Félelmetesen jó lehet a Rambus új generációs memóriája

A Rambus néven ismert cég manapság jellemzően a licencekből él meg, így alapvetően a bíróságon aktív a vállalat, de azért a fejlesztéssel sem álltak le teljesen. Kétségtelen tény, hogy ez az oldala a cégnek sokkal kedvezőbb képet fest a felhasználók felé, hiszen alapvetően a gyorsabbnál-gyorsabb memóriákon dolgoznak a még megmaradt mérnökök.

A Rambus esetében el lehet mondani, hogy bizony túlzásba viszik a szabadalmi harcot, ami persze cégérdek is egyben, de ugyanakkor az XDR2 memóriák egyáltalán nem rossz alapokra épülnek. Technikai értelemben a GDDR5 szabványú megoldásoknál is fejlettebbek, így igazán kár, hogy nem jutnak nagyobb szerephez, de ugyanakkor jelzésértékű, hogy a vállalat még gondolkodik innovációban. És az a bizonyos innováció nagyot üthet, ha sikerül az IDF-en bemutatott megoldást piacra dobni. A Rambus ugyanis új generációs memórián dolgozik, ráadásul nem is akármilyenen.

Kétségtelen, hogy az iparág ki van békülve a GDDR5 szabvány sebességével. Gyorsasága miatt a VGA-kra jellemzően ez a memóriatípus kerül, de biztos felvetődött már a felhasználókban a kérdés, hogy ugyan miért ne lehetne GDDR5 memóriára PC-kbe szánt memóriamodult készíteni, ami az CPU-k és az APU-k számára kedvező lenne? A válasz nagyon egyszerű: fizikailag megvalósíthatatlan lenne ez az elképzelés. A GDDR5 szabványú memóriák a magas sebességet nem csak lapkából szerzik, hanem komolyan kell figyelni a leforrasztásra, illetve a nyomtatott áramköri lap kialakítására. Ez még a VGA-knál is gondot okozott, emlékezhetünk az NVIDIA Fermi architektúrára épülő termékcsaládjára, így egy memóriamodulon szimplán a korlátozott méret miatt lehetetlen olyan sebességet elérni a GDDR5-ös lapkával, amire elviekben fel van készítve. Nem mellesleg a GDDR5-ös memóriák fogyasztása jóval nagyobb, mint a DDR3-as lapkáké, vagyis túl közel helyezve őket egymáshoz a hűtésük is szükségessé válhat, de megjegyezzük, hogy eddig a pontig az egész felvetés el sem jut, hiszen már a memóriamodul méretkarakterisztikáján megbukik az egész ötlet.

Az elméleti oldalon tehát kecsegtető a GDDR5 sebessége, de a gyakorlati oldalon problémák keletkeznek. A legnagyobb kihívás tehát a fentebb részletezett gondokat felszámolni, mert a sebességre bizony szükség lenne. A DDR4 alapvetően ebbe az irányba lépked, de a specifikációk szerint eléggé óvatosan. A Rambus azonban nagyobbat lépne, sőt ugrana, ugyanis a vállalat az IDF-en bemutatott egy olyan memóriát, mely képes hozni a GDDR5 sebességét, miközben a fogyasztása a DDR3-mal hasonló, illetve az implementálás bonyolultsága is a DDR3 szintjéhez mérhető.


(forrás: SemiAccurate)

Az új fejlesztés a DRSL (Differential Rambus Signaling Level) jelzésrendszert használja, mely 200 mV-os különbséggel dolgozik a chip és a memóriavezérlő között, ami egészen alacsony érték, de azt természetesen nem árulják el, hogy miképp sikerült ezt kivitelezni, mindenesetre megmutatták a gyakorlatban, és működik. Állításuk szerint az új generációs memóriájuk egy tűn akár 6,4 Gbps-os teljesítmény átvitelére is képes, de az aktuális megoldás 4,8 Gbps-ot tud. Mindkét érték impozáns, nyilván a fejlesztés elején a kitűzött célokat nem lehet rögtön elérni, de az órajel skálázásával valószínűleg meg lesz a nagyobb tempó is. A mai szabványos DDR3-as memóriák maximum 2,1 Gbps-ot tudnak, vagyis már az aktuálisan működő prototípus is komoly előrelépés lenne, a benne rejlő potenciált beleszámolva pedig a DDR4 komoly kihívójával állunk szemben – utóbbi memóriaszabvány ugyanis a tervezett élettartama alatt sem fogja elérni a 4,8 Gbps-ot.

A legmegdöbbentőbb, hogy mindezt normál DIMM és SO-DIMM modulokon sikerült abszolválni, így az egész rendszer áttörésként jellemezhető. Ez az új generációs memória a legalacsonyabb megadott sebességen is 38,4 GB/s-os tempót ér el egyetlen 64 bites csatornán, míg kétcsatornás módban ennek a duplája hozható. A megadott legnagyobb órajel mellett lehetséges az 51,2 GB/s, ami kétcsatornás mód mellett 102,4 GB/s-os adatátviteli sebességhez vezetne. Ez a ma – szabványos körülmények mellett – elérhető maximális tempó háromszorosa, ami nagyon kedvező lenne a jövő szempontjából.

A legnagyobb kérdés, hogy a Rambus mikor tudja ezt az új generációs memóriát a piacra dobni. Ha sikerül még 2015 előtt előállni az első, kereskedelmi forgalomba szánt memóriával, akkor kifoghatják a szelet a DDR4 vitorlájából, hiszen az eddig ismert adatok tekintetében a Rambus megoldása jobbnak tűnik.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés