Hirdetés
A SilverStone egyik jól ismert házcsaládja, a Raven (holló) hosszú évek óta van a piacon, és szinte közel évente érkezik egy ráncfelvarrott, áttervezett változata. A ház alapkoncepciója, az elfordított alaplaptálca viszont a kezdetek óta változatlan, így a legfrissebb, RV05 számozással fémjelzett ötödik generációnál sincs ez másképp, viszont most szakítottak a hagyományokkal, és elhagyták az 5,25"-ös meghajtóhelyeket.
A 242 x 529 x 498 milliméteres méretekkel rendelkező, akár SSI-CEB méretű alaplapokat is fogadó, acél vázas és műanyag előlapos ház belsejével kapcsolatosan nem kell kompromisszumokat kötni a gyártó szerint, mint korábban azoknál a Raven házaknál, ahol szintén a 90 fokban elforgatott alaplaptálcát - ami által a foglalatokba illesztett kártyák hátoldala felfele néz - használták (például a harmadik generációs Raven esetében). Mindemellett csökkentették a tömeget és a ház mélységéből is le tudtak faragni.
Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy bár az 5,25"-ös meghajtók beszerelésére nincs lehetőség, egy darab slim optikai meghajtó számára szorítottak helyet, így az optikai korongokról nem feltétlenül kell lemondani. Bár a tér sok szempontból tágasabb lett, a nagy rekeszek elhagyása nem hozott annyit a konyhára, mint várnánk. A beszerelhető 3,5" és 2,5" tárolók számára fenntartott helyeket például nem vitték túlzásba, ezekből ugyanis csak 2-2 darabot lehet bepréselni, a processzorhűtő magassága is csupán 162 milliméternél tetőzik, és a VGA számára is legfeljebb 310 milliméter áll rendelkezésre. A hátoldalra rögzíthető tápra vonatkozóan nincs limit megemlítve.
A hűtést viszont most sem aprózták el. A tápot teljesen kivonták ebből az egyenletből, így a szellőzés java részét most is a ház aljába telepített, dupla 180 milliméteres szélgép, azaz a porszűrővel megtámogatott Air Penetrator látja el, míg a ház tetején egy 120 milliméteres ventilátor támogatja a meleg levegő kiáramlását. Utóbbi helyére egy kompakt vízhűtés is beszerelhető, vagy ha ennél nagyobb radiátort szeretnék beépíteni, akkor arra is van lehetőség az előlap mögött kialakított helyre.
A SilverStone Raven RV05 július 3-tól lesz elérhető 118 dollár körüli áron.