2016. július 30., szombat

Útvonal

Tesztek » Alaplap rovat

Intel Z170 chipsetes alaplaptrió Skylake-hez

Kipróbáltunk három, LGA1151-es Skylake processzort támogató alaplapot az Asus, a Gigabyte, és az MSI műhelyéből.

Hirdetés

Értékelés

Tesztünk végéhez érkezve megpróbáljuk röviden összefoglalni, majd értékelni a látottakat.

Az Asus ezen alaplapját most sem kifejezetten játékosoknak vagy tuningőrülteknek szánják, de ha eltekintünk a speciális igényektől, akkor ilyen célokra is megfelelhet a Z170-Deluxe. Felszereltségét tekintve szintén eléggé tetszett nekünk ez a modell, ugyanakkor 97 000 forintos árát még így is sokalljuk picit.

A Gigabyte Z170X-UD5 a szokásos UD5 vonalat viszi tovább, azaz az erős, már-már felsőkategóriába átcsapó középkategóriát. Ez a modell egy letisztultabb, sallangoktól mentes, a vállalat évek során kialakult irányvonalát követő megoldás, melyről azért az extrák sem hiányoznak, hisz az alaplap például két M.2-es PCIe SSD-t is képes fogadni bármilyen kiegészítő kártya nélkül, illetve ott a Thunderbolt 3 támogatása is. A Z170X-UD5 jelenleg 67 000 forint környékén érhető el, ami ugyan nem kevés, de szerintünk reálisnak nevezhető, így részünkről ajánlott a Gigabyte ezen modellje.

Az MSI Z170A GAMING M7 nevű alaplap alapvetően egy tetszetős modell, ugyanakkor a két általunk felfedezett nyilvánvaló probléma felett nem tudunk elsiklani, ami egy nagyjából 74 000 forintos alaplap esetében szerintünk nehezen engedhető meg.

Gigabyte Z170X-UD5 alaplap Asus Z170-Deluxe alaplap

Oliverda

A tesztben szereplő alaplapokat az egyes gyártók képviseleteitől kaptuk kölcsön.

Hirdetés

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.