3Dconnexion SpaceNavigator

Mai tesztalanyaink alapötlete az űrkutatásból származik. 1993-ban a Columbia űrsikló fedélzetén működtettek először robotkart a világűrben. Térbeli mozgatásához nagyon precíz pozicionáló eszközre volt szükség. Ez a technológia később beszivárgott a tervezők világába, ahol szintén fontos kérdés a 3D-ben való mozgás, irányítás. 2006 végén már az átlagfelhasználók számára is készült egy redukált modell.

A különleges eszközöket a Logitech egyik leányvállalata a 3Dconnexion fejleszti és gyártja. Ma két termékükkel, az egyszerűbb, elsősorban otthoni felhasználásra szánt SpaceNavigatorral és a komolyabb SpaceExplorerrel ismerkedünk meg, melyekben ugyanaz a hat szabadsági fokú irányítószerv van, csak formában és a mellékelt gombok számában különböznek.

Már kicsomagolás közben feltűnt, hogy a SpaceNavigator rettenetesen nehéz, tömege közelíti a fél kilogrammot. Mély benyomást tett ránk míves kidolgozása. A gyönyörű és vaskos fémtalpon tökéletesen illeszkedő fényes műanyag gyűrű futott körbe a gyártó emblémájával és nevével. Tetején nagy, igényes, gumírozott gombszerű valamit találtunk csillogó felső betéttel. A számítógéphez USB porton keresztül csatlakozik. Mindkét oldalán, a fém alsórész fölött van egy-egy programozható gombja. Működés közben sejtelmes (kikapcsolható) kék fény öleli körbe a irányítószerv tövét.

Aljára csúszásgátló gumigyűrűt tettek, hogy stabilan álljon.

Hogyan kell használni? Elsősorban nem egér helyett, hanem bal kézbe fogva, a megszokott mutatóeszköz mellett, azt kiegészítve. Ujjainkkal irányíthatjuk, így nagyon precízen dolgozhatunk vele. Kezünk nem fog elfáradni, mert csuklóból az asztalon támaszkodhat.

A háromdimenziós tér mind a hat szabadsági fokán mozognak a 3Dconnexion eszközei. Tologathatjuk őket előre-hátra, jobbra-balra és emelhetjük, illetve süllyeszthetjük, ezzel meg is van a három térbeli tengely. A hozzájuk tartozó forgatásokat a nagy gomb tekerésével, előre-hátra, illetve jobbra-balra döntésével kapjuk meg.

Leírva talán bonyolultan hangzik ez, de a valóságban csöppet sem az. Érdemes megnézni az alábbi videót, mely szemlélteti az alapokat.

Mindez szép és jó, de hogyan csinálják? A pozicionáló eszköz lelke néhány fényforrás és érzékelő. Ezeket két szinten helyezték el hármasával. Az egyiken függőleges, a másikon vízszintes réseken keresztül kukucskálnak a lámpákra a szenzorok, így együttesen ki tudják következtetni, merre, hogyan mozgott a kupak. Az eljárásban az a nagyszerű, hogy nem kapcsolódik a mechanikus részhez, így nem kell kalibrálni. A szokásos, potméteres joystickek elcsúszása, beégése sem veszélyeztet. Az alábbi videón a belsőről kapunk egy kis ízelítőt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!