Az XDModo napelemes töltő az ablakban szeret sütkérezni

Egyre több napelemes töltő lát napvilágot (szó szerint is) a piacon, melyek mindenféle méretben és kapacitásban próbálják meg csillapítani mobil eszközeink energiaéhségét. Sok olyan szituáció elképzelhető, ahol egy hálózati töltővel nem sokra megyünk, például kirándulás folyamán, erdő közepén aránylag ritkán találni konnektort. Láttunk már összecsukható és összehajtogatható variánsokat, azonban az XDModo picit más szemszögből közelíti meg a kérdést.


[+]

Az XDModo Solar Window Charger nevében minden fontos tulajdonságát tartalmazza, melyek közül főleg a „Window” jelző érdekes, ugyanis olyan a kialakítása, hogy bármilyen ablakra képes felcuppanni, így az üvegen keresztül szívja magába az éltető energiát. Persze jogosan felmerül a kérdés, hogy ha otthon tapasztjuk az ablakhoz, akkor ezzel az erővel a hálózatról is tölthetnénk, ezért a gyártó egy 1400 mAh-s akkumulátort is beépített a szerkezetbe, mely egy átlagos okostelefon teljes regenerálására elegendő töltést képes tárolni.


[+]

A koncepció szerint otthon, irodában, vagy éppen kirándulás előtt az autó ablakára kitesszük, az akkumulátor feltölt, majd mint akkupakk funkcionál a továbbiakban. Kérdés, hogy a nem túl nagy felületű napelemnek mennyi ideig kell sütkéreznie az akku maximális töltöttségéhez. Egy mini USB kábelen keresztül nap hiányában hálózatról is tölthető a belső akkumulátor, mely hagyományos USB portján keresztül szinte bármilyen mobil eszköz üzemidejét képes valamennyivel meghosszabbítani. Vételára 49,95 euró.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés