GoXtreme WiFi: életképes lehet egy olcsó akciókamera is?

Képminőség: fotó, videó

Fényképezőgépként

Mint minden más akciókamera, ez az 5 megapixeles CMOS érzékelővel ellátott, 120 fok látószögű modell is lehetővé teszi állóképek elkészítését. De hasonlóan a többihez, ez is csak egy kiegészítő funkció, hiszen a beállítások nem módosíthatóak, tehát a hagyományos fényképezőgépeknél megszokott mozgástérnek, szabadságnak itt nyoma sincs. Mivel a nézőke és az LCD kijelző is hiányzik, így a felhasználó csak nagyjából tudja belőni, hogy pontosan mit is fog lefotózni, hacsak nem használja erre a már említett mobilos alkalmazást. A két eszközt egyszerre a kézben fogni viszont kicsit kényelmetlen, és ha már úgy is ott a telefon, akkor azért egyszerűbb azzal fotózni.


5 (2592x1944), illetve 8 (3264x2448) megapixel felbontású fotók készíthetőek a kamerával. Világosban, ideális körülmények között jó esély van rá, hogy a végeredmény értékelhető lesz, sőt még kevés fény mellett, félhomályban vagy mesterséges világításnál is egész jól teljesít. A kifejezetten sötétet viszont nem szereti, ilyenkor zajos, csúnya képek születnek, ám ez egyelőre ebben a termékcsaládban sajnos teljesen általánosnak mondható.

Videók

A szokásosnál némiképp kevesebb felvételi mód közül lehet választani, de ez igazából nem okoz problémát, hiszen a másodpercenkénti hatvan képkockás rögzítési sebességgel dolgozó 720p (1280x720 képpont) profil bekerült a kínálatba. Aki takarékoskodna a hellyel, az választhatja ugyanezt a felbontást, feleennyi képkockával. Akinek pedig mindenképp Full HD-ra van szüksége, annak sincs akadálya, de akkor be kell érni másodpercenkénti 30 képkockás rögzítési sebességgel, ami a gyors mozgások felvételekor, tehát jellemzően a sportos használat mellett nem az igazi. Ilyenkor ugyanis előfordulhat, hogy a kép akadozik vagy "hullámozni" kezd, úgyhogy jobb maradni a 720p/60fps opciónál, bár a hullámok még ilyenkor is fel-feltűnnek olykor. Lassított videók készítésére nincs lehetőség, de ez az ilyen árkategóriájú termékeknél egyáltalán nem meglepő.



A YouTube-ra feltöltött felvételek magukért beszélnek. Látható, hogy a sötétet annyi más rokonához hasonlóan ez a készülék sem tolerálja, ilyenkor látványosan jelentkezik a zajosodás, és a tónusok sem az igaziak. A színvisszaadással egyébként is akadnak problémái, még akkor is, ha süt a nap, tiszta az idő. Amennyiben lehetséges a vázra, kormányra történő rögzítést biztosító kiegészítő modul használata, akkor a rázkódás mértéke valamennyire lecsökkenthető, de teljesen kiküszöbölni nem lehet. Sajnos a többi periféria esetén ezzel hatványozottan kell számolni. És mivel a digitális képstabilizátort kihagyták belőle, ezért előfordulhat, hogy a remegés miatt élvezhetetlen anyagok születnek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés