Gyorskeresés
Komoly és vicces webkamerák
A Genius komolyabb 1,3 megapixeles, illetve mókás külsejű webkamerái közül próbáltunk ki két-két darabot.
Hirdetés
Az 1,3 megapixelesek
Az elmúlt hónapokban megnéztünk néhány webkamerát a Creative, majd a Microsoft kínálatából is. Valahogy az volt az érzésünk, hogy a drága csúcsmodellek nem érik meg az árukat, mert a nagy felbontású érzékelőre és relatíve hatalmas képméretre nincs túl nagy igény ezen a téren. Most két részből álló sorozatba kezdünk, melyben egy híján tíz Genius kamerát vizsgálunk meg. Ma a két legkomolyabb, 1,3 megapixeles és két vidám kabátba öltöztetett, 0,3 megapixeles kerül terítékre. Valamit talán sejtenek a Geniusnál, hogy még a legnagyobb termékekbe sem tettek 2 vagy még több megapixeles érzékelőt. A Look 1320 dobozában a kamera, telepítőlemez és a használati útmutató mellett még egy vezetékes, fülre akasztható headsetet is találtunk, ára mégsem éri el a tízezer forintot.
Gömb alakú formájára mondhatnánk azt is, hogy konzervatív, de azt is, hogy kiforrott, praktikus. A csillogós fekete műanyag talpra állított szem vezetéke is a gömbből indul, így teljesen körbeforgatható. Tetejére fényképező gombot tettek, és beépített mikrofonja is van. Az 1,3 megapixeles érzékelő elé helyezett optikának kézzel állítható a fókusza. Ehhez a nem túl jó fogású ezüstös gyűrűt kell tekergetni. Finoman szabályozható vele a gyújtópont távolsága, többször is körbefordul, de jobb lenne, ha kevésbé szorulna.
Igaz, hogy nem tud úgy hátrabukni, mint mondjuk a Creative-ok, de a Look 1320 is megfelelően tág határok között mozog a függőleges tengelyen. A fentebb említett vízszintes körbeforgathatósággal együtt szinte bármilyen pozícióba beállítható, amiben több mint egy méteres vezetéke is segítségünkre van.
Egyszerű, de jól használható a mellékelt, fülre akasztható headset. Mikrofonját rugalmas szárra ültették, vékony vezetéke nem fog zavarni videotelefonálás közben. Azért a zsinór asztali géphez lehetne valamivel hosszabb, igaz, notebooknál éppen a rövidebb jönne be. Hangszóróját természetesen nem audiofil zenehallgatáshoz, hanem alacsony bitrátás hangátvitelhez méretezték.
Kaptunk kicsi mikrofonos fülest a Look 1322AF-hez is. Nevéből sejteni lehet, hogy szintén 1,3 megapixeles példányról van szó, az AF betűk pedig tényleg az automata fókuszt kódolják. Eddig nem voltak jó tapasztalataink a hasonló megoldásokkal, ezért kíváncsian vártuk, hogy a Genius mire képes.
Maga a kamera ismét átlagos, mondhatni unalmas, de legalább okos formatervezésű. A vezeték itt is a testéből és nem a talapzatából indul ki, így az érzékelő egy csuklón teljesen körbeforgatható. Némileg feldobja az egyszerű formát az oldalt és alul körbefutó átlátszó perem és a három LED vágott nyílásai. A lencsének fix kerete van, hiszen a fókuszálás automatikus. Erről a modellről sem maradt le az exponálógomb, amellyel állóképet készíthetünk.
Az előre- és hátrabillentés itt nem olyan tág határok között változhat, mint a Look 1320-nál, de a gömbcsuklós kialakításnak köszönhetően még egyszerűbb az irányba állítás.
Kettős funkciót lát el a talapzat. Enyhén megemelhetjük vele az érzékelőt, de a lapos monitorra csíptetésben is segítségünkre van.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Webkamerák az Icon7-től
A gyártó három webkamerája közül kettő járt nálunk.
-
Genius egerek a padon
Két navigátort, egy utazót és egy ergonomikus egeret próbáltunk ki a Genius kínálatából.
-
Genius webkamerák újra
Kétrészes Genius webkamera-tesztünk folytatódik, ezúttal öt olcsóbb modellt vizsgálunk meg.
Előzmények
Microsoft: újabb hardverek kommunikációhoz
-
A Microsoft csúcs webkamerái
Megnéztük, milyen képet vág – vagyis készít – kétszer két megapixelnyi webkamera a redmondi óriástól.
Webkamerák Asus színekben
-
Kreatív Creative webkamerák
A főként hangkártyáiról, hangszóróiról és MP3-lejátszóiról ismert márka négy webkameráját vetettük alá kivizsgálásnak.
Jénai optika kerül a Logitech új, HD-felbontású webkameráiba
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
















