Hirdetés

Intel P45 MSI módra

Első benyomások

Lassan hagyománnyá válik az Intelnél, hogy minden évben a tavaszi CeBIT-en kiállítja, majd a nyári Computexen hivatalosan is elindítja új középkategóriás alaplapi chipkészleteit. Ennek megfelelően idén rengeteg P45-ös deszkát láttunk Hannoverben, mához majdnem pontosan három hétre pedig kezdődik a tajvani Computex. Az MSI jóvoltából az európai hardveres újságírás elitjével együtt valamivel korábban kipróbálhattuk a friss terméket. Ráadásul nem egy egyszerű alaplapos csomag pottyant a kezünkbe, sőt nem is egy hétköznapi sajtótájékoztatóra kaptunk meghívót. Az újdonságokat az osztrák Alpok szívében, egy háromnapos rendezvény keretein belül tárták elénk. És nem csak alaplapokat kaptunk, hanem a P45-ös chipkészlettel foglalkozó tajvani szakemberek – köztük a BIOS-ért, áramellátásért, áramköri tervezésért felelős csapatok vezetői – is a rendelkezésünkre álltak.

Sógoréknál eddig csak a fővárost és a Hannover felé vezető „Autbahn”-t láttam, így óriási élmény volt felkanyarogni az Alpok szívébe, Saalfeldenbe. Kiselefánt, a törzskönyve szerint zöld, mindenki más szerint kék, csobbanós Suzuki jól bírta az 500 kilométeres utat, bár a hegyek között már erősen noszogatni kellett, hogy haladjon.

Alig érkeztem meg a szálláshelyre, máris körülvett az európai PR munkatársak és ázsiai MSI szakemberek serege, hogy kifaggassanak, mi a véleményem a termékeikről. Bizony, kaptak hideget is, amikor az egyébként felépítésben egyre jobb alaplapjaik BIOS-ára terelődött a szó. Ezen a téren az MSI eddig lemarad az Asus vagy a Gigabyte mögött, de biztosítottak róla, hogy a másnapi sajtóbemutatón és a harmadik napon megrendezett tuningversenyen olyan részletes beállítási lehetőségeket mutatnak majd, amilyet még soha.

Sejtelmes mosolyt kaptam válaszul, amikor arról érdeklődtem, hogy a mostani terméknevek mellett szándékozik-e az MSI az Asus ROG (Republic of Gamers) sorozatához hasonló, egyedi csúcsmodellekkel előrukkolni. Sikerült némi információt kicsikarni az Intel közelgő G sorozatú, tehát grafikus magot tartalmazó chipkészletével kapcsolatban is – annyit volt hajlandó elárulni a mérnökök vezetője, hogy 3D teljesítményben nem éri utol az AMD és NVIDIA termékeit, de HD-s képességei ígéretesek. Egyszerre három (két digitális és egy analóg) képkimenetet tud kezelni, és az MSI nemcsak microATX, hanem teljes méretű, ATX formátumú alaplapot is épít majd rá, hogy alaposan meg lehessen rakni hangkártyával, tunerekkel.

Szó esett az MSI egyéb termékeiről is. Rövidesen hazánkba is megérkezik a Hybrid Freezer VGA-hűtő, melyet először GeForce 9600 GT-n láthatunk majd. Az átlagos hűtőkkel ellentétben, amikor nincs szükség a teljesítményére, ventilátora leáll. Megtudtam, hogy a Wind márkanevet nemcsak a Computexen debütáló Eee PC klónnak adják, hanem kicsi, asztali számítógépeknek is. Szintén a Computexszel kapcsolatos, hogy valamilyen merőben új, autóba szerelhető számítógéppel is készül az MSI.

Hasznos információ lehet, hogy a tuningos memóriagyártók közül az MSI-nek a Corsairrel a legjobb a kapcsolata, az ő moduljaikkal végzik a legjobb tesztet. Igaz, hogy a mérnökök az Intel P45-ös csapatból érkeztek, de jó véleménnyel voltak az AMD-vel való együttműködésről is. Kár, hogy a notebookos Puma platformról még semmi kézzelfogható információt nem adtak. Elmarasztaló szavakat hallottam az NVIDIA-val kapcsolatban – szerintük a legtöbb problémát a későn érkező meghajtószoftvereik okozzák, az ESA pedig szép és jó, csak nem adnak hozzá elég támogatást.

Végül csak úgy viccesen megkérdeztem, hogy ki a fene felelős a Circu-Pipe hűtési megoldásért. A tervezőcsapat főnöke büszkén kijelentette, hogy ő. Elmagyarázta, azért kell magasra emelni az északi híd hőjét, mert akkor jobban le lehet szellőztetni a hűtőbordáról. Példaként az általunk is tesztelt K9N2 Platinumot hozta fel, ahol az alaplappal párhuzamosan szellőző processzorhűtő mögé tették az ívet. Helytálló magyarázatnak tűnt, különösen az a része, hogy az alaplapon nem a FET-ek és egyéb áramköri elemek, hanem az északi híd igényli a legkomolyabb hűtést.

