Gyorskeresés
A Seagate szerint 2012 végéig kitart a merevlemezkrízis
A helyzet következtében a Dell úgy látja, hogy több termékbe kerül majd SSD.
Hirdetés
A thaiföldi esőzések által okozott áradás komoly téma egy ideje az IT világban. Legutóbbi helyzetjelentésünkben összefoglaltuk az aktuális állapotot, és bizony nagyobb a baj, mint hittük. Az elemzők általánosan úgy gondolják, hogy 2012 közepére állhat helyre a rend, de végre megszólalt egy iparági szereplő is. Stephen Luczo, a Seagate elnök-vezérigazgatója szerint a merevlemezkrízis 2012 végéig kitart, így az elemzők álláspontja téves.
A Seagate szerint Thaiföldön arra számítanak, hogy az ár december első hetében teljesen elvonul, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a gyártás azonnal megkezdődhet. A gyárak ugyanis komolyan sérültek, így először fel kell mérni a károkat, ki kell tisztítani őket, majd a hibás gyártósorok javítását meg kell oldani, vagy le kell cserélni az egészet. 2012-ben a helyzet hónapról-hónapra jobb lesz, de legalább egy évbe telik majd mire a termelés eléri az áradás előtti szintet. Ráadásul az anyagi teher is óriási, hiszen a katasztrófával senki sem számolt, így a 2012-re tervezett beruházási költségek jelentősen nőnek majd a javítások okán.

Thaiföldön a helyzet drámai, de az ár hamarosan elvonul.
A Dell is megszólalt az ügyben. A vállalat úgy látja, hogy a merevlemezek ellátása nagyon rossz, így a raktárkészletek kiürülése után egyre több termékbe kerül majd SSD. Jelen pillanatban az OEM-piacra szánt termékek 5%-ában található ilyen meghajtó, de ezek rendszerint a drágább gépekbe kerülnek, így az eladásoknál ez az arány még alacsonyabb. A Dell nem számít ugrásszerű növekedésre, mivel az SSD-k árazása még mindig magas, de egyértelműen több termékbe kerülhet majd NAND flashalapú tároló. Mindezt persze nagyon körültekintően kell megoldani, mivel az SSD-k olcsóbb gépekbe helyezése teljesen felboríthatja az adott vállalat termékskáláját. Az eddigi információk szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy az OEM-es gépek nagy részébe továbbra is merevlemez kerül, és a gyártók a többi alkatrészen fognak költségeket spórolni. Ezzel egyre több termékből marad majd ki a dedikált GPU, illetve az IGP-vel rendelkező processzorok oldalán is az olcsóbb, alacsony energiaigényű megoldások kerülnek előtérbe. A fogyasztás mérséklése elsősorban azért is fontos, hogy a tápegységen is lehessen spórolni.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





