A koreai illetőségű Cowon Systems aligha szorul részletes bemutatásra, rendszeres olvasóink számára bizonyára ismerősen cseng a cég neve, és alighanem az általa használt iAudio márkanév is rémlik innen-onnan. A vállalat tulajdonképpen mindkét márkát alkalmazza hordozható médialejátszóinál: az iAudio logó inkább a kisebb méretű, flashmemóriára épülő készülékekre kerül, a Cowon emblémát pedig többnyire a nagyobb, merevlemezt tartalmazó PMP-k kapják (vagyis kapta eddig lényegében egyedüliként a Cowon A2). A D2 valahol a két kategória között tanyázik, ám a koreaiak végül Cowon márkanév alatt hozták forgalomba a lejátszót. A megkülönböztetés jogos, a Cowon D2 ugyanis kilóg az iAudio márkájú holmik sorából. Sőt, úgy általában eddig senki nem csinált ebben a kategóriában ilyen készüléket.
A Cowon D2 hiánypótló eszköz a maga nemében, a koreaiak ugyanis megcsinálták azt, ami a nagynevű konkurenseknél továbbra is legfeljebb ígéretszinten létezik: az érintőkijelzős flashmemóriás médialejátszót. Az érintőpanel nyilván drágább, mint a hagyományos TFT, így bökdöshető képű médialejátszókkal eddig kizárólag a drágább, merevlemezt is tartalmazó prémium kategóriás PMP-knél találkozhattunk – itt már nem oszt, nem szoroz, ha az árcédulára végül pár ezressel magasabb összeg kerül.

A koreaiak ezt a gyakorlatot törték meg a D2-vel, mely a többnyire olcsóbb, flashmemóriás készülékek mezőnyében is bevezeti ezt az extrát. Bár a nagy attrakció ez esetben az érintőpanel, a Cowon D2 még hagyományos TFT-vel is különleges darabnak számítana, erre garancia többek közt a gyors, mégis energiatakarékosan működő feldolgozóegység (a gyári adatok szerint a lejátszó akár 52 órán keresztül zenél folyamatosan egy feltöltéssel), a kitűnő szoftver, illetve a készülék bővíthető memóriája, mely a prémium kategóriában sajnos egyre kevésbé divat mostanság.
A lejátszó hazai importőrének közreműködésével nemrég mi is megismerkedhettünk a D2 egy korai tesztpéldányával. A tesztpéldány ezúttal tényleg nem kereskedelmi forgalomba szánt darab volt, így tartozékokat alig kaptunk hozzá, és azt sem tudjuk megmutatni, hogy milyen dobozban érkezik a készülék. Ellenben a kereskedelmi forgalomba kerülő lejátszó csomagjában található tartozékok közül ezúttal is érdemes kiemelni a magyar nyelvű kézikönyvet, valamint adunk egy pirospontot a gyártónak azért, amiért a D2 mellé egy 230 voltos hálózati töltőt is mellékel (már csak azért is, mivel USB csatlakozáson keresztül kétszer annyi időbe telik feltölteni a lejátszó akkumulátorát).

A készüléket kézbe véve, illetve a fotók alapján kijelenthetjük, hogy a Cowon D2 nem elsősorban külalakjával kíván hódítani. Ettől persze még nem ronda a lejátszó, de aki fényes, csillogó házra, netán teljes fémborításra vágyik, az csalódni fog az alapvetően egyszerű felépítésű, letisztult külsejű D2-ben. A készülék előlapját szinte teljesen betakarja a 2,5 hüvelykes (körülbelül 6,3 centiméteres) képátlójú, 16 millió színárnyalat megjelenítésére képes QVGA (320x240 pixeles) felbontású érintőpanel. Ez a felbontás és képméret szerintünk teljesen ésszerű kompromisszum, ekkora kijelzőn már a szem különösebb megerőltetése nélkül is lehet videót vagy képeket nézegetni. A lejátszó még így sem ormótlanul nagy, ellenben szokatlanul vastag, alighanem a bonyolultabb felépítésű és az átlagosnál vastagabb kijelzőpanelnek köszönhetően.
Az érintőpanelhez toll nem, csak egy kis háromszögletű bökdöső jár, de alkalomadtán az ujjunk is megteszi „kezelőszervnek”, cserébe sűrűbben kell tisztogatni a kijelzőt. A készülék oldalára helyezett három gombot is segítségül hívhatjuk a navigációhoz, illetve a hangerőszabályzáshoz, így például akkor is lehalkítható a lejátszás, ha valamiért éppen nem tudunk a kijelzőn matatni.
A lejátszó másik komoly vonzereje a memória bővíthetőségében rejlik, ami manapság olyan tulajdonság, mely sajnos mindinkább kiszorul a prémium szegmensből. A Cowon D2 memóriáját SD kártyákkal lehet bővíteni, így akár további 4 gigabájttal megtoldható a maximális kapacitás (a későbbi firmware-frissítésekkel állítólag ez a bővítési határ kitolódhat). A lejátszó a számítógéphez csatlakoztatva természetesen kártyaolvasónak is használható ilyenkor. A többek között erre a célra is rendszeresített USB csatlakozót egy diszkrét takarópanel alá helyezték, a videokimenet társaságában.
Utóbbin keresztül a készülék képe más megjelenítőre is átjátszható, ám ehhez előbb be kell szerezni az opcionális, speciális kialakítású kompozit videó, sztereó audio összeköttetést biztosító kábelt, ráadásul ilyenkor az érintésvezérlésről le kell mondani. A kép kiküldése más megjelenítőre magabiztos mozgóképkezelésről árulkodik, és csakugyan; a Cowon D2 pörgősen, akadozásoktól mentesen (állandó, 30 képkocka/másodperces sebességgel) játssza le a videókat. Itt az egyedüli kényelmetlenséget legfeljebb az okozza, hogy a filmeket a lejátszás előtt kénytelenek vagyunk a megfelelő formátumba konvertálni. A kijelző képminősége szerencsére nem ront semmit a zsebmozi élvezetén, a színek teltek, a fényerő eloszlása már-már tökéletes, és a kontraszt is átlagon felüli.
A Cowon D2-n ebből kifolyólag még képeket is szívesen nézegettünk, ráadásul itt különösen nagy hasznát lehet venni az érintőkijelzőnek, hiszen a bökdöséssel remekül lehet zoomolni, vagy ide-oda tologatni a képeket. A lejátszó segítségével olvasgatással is tölthetjük unalmas óráinkat, a D2 ugyanis e-book funkciót is kínál, mely ráadásul kombinálható a zenehallgatással.
A D2 a Cowon azon médialejátszói közé tartozik, amelyeknél a zenelejátszási funkció teljesen egyenrangú szerepet játszik a többi üzemmóddal. A készülék itt a gyártótól megszokott repertoárt kínálja, azaz az elmaradhatatlan WAV és a legnépszerűbb tömörített formátumokon (MP3 és WMA) túl az OGG Vorbis és FLAC fájlokkal is megbirkózik, sőt APE-támogatást is ígér egy későbbi szoftverfrissítés által.

Zenehallgatás közben egy sor hasznos és kevésbé hasznos effektust hívhatunk segítségül, amennyiben az alap hangszín valamiért nem nyeri el a tetszésünket. A JetEffect hangeffektek közé tartozik többek közt a mélyhang kiemelésére hivatott BBE és Mach3Bass, a 3D Surround és a Stereo Enhance. Mindez egy ötsávos, öt gyári profillal rendelkező, szabadon paraméterezhető equalizer-beállítással fűszerezhető. A paramétereket természetesen lejátszás közben is szabályozhatjuk. Zenehallgatás során egyébiránt a szokásos információk és a dalszöveg (ha a zenefájl tartalmaz ilyet) mellett akár az albumborítóban is gyönyörködhetünk.
A lejátszó által megszólaltatott hang minőségébe ezúttal sem tudunk belekötni, ellenben a füldugasz értékelésétől most eltekintünk, lévén a tesztcsomagban nem volt ilyen tartozék. A Cowon D2 egyébként az egyik leghangosabb készülék, amivel valaha találkoztunk: a csatornánkénti 37 mW-os teljesítményre különösen büszke a gyártó – a mi mellkasunk azért annyira nem dagadna a helyükben, az óvatlan tulajdonos ugyanis könnyen a fül-orr-gégészeten találhatja magát az önfeledt zenehallgatás eredményeként.