Bemutatkozik az Intel P45 és DrMOS

Másnap, a hivatalos ceremónián meghallgattuk Vincent Lai marketingfőnök köszöntőjét, melyben elmondta, hogy az MSI forgalmának 40%-át az alaplapok teszik ki, emellett 25%-ot a grafikus kártyák, és a notebookok is elérték a 25%-ot azzal, hogy az elmúlt évhez képest megduplázódott ez az ágazatuk. Jelenleg 21 európai országban van képviselete az MSI-nek, amit az év végére 25–26-ra szeretnének növelni. Megtudtuk, hogy a vállalat stratégiájában központi szerepet játszanak a környezetbarát „zöld” technológiák.


Vincent Lai – MSI Global Marketing AVP

Ezután az Intel P45 chipkészlettel kapcsolatos fejlesztést vezető mérnök vette át a szót, aki röviden bemutatta, miben új a P45 elődjéhez, a P35-höz képest. Továbbra is 1333 MHz a legmagasabb, hivatalosan támogatott rendszerbusz-órajel, de a P45 már kezeli a PCI Express 2.0-t, és 8–8 arányban osztó CrossFire-t tud a korábbi 16–4-es félmegoldás helyett. Az év elején azt lehetett hallani, hogy az új déli hidat rengeteg extrával szerelik fel, olyanokkal, mint a 10 gigabites Ethernet vezérlő vagy a beépített Wi-Fi modul. Ebből lényegében semmi sem valósult meg, ugyanis az ICH10 (és ICH10R) majdnem ugyanazt tudja, mint az ICH9-es elődök. Annyi a változás, hogy most már a RAID nélküli változat is fejlett AHCI-t kapott, ami a SATA egységek menet közbeni ki-bekapcsolását és az NCQ-t kezeli. Fejlődött, egyszerűsödött a hálózaton keresztüli vezérlés is (Wake-on-Event).

Lényeges újítás, hogy végre-végre a 45 nm-es CPU-kat gyártó Intel is méltóztatott kisebb csíkszélességre vinni alaplapi chipkészleteit. Még az X38 és X48 is 90 nm-es csíkszélességgel készült, de a P45 már 65-ön, ami szerényebb fogyasztást, kevesebb melegedést és valószínűleg extra tuningpotenciált is jelent. Különleges helyzetben van a P45-ös északi híd, ugyanis a középkategóriában ez az utolsó LGA775-ös, FSB-s modell, mert az év végén érkezik az integrált memóriavezérlős Nehalem, amely 2009 végére a középkategóriát is uralni fogja.

Sokkal részletesebb tájékoztatást kaptunk az MSI saját fejlesztéseiről, melyek a P45-ös alaplapjain mutatkoznak majd be. A felsőkategóriások nemcsak 1600 MHz-es, hanem 2008-as tuningos FSB-t is támogatnak, DDR2 memóriából 1200 MHz-ig, DDR3-ból 1800 MHz-ig nyúlik a specifikációs lista. Az energiagazdálkodással, hűtéssel és tuninggal kapcsolatos extrákat a DrMOS betűszó alá csoportosítják, ami a Driver–MOSFET páros kombinációjából született.

Lényege, hogy az egyszerűbb D-PAK és náluk jobb kapcsolási tulajdonságú Power-PAK tokozású diszkrét tranzisztorokkal ellentétben egy összetettebb áramkört használnak, amelyben két MOSFET és egy vezérlőchip van. Természetesen az újdonság minden paraméterében jobb az elődöknél. Fogyasztása 27,6%-kal kisebb, mint a D-PAK megoldásoknak, 30%-kal kevésbé melegszik, és átlagosan több mint 70%-kal kisebb helyet foglal el. Tuningnál lehet lényeges, hogy a DrMOS lényegesen kisebb tüskével és gyorsabban kapcsol, mint a korábbi megoldások.

Zöld, kék, piros

A zöld GreenPower megoldások a GreenPower Genie elnevezésű kiegészítőre támaszkodnak, amely a fő tápcsatlakozó és az alaplap közé ékelődik be. Segítségével monitorozni lehet az egyes feszültségágakon áthaladó áram erősségét, amiből egy windowsos alkalmazás ki tudja számolni az aktuális fogyasztást. A szokásos MSI CoreCell beállító mellé kapunk egy GreenPower Centert, ahol a processzorhoz, chipkészlethez és memóriához kapcsolódó feszültségeket állíthatjuk, sőt azt is megszabhatjuk, hogy az egyes alkatrészek hány fázist használjanak fel áramellátásukból. Ez a processzornál egyértelmű, hiszen ott eddig is több fázist használtak, de most az MSI a chipkészletet és a memóriát is legfeljebb két fázissal eteti.

Kék színt és XpressCool fantázianevet kapott az új MSI alaplapok hűtéssel kapcsolatos tulajdonságainak halmaza. Másodjára még vadabbra sikerült a Circu-Pipe hőcsöves hűtőrendszer. Mintha valami virágot vagy inkább egy alaposan összekavart csillagmotort raktak volna az északi hídra. A sajtóanyag szerint drámai hatása van az alaplap hőmérsékletére, mi viszont továbbra is szkeptikusak maradunk.

