Gyorskeresés
Szponzorunk
A világ minden táján használható, többportos USB-s töltőt dob piacra az Arctic
Bárhol tölthetjük vele USB-s eszközeinket, ahol van konnektor.
Hirdetés
Az Arctic nem csak a különböző hűtők fejlesztése terén jeleskedik, hanem mindenféle kiegészítővel is foglalkozik már egy ideje, többek között akkumulátortöltőkkel is. A 4 darab USB csatlakozóval rendelkező, konnektorba dugható Charger PRO 4 is ezt a termékcsoportot gyarapítja. Ezzel tulajdonképpen majdnem mindent elmondtunk az eszköz képességeiről, de a normál telefontöltőknél alig nagyobb méretekkel rendelkező terméknek van pár említésre méltó tulajdonsága.
A legfontosabb ezek közül, hogy aktív PFC-s, 100-240 voltos feszültségtartományban átkapcsolás nélkül használható, a villásdugója is cserélhető, amiből háromfélét is találunk a dobozban, tehát a világ minden táján tudjuk használni – ahol van konnektor és áram is. Gyakori utazóknak ez nagy segítség lehet, ugyanis egyre több mobil eszköz tölthető USB porton keresztül, így nem kell mindegyikhez külön-külön töltőt vinni, vagy ezek hiányában a notebookunk összes USB portját erre a célra lefoglalni, vagy csak emiatt bekapcsolva tartani.
A Charger 4 PRO-nak természetesen mind a négy portja használható egyszerre, és 5 voltos feszültség mellett összesen maximum 2,5 A leadására képes. Ára 15 euró és két év garanciát vállal rá a gyártó.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!






