknek sikerült a Skylake órajelét 7 GHz fölé tornászni, míg idehaza subaruwrc ért el először 8 GHz feletti CPU-órajelet, méghozzá egy AMD központi egységgel.

Tuningrekord, magyar módra
Tuningrekord, magyar módra [+]

Aktivitás volt észlelhető az AMD portáján is. Egyrészt kiszivárogtak a mobil Bristol Ridge APU-k paraméterei, másrészt újabb pletykák bukkantak fel az AMD Zen architektúra kapcsán, amelyek most már 32 magot és nyolccsatornás memóriavezérlőt valószínűsítenek. Később pedig az is kiderült, hogy a cég hibás FirePro kártyákat szállított egyes Mac Pro masinákba, így visszahívási kampányt rendeltek el.

Gondok lehetnek a Mac Pro VGA-jával
Gondok lehetnek a Mac Pro VGA-jával

Szintén nem elhanyagolható hírek, hogy a Micron már idén nyáron megkezdi a GDDR5X memóriák tömeggyártását, valamint az Amazon ingyenes videojáték-motorját, a CryEngine alapokra építő Lumberyardot sem lehet figyelmen kívül hagyni.

Egy kevés újdonság a szórakoztatóelektronika világából is érkezett, mint például a JVC XX fejhallgató, becses típusmegjelölése szerint a HA-S900XBT, ami felűnő külsejével, valamint vezetékes és vezeték nélküli (Bluetooth) működésével kívánja magára vonzani a figyelmet. Szintén a figyelem felkeltésére gyúrt a kissé megosztó külsejű, de méregdrága Fi70 hangrendszer, amelyet a Fluance mutatott be.

További hardveres hírek az utolsó oldalon lévő videós hírösszefoglalóban láthatóak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.