Konteók: mi lesz a Sharppal Európában?

A vállalat szeptember elején ismerteti jövőbeni terveit, ezért összeszedtünk néhány lehetséges forgatókönyvet.

Tények és konspirációs teóriák

Tények

A szórakoztatóelektronikai, és ezen belül is elsősorban a tévés iparágban sokáig megkerülhetetlen szerepet játszó Sharp 2010-11 környékére egyre nagyobb bajba került. Az elhibázott fejlesztési döntések, a rossz üzletpolitika, a gyenge marketing és a fukushimai atomerőmű katasztrófája miatt a vállalat alatt megrogyott a talaj. 2014 őszén a konszern végül eladta európai tévé és AV részlegét a pozsonyi székhelyű Universal Media Corporationnek. Az OEM beszállítóként ismert szlovák cég megkapta a technológiákat, valamint a névhasználati jogot, de eddig valamiért tetszhalott állapotban tartotta a márkát.

Próbáltuk velük felvenni a kapcsolatot 2015 első napjaiban, hogy megtudjuk, mik a terveik a Sharppal, de az érdeklődést elhárították. Most viszont a jelek szerint fordult a szél, ugyanis szeptember 3-án az UMC sajtótájékoztatót tart a technológiai szektor egyik legfontosabb éves eseményén, a berlini IFA-n. A rendezvény témája a Sharp európai jövője lesz; itt most azt próbáljuk előzetesen kitalálni, hogy vajon mit is fognak bejelenteni. Több elméletet is felállítottunk, próbáltunk párhuzamot vonni más márkákkal, a cikk végén pedig lehet szavazni arról, hogy melyik elmélet tűnik a legvalószínűbbnek, illetve természetesen a kommenteket is várjuk a fórumban. Lássuk akkor a szerintünk lehetséges Sharp jövőképeket!

1. Teljes leválás – cél a középkategória Grundig-módra

Amikor az Universal Media Corporation átvette a Sharp európai üzletágát, volt arról szó, hogy a jövőben az európai cég megkapja majd a japánok fejlesztéseit, és "csak" a gyártást, illetve a kommunikációt kell magára vállalnia. Ebben egy évvel ezelőtt még volt is némi ráció, azonban azóta sok minden megváltozott.


[+]

A Sharp nem tudott úrrá lenni a nehézségeken, így a gazdasági mélyrepülés tovább folytatódott az elmúlt egy évben. Többek között összezuhant a részvényárfolyam, megmaradtak a veszteségek, emiatt a cégnek meg kellett válnia egyébként jól teljesítő észak-amerikai tévés üzletágától, és elindultak a tárgyalások azzal kapcsolatban is, hogy értékesítenék az LCD panelgyártó üzemek egy részét.

A japán anyavállalat egyáltalán nem tűnik egy olyan, egészséges szervezetnek, amelynek jelen állapotában rendelkezésére állna az az ipari mennyiségű pénz, ami a kutatás-fejlesztéshez szükséges. Elnézve az idén, Japánban boltokba került készülékeket, megállapítható, hogy a Sharp mára lecsúszott az innovációs csúcskategóriáról. Ultra High Definition televízióik ugyan vannak, de nincs kvantumpontos technológiájuk, sem HDR támogatású panelük, a saját okostévérendszert teljesen elengedték, OLED-ben pedig nem is gondolkodnak.


[+]

Magyarul nem lenne sok értelme fenntartani egy ilyen együttműködést, úgyhogy első feltételezésünk az, hogy Berlinben az UMC be fogja jelenti, hogy az európai részleg függetlenítette magát. A tervek szerint a márkanevet nem építik le, a jövőben a cég innen-onnan vásárol, licenszel majd különféle technológiákat, és szép lassan egy stabil B kategóriás branddé válik, hasonlóan a mai Grundighoz vagy Thomsonhoz.

Ez a megoldás persze azt jelentené, hogy Európában teljesen más Sharp tévéket lehetne kapni, mint mondjuk Japánban. Ilyesmire jelenleg is van példa, például az észak-amerikai Philips nem a TPV, hanem a Funai kezében van, így azok a tévék különböznek a világ többi részén elérhető Philips televízióktól. (Ez az oka annak, hogy a CES-en nagy dérrel-dúrral bemutatott lézeres háttérvilágítású Philips készülékről Európában le kell mondani.)

Prohardver tipp: 35% esély

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sharp

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés