Gyorskeresés
Szponzorunk
Töretlen az ARM és a GlobalFoundries kapcsolata
A bérgyártó 28 nm-es technológiája komoly áttörést jelenthet majd a SoC lapkák fejlődésében.
Hirdetés
Az ARM még 2009 őszén kezdett közeledni az AMD-ből kivált GlobalFoundries-hoz, ám most a Mobile World Congress rendezvényt kihasználva konkrét tervekkel álltak elő az említett vállalatok. Az új generációs SoC lapkák az előzetes várakozások szerint számos tekintetben túlmutatnak a jelenlegi megoldásokon, hiszen 40%-kal nőhet a teljesítmény amellett, hogy a fogyasztás 30%-kal mérsékelhető.
A mobil készülékeknél természetesen kiemelten fontos a készenléti állapothoz tartozó energiaigény is. Az ARM és a GlobalFoundries szerint az új generációs SoC rendszerek azonos körülmények között, akár kétszer tovább fogják bírni egyetlen feltöltéssel. A fejlődést a bérgyártó 28 nm-es csíkszélességű Gate-First High-K Metal Gate (HKMG) gyártástechnológiája teszi lehetővé, melyből a HP (high performance) és az SLP (super low power) eljárás lesz elérhető az ARM partnerei számára.

Az architektúrák fejlesztésével és licenszelésével foglalkozó ARM a Cortex-A9 jelzésű processzormagokat készíti fel a GlobalFoundries 28 nm-es technológiájára. Az eljárás az információk alapján az év második felétől lesz elérhető, ám a chipek tömeggyártására még várni kell egy keveset. Az ARM partnerei várhatóan 2011-ben állnak elő 28 nm-es gyártósorokon készülő SoC lapkákkal.
Érdekesség, hogy a Cortex-A9 jelenleg is elérhető a TSMC 40 nm-es technológiáját használva, sőt az ARM a tajvani bérgyártóval is együttműködik a modernebb, 28 nm-es eljárás kapcsán, aminek a bevezetéséről nemrég számolt be a vállalat.
Azóta történt
A GlobalFoundries gyorsítja az ARM-ot
Sikeresen lezajlott az első GTC
A Dell fontolóra veszi az ARM-os szervereket
A szerverpiacban is gondolkodik az ARM
A GlobalFoundries beszámolt a távlati terveiről
Információk az AMD Ontario lapkájáról
A TSMC dobja a 22 nm-es technológiát
Kézikonzolokba kerülhet az ARM Mali nevű GPU-ja?
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