Naná, hogy ezzel még nincs vége! Hogy lehetne már szó nélkül hagyni, hogy az Asusnak van vizes hűtőrendszerbe köthető északihíd-hűtője? Az MSI is megcsinálta a sajátját Circu-Pipe Liquid néven. Különlegessége, hogy két bemenete és két kimenete van. Kevésbé hangzatosak, de legalább ilyen hasznosak az alaplapi alkatrészek és csatlakozók elhelyezését érintő módosítások. A felsőkategóriás modelleknél, melyekbe várhatóan egy (vagy akár két) méretes grafikus kártya kerül majd, elforgatták az adattárak csatlakozóit és minden előlapi vagy hátlapi konnektor tűsorát a deszka szélére tették. Ügyeltek arra is, hogy a látványos és nem éppen kicsi réztömbök ne gátolják a legnagyobb processzorhűtők felszerelését sem.

Tuningosokat valószínűleg a vörös színhez kapcsolódó, RapidBoost extrák érdeklik majd. Ide tartozik a kétfázisú chipkészlet- és RAM-áramellátás, valamint az MSI-től megszokottnál sokkal többféle BIOS-beállítás. Nemcsak opcióból lett több és a tartományokat növelték, hanem az egyes beállítási lépések is sokkal kisebbek. A memória és chipkészlet feszültsége például 10 mV-os, a processzoré 12,5 mV-os ugrásokkal állítható. A túlhajtást segíti az a funkció is, hogy az alaplap háromszor próbál elindulni (POST-olni) az adott beállításokkal, és ha ez nem sikerül, akkor negyedjére az alapértékekkel indul újra. Aki szeretné azt is tudni, hogy mi van az egyes beállítások mögött, az a szokásosnál sokkal részletesebb helpet talál az új MSI BIOS-ban.

MSI P45 család

Június elején nem kevesebb, mint hat Intel P45 chipkészletes alaplappal indít az MSI, amihez két szerényebb felszereltségű és olcsóbb P43-as társul. A felsőkategóriás Diamond, Platinum és Neo 2 díszes, szörnyes csomagban érkezik, az egyszerűbb Neo 3 és Neo szériáknál viszont környezetbarát pakkot kapnak a felhasználók. Júliusban jönnek a microATX és ATX méretű, integrált grafikus magos G45 és G43 alaplapok, valamint azok az egyedi extra P45-ös csúcsmodellek, melyekről több információt még nem akartak elárulni. Szintén júliusban kerülnek piacra az EFI BIOS-szal felszerelt modellek. Pontosabban az EFI BIOS-frissítések, ugyanis a mostani Diamond, Platinum és Neo 2 deszkákon is ott van az ehhez szükséges elektronika.

Tesztlaborunkban már a kínpadon fekszik egy MSI P45D3 Platinum, de egyelőre ellenfeleket és stabilabb BIOS-t várunk hozzá, ezért most csak a nyomtatott áramkört mutatjuk be. A fekete áramköri lapon mindenféle színű csatlakozót és aljzatot találunk, a tetején pedig ott pompázik a második generációs Circu-Pipe. Az alkatrészek elrendezése egészen jó, bár van pár apróbb észrevételünk vele kapcsolatban. A memóriafoglalatokat eltolhatták volna egy kicsivel jobbra, mert így a VGA-tól éppen nem lehet kinyitni őket. Kicsit zsúfoltan van egymás mellett az elsődleges PCI Express aljzat és a heat-pipe közé szorított négytűs tápcsatlakozó, illetve két ventilátoros tűsor. Az összes kondenzátor szilárdelektrolites, a lap jobb alsó sarkában látható a memória kétfázisú áramköre.

Jelentősen különbözik a Platinumtól a Diamond nyomtatott áramköre. Bal felső sarkából hiányzik az integrált hangkodek, ugyanis Creative X-Fi hangkártyát adnak hozzá. Más, vízhűtéssel is használható az észak híd blokkja, a délit pedig a két hosszú PCI Express aljzat közé tolták, ahonnan hiányzik a második rövid PCI Express. Valamiért megcserélték az IDE és SATA csatlakozók sorrendjét. Annak ellenére, hogy csúcsmodellről van szó, gyanús űr tátong a második hosszú PCI Express csatlakozó mögött. Talán azokon a korábban emlegetett extra lapokon itt egy kis LCD kijelző lesz.

Ugyancsak eltérő alapra épül a Neo3. Csak egy hosszú és egy rövid PCI Expess aljzata van, hűtése szerényebb, és IDE, SATA csatlakozóit sem forgatták el. Nincs alaplapi bekapcsoló- és reset gombja úgy, mint a nagyoknak, de kondenzátorai továbbra is szilárdelektrolitosak. A legegyszerűbb, Neo3-hoz hasonló, de vele mégsem azonos áramköri lapja a Neónak van. Színe piros, hűtése nélkülöz minden extrát, és bal szélén már hagyományos kondenzátorokat látni.

Táblázatban foglaljuk össze az új MSI alaplapok első hullámát:


Azóta történt

Előzmények

Hirdetés