A Cowon D2-ből mindezen túl nem hiányzik az alapvetően jó minőségű FM rádió sem, melynek adását akár fel is vehetjük, ilyenkor WMA formátumba történik a rögzítés 32-től 256 kbps-ig terjedő bitrátával (mikrofonról is rögzíthető hang ugyanebbe a formátumba).
A készüléket kipróbálva, illetve a D2 tudástárházát elnézve megállapíthatjuk, hogy a koreaiaknak ezúttal tényleg sikerült a maga nemében páratlan médialejátszót alkotniuk. Az érintőkijelző ebben a szegmensben gyakorlatilag egyedülálló extra, számos esetben nagyon jól jön a memóriakártyákat fogadó bővítőaljzat is, a médiatámogatás, a funkciólista és a szolgáltatások minősége, prezentációja pedig szokás szerint példás. A Cowon D2 igazi prémiumkategóriás médialejátszó, mely számtalan előnnyel bír versenytársaihoz, kategóriatársaihoz képest.
Mindennek azonban komoly ára van, így a legolcsóbb, 2 GB memóriát tartalmazó változatért jelenleg csaknem 57 000 forintot kérnek – ennyiért már a jóval nagyobb kapacitással rendelkező merevlemezes készülékek közül is mazsolázhat a vásárló. A Cowon D2 funkcióit és felszereltségét ettől függetlenül legjobb tudomásunk szerint senki nem hozza ebben az árkategóriában. A lejátszót ezért elsősorban páratlan tudása alapján ítéljük meg, ennek megfelelően kiérdemelten kapja tőlünk a lehető legjobb minősítést.

| Adatlap | |
| Termék neve | Cowon D2 |
| Adattároló | flashmemória 2 GB vagy 4 GB kapacitással (bővíthető maximum 4 GB-os SD-kártyával) |
| Kijelző | 6,35 centiméter képáltójú, QVGA (320x240 pixel) felbontású érintőpanel (16 millió színárnyalat) |
| Frekvenciatartomány | 20 - 20 000 Hz |
| Jel/zaj viszony | 95 dB(A) |
| Maximális teljesítmény @ 16 ohm | 37 mW csatornánként |
| Támogatott fájlok, formátumok | MP3 (VBR is), WMA, WAV, OGG (Q0-Q10), FLAC (0-8 tömörítési szint) JPG, AVI/WMV (konvertálás után), TXT |
| Lejátszási idő | kb. 52 óra (zenelejátszás) kb. 10 óra (videolejátszás) |
| Funkciók, extrák | diktafon, képnézegető, video- és zenelejátszó, felvétel mikrofonról és vonalszintű bemenetről, FM rádió (felvétel is), tévékimenet, USB háttértár (USB 2.0), SD-kártyaolvasó, e-book (txt fájlokkal), számológép, ébresztőóra |
| ID3 tag támogatása | ID3 V1, ID3 V2 2.0, ID3 V2 3.0, ID3 V2 4.0, dalszövegek is |
| Hangszínezés | ötsávos EQ (öt előre beállított, szabadon paraméterezhető hangszínnel), BBE, Mach3Bass, 3D Surround, Stereo Enhance, MP Enhance |
| Méret | 78 x 55,4 x 16,6 mm |
| Tömeg | 91 g (akkumulátorral) |
| Bruttó fogyasztói ár | 2 GB: 56 900 Ft 4 GB: 69 900 Ft |
| Forgalmazó | Infopatika Kft. |
Ami tetszett:
Ami nem tetszett:
![]() |
| Cowon D2 |
Renwick
A bemutatóban szereplő Cowon médialejátszót az Infopatika Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.